Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-308
A nemzetgyűlés 308. ülése 1922. évi február hó 8-án, szerdán. 387 Fangler Béla: Az politizál, nem ér rá a kultúrával foglalkozni! (Zaj és felkiáltásoh jobb felöl: Nem ugy van! Ez inszinuáció!) Andaházy-Kasnya Béla (olvassa): »i. Hajlandó-e a kultuszkormány a művészi segélyes nyugdíjalapot támogatni? 2. Hajlandó-e a minister ur odaliatni, hogy a régi Műcsarnok eladásánál lebélyegzett eladási és pénztári elismervények a pénzügyminister ur által beváltassanak? 3. A külföldre kiküldött képekért hajlandó-e teljes anyagi felelősséget vállalni? 4. Az állami díjak és ösztöndíjaknak összege a mai viszonyoknak megfelelőleg emeltessenek fel.« Hiszen, ugyebár, felesleges mondanom, hogy a régi államsegélyek és ösztöndíjak, amelyek 1000 vagy 2000 koronás összegűek voltak, ma már olyan csekélyek, hogy a szállítás költségeit sem fedezik. (Tovább olvas) : » 5. Kérjük a kultuszministert, hogy a népjóléti minister urnái hasson oda, hogy a műtermes lakások elsősorban az arra hivatott művészeknek utaltassanak ki. 6. Egy művészi propaganda-osztály, illetve az országos propaganda-tanács szerveztessók meg, amely a képzőművészeti és iparművészeti termékeket propagálja a külföldön.« Ez volna a magyar képzőművészetnek és a magyar művészek összességének óhaja, az ő megbízatásukból voltam bátor az érdekükben néhány szót emelni ; kérem a kultuszminister urat, legyen olyan kegyes és a magyar művészek érdekében a szükséges lépéseket tegye meg. (Élénk helyeslés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a kultuszminister urnák. A kultuszminister ur kivan szólni. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! (Ralijuk! jobbfelöl.) Mielőtt áttérnék az interpellációra adandó válaszra, méltóztassék megengedni, hogy egy közbeszólásra reflektáljak. (Helyeslés jobbfelöl.) Somogyi István: Ereky Károly két évig támadta az összes ministereket ! Ereky Károly: Jogom volt hozzá! Micsoda dolog egy ministert igy támadni, ok nélkül? En okkal támadtam a ministereket ! Somogyi István : Én sohasem támadtam a ministert, épen Erekynek van a legkevesebb joga szólni! Elnök : Kérem Ereky és Somogyi képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : Semmiféle olyan kiszólásra, vagy politikai megállapításra, amely ezen a Házon kivül hangzik el, különösen politikai izgalmakban, népgyűléseken, — nem vagyok hajlandó reflektálni. (Helyeslés jobbfelöl.) Azonban amit itt a Házban méltóztatnak jónak találni akár közbeszólás, akár más formában elejteni, arra, gondolom, hogy mégis kötelességem reflektálni. (Halljuk ! jobb/elöl.) T. Nemzetgyűlés ! Nem akarok hosszasan foglalkozni azzal az állítással, hogy mint magyar kultuszminister nem érek rá foglalkozni a kultúrával, mert politikát csinálok. En rábízom e közbeszólás objektivitásának el- és megértékelését az igen t. Nemzetgyűlésre; hiszen azt gondolom, hogy annyira alaptalan ez a megállapítás, hogy szinte felesleges hozzá további szavakat fűzni. (Ugy van! jobb felöl.) A politikával én magam foglalkozom legkevésbé, (Ugy van! jobbfelöl.) és amennyiben egyik-másika az én igen t. képviselőtársaimnak — talán pillanatnyi ellenszenvnek, vagy nem tudom minek az izgalma alatt — ilyen megállapításokat óhajt megtenni, nekem természetesen az ellen egy ilyen szerény megjegyzésen túl semmiféle kifogásom nincs. (Helyeslés jobb felöl.) Rábízom, ráállitom a megállapítást a saját tárgyi alapjára, és mivel ilyen tárgyi alapja nincs, meg vagyok róla győződve, hogy önmagától is összedől. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Ami az interpelláló képviselő urat illeti, én mindenekelőtt hálás köszönetet mondok neki azért, hogy olyan meleg, mélyen átérzett, másrészről pedig szakszerű szavakkal emlékezett meg a magyar művészetnek igazán sok tekintetben válságos helyzetéről. Köszönöm neki ezt azért is, mert az interpellációjával alkalmat ad nekem arra, hogy egynéhány mondattal magam is megemlékezzem azokról a visszás helyzetekről és azokról a momentumokról, amelyeket tényleg szükséges feltárni Magyarország politikai és társadalmi nagy közvéleménye előtt. (Halljuk ! jobbfelöl.) Mindenekelőtt a legteljesebb mértékben osztozom az igen tisztelt interpelláló képviselő urnák azon felfogásában, hogy a magyar művészi gondolatnak a legszélesebb módon való megnyilvánulása és ezen megnyilvánulásoknak, ezen művészi jelenségeknek a külföldön való bemutatása a leghatásosabb propagandaeszköz. Tény az, hogy a magyar művészi gondolat hosszú évtizedeken keresztül fejlődött, virágzott idehaza Magyarországon és igen jelentős sikereket ért el a külföld, különösen a művelt nyugat művészi világával szembeállítva is. Az is tény, hogy a magyar művészi gondolat szinte válságba, de megjegyzem, anyagi válságba került idebenn, és rendkívül nagy nehézségekbe ütközik ugyanezeknek a gondolatoknak a reprezentálása a külföldön is, szintén anyagi okokból. Hangoztatom, hogy a válságot én tisztára az anyagi térre értem és pedig azért, mert a magyar művészek szinte emberfeletti erővel és heroizmussal követik lelkük sugallatát, dolgoznak, produkálnak, — jóllehet nélkülöznek és szenvednek. Es ha a társadalom különböző rétegeiből sugárzik is feléjük melegség és megértés, meg kell állapitanunk azt, hogy épen a nehéz gazdasági viszonyok, vagy talán a nyug49*
