Nemzetgyűlési napló, 1920. XVI. kötet • 1922. január 26. - 1922. február 08.

Ülésnapok - 1920-301

110 A nemzetgyűlés 301. ülése 1922. évi január hó 30-án

} hétfon. sikerült az 1884. évi XIV. tcikket valóra váltani, de ez csak olyan tessék-lássék képesítéshez köti az ipart. Harmincnyolc esztendei küzdelem után végre ennek a nemzetgyűlésnek kereskedelemügyi ministere, Hegyeshalmy őexcellenciája (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) volt kegyes ideterjeszteni ezt a javaslatot a nemzetgyűlésnek huszonnegyedik órájában. A legnagyobb elismerés illeti meg ezért a magyar iparosság részéről. Igaz, hogy a múltban is, a liberális korban is voltak már bizonyos megmozdulások. En áttanulmányoztam azt a nagy, tízkötetes munkát, amelyet Szterényi képviselőtársam annak idején elkészített; áttanulmányoztam az ő előadói javaslatát. Ez is az ipar képesítéshez kötésétől tette függővé az iparengedély kiadását, és sok hatalmas tervet akart megvalósítani, amelyet ezen a nemzetgyűlésen én is szerettem volna megvalósítva látni. Báró Szterényi József ezen előadói javaslata több mint 800 §-ból áll és az iparra vonatkozó összes kérdéseket felöleli, az iparnak valósággal kódexét adja. Az előttünk fekvő javaslat csak az iparjogot és a tanoncnevelést foglalja magában, a többit kihagyja. Ez egyrészt helyes, mert hiszen olyan törvényjavaslatot, amely kódex jelleggel bir, egyidőben letárgyalni, szinte lehetetlen. Egy beszéd keretében hozzászólni a munkásvédelemhez, a sztrájkhoz, a kollektív egyezmény rendjéhez, a munkaalkotmányhoz, az ipartestületek kérdéséhez, az iparjoghoz, a tanoncneveléshez és az ipart felölelő összes kérdésekhez, szinte lehetetlen. Ezért szerencsés megoldásnak tartom azt, hogy az iparosság kívánságainak legalább egy részét, főrészét teljesiti a minister ur, amikor beterjesztette ezt a javaslatot a nemzetgyűlés elé. Én áttanulmányoztam az egész javaslatot, Egerben az iparossággal két ízben is tartottam szakkonferenciát, de áttanulmányoztam Ausztria, Németország, Svájc és Franciaország ipartörvényeit és az iparra vonatkozó összes rendeleteit is és kénytelen vagyok elismerni, hogy ez a törvényjavaslat a nyugati országok által elért haladást nyomon követi, sőt különösen a tanoncnevelésben túlhaladja az összes európai törvényalkotásokat. (Ugy van!) Elismerem azonban azt is, hogy a javaslat a magyar iparosság kívánságait minden tekintetben nem teljesiti. Lehetetlenség, hogy oly ügyben, amely annyi érdeket érint, mint az ipartörvény, olyan javaslatot terjesszen elő valaki, amely minden érdeket kiegyenlít, amely harmóniát teremt. Az ipar, az maga az élet, azt paragrafusokba összefoglalni nem lehet, legalább hosszú időre nem lehet, mert az élet megrögzítése, megfagyasztása annak megbénítását jelenti. Németországban, Ausztriában ezt be is látták ós az ipari törvényhozás terén fél évszázad alatt egymásután hozták a törvényeket. Fél évszázad alatt Anglia például 84, Németország 87, Franciaország 54 törvényt hozott, Ausztria hétszer. Németország tízszer változtatta ipartörvényét, és ugyanezen idő alatt nálunk 38 év telt el, az ipartörvényhez nem mertek hozzányúlni, szinte hagyták megmerevedni és elpusztulni az ipart 1884 : XVII. tcikk hatása alatt. Végre itt van előttünk ez a javaslat. Egypár jellegzetes vonatkozását akarom felemlíteni, különösen a képesítéshez kötést emelem ki. Ezt liberális körökben retrogád lépésnek tekintik. Nem tudom, hogyan vagyunk ezzel a liberalizmussal, de én ugy veszem észre, hogy Ausztria vagy Németország, mely az ipart már régen képesítéshez kötötte, liberálisabb, mint Magyarország volt, és ott a liberalizmussal nem volt ellentétben a képesítéshez kötés és az ipar törvény revíziója. En azt veszem észre, hogy mi magyarok oly szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy ha ideérkezik hozzánk a nyugati haladásnak egy-egy hulláma, akkor nálunk a hozzá tapadó tajtékot, piszkot is a haladás jelének tekintik és nem mernek tőle szabadulni, mert azt hiszik, hogy a liberalizmushoz tartozik, a nyugati haladáshoz, a jogrendhez tartozik az is, ami ezeken a hullámokon rajtatapad. A képesítéshez kötést a Pester Lloyd egyik legutóbbi, talán pénteki számában Magyarország szégyenbélyegének nevezi. Usetty Ferenc : Nem baj. El fogjuk szenvedni. Nagy János (egri) : Az az iparosság, amely azt látta, hogy őt a szabadipar tönkretette, koldusbotra juttatta, a kis kézműipart elárasztotta kontárokkal, strómanokkal, jött-ment kétes exisztenciákkal és amely ennek hatása alatt majdnem a koldustarisznyát volt kénytelen hordozni, szóval, az a kisiparosság, amely azt látta, hogy ez a szabadság árt neki, hogy sérti az érdekét, most azt kívánja a törvényhozótól, hogy jobban szeresse a reális életet, mint a szabadságot. Csakhogy mi mindig olyan szerencsétlen helyzetben voltunk a szabadság tekintetében, hogy már Bartha Miklós, ez a legelőkelőbb publicista, kénytelen volt kimondani, hogy mig másoknál a szabadság erőforrás, addig nálunk a gyengeségnek forrása, hogy mig más ország a szabadságból megerősödik, addig nálunk a nemzeti erők gyengülnek és elporladnak tőle, nyíltan kimondta, hogy mi valósággal majomszeretettel öleljük magunkhoz a szabadságot, mi a szabadságot mindentől féltjük, de magunkat nem féltjük semmitől sem. Nem szabad a szabadságot a szabadossággal összetéveszteni és nem szabad egy ideológiáért az életet és egy társadalmi osztályt feláldozni és tönkretenni. Még az orosz bolsevisták is okosabbak, mert ha látják, hogy az ő rögeszméjük, a kommunizmus nem valósulhat meg, engedményeket tesznek. Ha mi azt látjuk, hogy egy társadalmi osztály elpusztul, akkor nekünk is engednünk kell a szabadsoságból és az ipar szabadságát ugy kell körülbástyáznunk, hogy abból az ipar számára a megélhetés biztosítékai származzanak. Az ausztriai ipartörvény