Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-287

A nemzetgyűlés 287. ülése 1922. Rupert Rezső : Ami ügyünk a veszprémieké. Aggodalommal Iá ja mindenki, hogy hatalmi érdek­ből töltik be azt a helyet ! (Zaj és ellenmondások jobhfelől.) Rakovszky István : A minister urnák csak egy kijelentésére akarok még reflektálni. A t. minister ur elmondotta itt a Csiszárik-esetet. Én ezt az esetet nagyon jól ismerem. De itt is ugyanaz a lapsus történt vele, mint a Fehérkönyvben, ahol a minis­ter ur elmondotta a dolognak egyik részét, de el­hallgatta a döntő részét. A Csiszárik-esetből ki­folyólag interpelláltam épen azért, mert ez az eset is általános feltűnést és felháborodást keltett Veszp­rémben. Ez különben egészen más eset volt, mint a minister ur esete. Csontos Imre : 300 ember halt meg, nem tudom mi volt ott. (Zaj halfelöl.) Szilágyi Lajos : A kamarilla érdekében tör­tént. Rakovszky István : A Csiszárik-eset az volt, hogy — amint a minister ur is konstatálta — Csiszáriknak nagy érdemei voltak a vatikáni nagy­követségnél. Ezeknek az érdemeknek az elismeré­seként boldogult I. Ferenc József király azzal a kívánalommal fordult Hornik bibornok-püspökhöz, hogy nevezze M Csiszárikot veszprémi kanonokká, dacára annak, hogy ez nem tartozott abba az egy­házmegyébe. Erre Hornik püspök felterjesztést küldött őfelségéhez, melyben arra való hivatkozás­sal, hogy ez szokatlan eset, kijelentette, hogy nem vállalhatja a felelősséget a papságával szemben, csak egy feltétel alatt, ha X. Pius pápa őszentsége is kifejezi előtte ezt a kivánalmat. Ez azután meg is történt. Csak amikor az egyházi legfőbb hatóság, a pápa s az apostoli patronatusi joggal felruházott király megegyeztek, csak akkor nevezte ki Hornik püspök Csiszárik consultort a kanonoki stallumba. (Egy hang jobbfelől : Nem volt több érdeme mint Vassnak I) Vass József vallás- és közoktatásügyi minis­ter: Ë5 a többi eset ? S k volt. Rakovszky István : Kérem, még csak a nagy­váradi egyházmegyében szokott ez előfordulni, ahol stallum litterarium van, ahol kineveznek más érdemes papokat is, akik irodalmi téren az egy­ház körül érdemeket szereztek. Vass József vallás- és közoktatásügyi minis­ter: Hát Székesfehérvár? Rakovszky István : Ez semmi esetre sem he­HitelesitettéJc : Szent-fmrey Ákos $.. h. naplóbiráló­ém január hó 13-án, pénteken. 41 lyénvaló és sérti az illető egyházmegye papságá­nak jogait. (Zaj.) Miután a minister ur azzal a kijelentésével, hogy a veszprémmpgyei papság köréből fog valaki kmeveztetr i . . . (Felkiáltások jobbfelől : Nem bizo­nyos. Zaj balfelöl.) Rassay Károly: Micsoda alkotmányos érzés ez ? Ugy látszik, nincs fogalmuk a főkegyúri jegról ! Vass József vallás- és közoktatásügyi minis­ter : Ér- nem tudom í Rakovszky István : ... Ha nem lesz a minis­ter úrról szó, akkor más megyéből nem lehet, és kezeskedem azért, hogy más egyházmegyéből a püspök nem is fog oda kinevezni kanonokot. Rupert Rezső : Tisztességes püspök ezt nem teszi ! Rakovszky István : A káptalan, amelyet szintén meg fognak kérdezni, se fog más papot proponálni erre a stallumra, mint az egyház­megyéből valót. Rupert ReZSŐ : Annyi sok derék papunk van abban az egyházmegyében ! Rakovszky István : Mondom, miután a minis­ter ur azzal a kijelentésével, hogy a veszprém­megyei papság köréből fog valaki kineveztetni, engem megnyugtatott, amely megnyugtatást ki­vántam nem annyira a magam részére — mert nekem azonkivül, hogy odavaló képviselő vagyok, a dologhoz semmi közöm sincs, — hanem a közön­ség és a papság részére : a minister ur válaszát tudomásul veszem. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Következik a hatá­rozathozatal. Tudomásul veszi-e a t. Nemzetgyű­lés a kultuszminister urnák Rakovszky István képviselő ur interpellációjára adott válaszát, igen vagy nem ? (Igen !) A nemzetgyűlés a választ tudomásul vette. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Kérem a jegyző urat, sziveskedjék a mai ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Gerencsér István jegyző (olvassa az ülés jegyző­könyvét). Elnök : Kiván-e valaki a felolvasott jegyző­könyvhöz hozzászólni ? Ha nem, akkor a jegyző­könyvet hitelesítettnek jelentem ki s az ülést berekesztem. (Az ülés végződik délután 4 óra 25 perckor.) Szűcs Dezső s. k. ígi tagok. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — XV. KÖTET.

Next

/
Thumbnails
Contents