Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.
Ülésnapok - 1920-298
6 A nemzetgyűlés 298. ülése 1922. évi január hó 26-án, csütörtökön. gondoskodjék, de nem adja meg a módot, hogy hogyan. Az a meggyőződésem, hogy ha módjában lett volna a kormánynak őket elhelyezni, már eddig is elhelyezte volna, hiszen máskülönben érthetetlen lenne, hogy ezek még mindig nincsenek elhelyezve. Egyszóval : ennek a 23. §-nak 1. szakasza tisztára egy papiron levő utasitás. Másodszor egy ilyen kérdést, amely ennyi ember létkérdésével függ össze, igy elintézni nem lehet. Igaz, hogy a 2. § azt mondja, hogy akik el nem helyezhetők, tehát akiket az állam el fog bocsátani, az azokra vonatkozó elbánás mikéntjét törvényhozás utján kell majd szabályozni. Azonban már az elhelyezésnél kellene ezt a törvény által való szabályozást érvényesíteni. Ezért nem tartom teljesen indokolatlannak Cserti képviselő ur indítványát, amelyet az általános vita alkalmavak nyújtott be. Mindenesetre tartalmaz nagyon értékes gondolatokat ; amennyiben azokat foganatosítják, ha nem is olyan módon, mint ahogy ő előadta, hanem kissé módosított alakban, ez mégis ad lehetőséget a kormánynak arra, hogy a fölösleges számú közszolgálati alkalmazottakat elhelyezhesse. Természetesen, ahogy pl. ő a nőkre vonatkozóan el akarja intézni, hogy azokat, akik férjesek, egyszerűen bocsássa el az állam szolgálatából, teljesen lehetetlen. Csak egy cinikus ötlet volt tőle az az indokolás, hogy bocsássák el cselédjeiket, akik nincsenek, mert mint azt nagyon jól tudjuk : közszolgálati alkalmazottak nem tartanak cselédet. Azok az asszonyok tehát kenyérkeresők, anyák és cselédek is egy személyben, (ügy van I a baloldalon.) és három bőrt nyúznak le magukról, tehát az esetben, ha az állam elbocsátja őket, családjukkal együtt nyomorba lesznek taszítva. A kérdést igy elintézni nem lehet. Azonban módot kellene adni a kormánynak arra, hogy addig is. amig a végleges elbánás miként való szabályozásához jutunk, már addig is legyen neki lehetősége egyesek, legalább is egy bizonyos töredék elhelyezési kérdését megoldani. Itt ugyanis nagyon fontos szerepet játszik a pénzkérdés. Az 1921/22. évi költségvetést átlapozva látjuk, hogy annak a 10.475 tisztviselőnek és hozzátartozóinak fizetése, összes pótlékai és természetben való ellátása az államra nézve valami 700—800 hiába kifizetett milliót jelent. Tehát igenis, érdeke az államnak és érdeke a köznek, hogy a pénz hiába ne fizettessék már ezen a következő féléven sem. Tehát, akiket csak lehet, helyezzünk el tényleges kereső munkára. Egy másik szomorú jelenség az a demoralizáltság, amely egyesek részéről jelentkezik, akik a mostani helyzetet, hogy ők most létszámfelettiek vagy menekültek arra használják ki, hogy a koldussá lett államtól élvezik illetményeiket anélkül, hogy dolgoznának, anélkül hogy dolgozni akarnának. Tehát azokat, akikben önmaguktól nincs meg az az erős morális érzés, hogy ennek az államnak a szerencsétlenségét ityen ingyenfizetés húzására kihasználni nem lehet, azokat, én szerintem, mint az állam, a haza ellenségeit minél hamarabb egyszerűen el kell bocsátani. Ezekkel szemben kíméletet gyakorolni nem kell. Azokat pedig, akik annyira függetlenek, állásuktól és kenyérkeresetüktől eltekintve, amennyiben a közérdek kára nélkül lehetséges, szerintem állásuktól tényleg fel kellene menteni, illetőleg azoknak kellene azt érezniök, hogy ha kevés a kenyér és ők nincsenek arra rászorulva, adják át helyeket olyanoknak, akikre nézve ez létkérdés. Ezek alapján tisztelettel indítványozom ennek a szakasznak ilyképen való módosítását (olvassa) : »Utasittassék a kormány, hogy terjesszen elő sürgős törvényjavaslatot azon összes létszámfeletti közszolgálatban lévő köztisztviselők és egyéb alkalmazottak elhelyezésére, illetőleg a velük való szabályszerű, elbánásra yonatkozólag, akiknek illetményei vagy menekülési segélyei az 1921/22. évi költségvetési előirányzatban »létszámfeletti állások és alkalmazások« címen vannak előirányozva, valamint mindazon közszolgálatban álló köztisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra vonatkozólag, akiknek illetményei az egyes igazgatási ágazatok költségvetési címeinél vannak előirányozva és akiknek szolgálati kötelékükből való kiválása esetén az általuk betöltött állást végleg meg lehet szüntetni.« Vagyis az én összes módosításom odairányul, hogy a törvényjavaslat előterjesztése ne csak azokra vonatkozólag történjék, akiket végleg elbocsát az állam, hanem már törvényjavaslat előterjesztése, illetőleg törvény szabályozása alapján történjék az elhelyezés is, mert ez olyan nagyon fájó kérdése egész közéletünknek, hogy azt tényleg csak nagyon gondos előkészítés alapján lehet elintézni, annál is inkább, mert 10475 embernél majdnem ugyanannyi család létérdekéről és létkérdéséről van szó. Azonban hozzáteendőnek tartanám azt az egypár módadást az államnak, hogy tényleg hogyan csináljon helyet a létszámfelettiek^iek. Ezt a következőkben foglalom össze (olvassa) : »Addig k«— t. i. amig a törvényjavaslat elkészül — »a jelen törvény a következőkben intézkedik. 1. Minden tisztviselő és egyéb alkalmazott, ki az államtól fizetést élvez, és vagy egyáltalán nincs foglalkozása vagy létszámfeletti, elsősorban állami, másodsorban községi, egyházközségi vagy társadalmi munkára beosztandó.« Mert az hat demoralizálólag az emberekre, hogy csak lézengenek. Ha az állam nem is tud szabadulni a felesleges kiadásaitól, legalább gondoskodjék, de az egész vonalon arról, hogy hasznosítva legyen a fölösleges tisztviselő munkája. Egyrészt az ilyen társadalmi beosztás, vagyis a különböző hivatalokba való beosztás meg is történt, de csak egy kis töredékre nézve, egy nagy töredék, amely munkára nincs beosztva. Es hogy mennyire fáznak és elszoktak némelyek a munkától, arról bizonyságot tehetünk mi, amikor pl. a vallás- és közoktatásügyi minister ur volt szives társadalmi munkára óvóiiőket beosztani, hónapok múlva sem jelentkeztek, holott