Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. 389 mellett abban a zegzugos utcában, amelyet Strada degl' Ungheresi-nek neveznek még most is annak az ezeréves emléknek megbecsülésére, hogy valamikor első magyar szent királyunk, Szent István király ott a magyar zarándokok részére zarándokházat állított fel. Amint méltóztatik látni, az olasz nemzet és az olasz kormány még az idegen vonatkozású történelmi emiékeket is — legyen szabad kimondanom — sokkal nagyobb kegyelettel őrzi meg, mint mi magyarok sokszor megőrizzük a magunkét idehaza. A velencei kiállítás előmunkálatai körülbelül befejezésükhöz közelednek. A kiállítási munkálatok lebonyolítására ministeri biztost küldöttünk ki, akinek személyében, ugy vettem észre, a művészi világ is megnyugodott a legtökéletesebb mértékben és örömmel jelentem ez ujabb jelét az olasz szimpátiának, hogy Rómába való visszautazása előtt az olasz követ, Castagneto herceg ur megjelent nálam és felvetette az ideát, hogy a velencei kiállítással kapcsolatban nem lehetne-e a magyar művészekkel egy római séjour-t, egy nyolcnapos kirándulást rendezni. 0 a legnagyobb előzékenységgel Ígérte meg, hogy az olasz kormánynál a legnagyobb jóindulattal egyengeti ennek útját, egyben kifejezte, hogy művészeink Rómában e nyolcnapos túra alatt a legnagyobb szeretettel és megértéssel fognak találkozni. A stockholmi kiállítás munkálatai szintén folyamatban vannak és itt őszinte elismeréssel kell megmondanom, hogy a társadalom részéről oly nagy mértékben nyilvánult meg a kiállítás anyagi fedezetére vonatkozó érdeklődés, hogy, azt hiszem, az államkincstárt, illetőleg a kultusztárca keretében rendelkezésre álló fedezeteket csak igen kis mértékben fog kelleni igénybe venni., (Helyeslés.) Áttérve már most az interpelláció egyes pontjaira, az első pontban méltóztatott felvetni, hogy hajlandó-e a kultuszkormány a művészek segélyezését és a nyugdíjalapot valamiképen támogatni? A magam részéről kijelenthetem, hogy a legmesszebbmenő mértékig hajlandó vagyok erre. Természetesen most a költségvetési keretek korlátoznak engem, de ezen keretek között eddig is, amilyen mértékben csak lehetett, támogattuk azokat a művészeket, akik erre rászorultak, s a nyugdíjalappal is a megfelelő tárgyalások folyamatban vannak. A második pontban azt méltóztatik kérdezni, hogy vájjon hajlandó vagyok-e odahatni, hogy a régi Műcsarnok eladásánál lebélyegzett eladási és pénztári elismervény a pénzügyminister ur által beváltassék. Méltóztassék megengedni, hogy erre vonatkozólag csak annyit jelentsek ki, hogy a magam részéről szívesen fogok a pénzügyminister úrhoz fordulni ezzel a kéréssel, de hogy vájjon a pénzügyminister ur az államkincstár és az államháztartás nehéz helyzietére való tekintettel, de különösen a precedensalkotás tekintetéből abban a helyzetben lesz-e, hogy eleget tehet a kérésemnek, arra vonatkozólag ő lesz a leghivatottabb intézkedni. A harmadik pontban azt méltóztatik kérdezni, hogy a külföldre kiküldött képekért a teljes anyagi felelősséget vállalja-e a kultuszkormány. Méltóztassék megengedni, hogy erre a kérdésre ne válaszoljak, mert ebben a pillanatban nem tudok válaszolni. Az anyagi felelősség vállalása ugyanis nem olyan kérdés, amelyet egy minister a saját reszortjában eldönthetne. Nekem semmiféle olyan terhet, amely túlmegy a tárcám keretében rendelkezésemre bocsátott hiteleken, azok címein és rendeltetésén, nincs jogom vállalni. Ha tehát konkrét formában a művészvilág részéről ez a kérdés benyujtatik hozzám, akkor a pénzügyminister úrral való előzetes tárgyalás alapján a ministertanácshoz kell mennem és a ministertanács felhatalmazása alapján vállalhatnám csak a teljes anyagi felelősséget a kiküldött képekért. Szívesen megígérem azonban, hogy a kérdés iránt a legmesszebbmenő módon érdeklődni kívánok. A 4. pontban azt méltóztatik kérni, hogy az állami díjak és ösztöndíjak összege a mai viszonyoknak megfelelően emeltessék fel. Az állami díjak és ösztöndíjak értéke tényleg nem felel meg többé a reális szükségleteknek annál az értékdevalvációnál fogva, amely a pénzünket érte. Ebben a költségvetési évben nincs módomban fölemelni ezeket az összegeket, de azt hiszem, hogy a következő évi költségvetés keretében talán lehetséges lesz majd valami megoldási módot találni ebben az irányban is. Az 5. pontban azt méltóztatik kérdezni, hogy vájjon hajlandó vagyok-e eljárni a népjóléti minister urnái abban az irányban, hogy a műtermes lakások elsősorban az arra hivatott művészeknek utaltassanak ki, illetőleg mentesítessenek más irányú felhasználástól. A legnagyobb készséggel. Meg vagyok azonban győződve róla, hogy minden egyes esetben nem tudunk 100°/O-QS eredményt elérni, mert — sajnos — azt sem tudtam elérni, hogy a miskolci művésztelep mentesittessék az oda betelepített csendőrségnek terhétől, valamint azt sem tudtam eddig elérni, hogy az iskoláim felszabadittassanak az oda betelepített vagonlakóktól, menekültektől, tiszviselőktől, vagy más tárca keretébe tartozó intézményektől. Végül egy művészi propaganda-osztály, illetőleg országos propaganda-tanács szervezéséről méltóztatott említést tenni. Legyen szabad erre vonatkozólag csak annyit megjegyeznem, hogy a gondolatot kétségkívül a legmelegebb megfontolás tárgyává kívánom tenni, de ebben a pillanatban nem vagyok abban a helyzetben, hogy konkrét választ tudnék adni. A művészi gondolatnak propagandáját a magam részéről teljes mértékben elfogadom. Most hirtelenében nem tudom áttekinteni ezt a dolgot, hiszen a.
