Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-295

401 À nemzetgyűlés 295. ülése 1922. évi január hó 23-án, hét fon. Czeglédy Endre : Nem a pénzügyminister ur a hibás ! Nem volt a pénzügyminister ur ellen semmi kifogás ! A ministerelnök és a szakministerek felelősek, érte ! (Mozgás és zaj jobbfelől.) Rupert Rezső: Sajnáljuk őt! Friedrich István ; Mi sajnáljuk a pénzügyministert ! Kállay Tibor pénzügyminister: Én sajnálom, hogy nem egészen méltóztatott engem megérteni. Én figyelmesen elolvastam a t. képviselő ur beszédjét és azt látom, hogy ő azokkal a részletekkel, amelyeket előadtam, azt mondhatnám, kivétel nélkül egyetért. Egyetért azzal, amit a valuta kérdésében, amit az üzemekről, amit a bürokratizmus leépítéséről, amit a tisztviselőkérdésről és sok egyébről mondottam. Ö tehát látja és méltányolja azokat a köveket, amelyeket összehordani kivánok az építéshez. Tehát mit nem lát ? A cirádát, az égbenyúló tornyot % A fundamentumok és a falak a fontosak, ezeket pedig, mint minden építőmester tudja, csak ilyen egyszerű szürke kövekből lehet felépiteni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Rupert Rezső: Hiábavaló a pénzügyminister ur jóakarata, ha a kormány nem megfelelő ! Kállay Tibor pénzügyminister: Friedrich István t. képkiselő ur és mások is szóvá tették a pénzszűkét. Erről, ami különben a legutóbbi időben megszűnt túlságosan akut jelenség lenni, igen sok szó folyt mind a szakirodalomban, mind a napisajtóban. Vitatkoztak azon, vájjon a forgalmi eszközökben, vagy pedig a tőkében van-e a hiány. A múltkoriban olvastam egy cikket, amelyben az volt, hogy kár ezen a dolgon vitatkozni ; elégedjünk meg annak konstatálásával, amit mindenki tud, hogy t. i. nincs elegendő pénz. En nem is kivánek ennél tovább menni. Én tehát azokat a módokat akarom keresni, hogy a pénz hogyan szaporítható. Egy módot : a munkát, a termelést és a takarékosságot mindnyájan ismerjük, de ez lassú és talán nem is előkelő. Keresni kell tehát más módokat, aminthogy kerestek már régebben is, az elmúlt századokban is, mert hiszen nem először merül fel nfgy változások, nagy háborúk, nagy társadalmi átalakulások után ez a kérdés. Akkoriban, amikor csak aranyat és ezüstöt és általában kemény pénzt használtak, szintén felmerült a kérdés és akkoriban olyanképen képzelték ezt megoldani a fejedelmek, más hatalmasságok és az ő példájukon tanulva az egyesek is, hogy vékonyították, fúrták, reszelték a pénzeket és az igy nyert ércből igyekeztek ujabb pénzeszközöket teremteni. Manapsf'g főleg papírpénzzel élünk és a nyomdai előállítás a papirpénzszaporitás eszköze. Rupert Rezső: Most már ez is többe kerül. Kállay Tibor pénzügyminister: Azonban az eljárásnál a lényeg nem változott, csupán modernizálva lettek a technikai eszközök és az eredmény sem más, amit igy elérhetünk, mint amit elértek azzal a másik metódussal, amelyet régebben követtek. Tudom, hogy ez nem szimpatikus megállapítás és mindenesetre nagyobb hatást érhetnék el, hogyha valami bűvészmutatvánnyal szolgálhatnék a pénz elővarázslását illetőleg az embereknek. Azonban a gazdaság törvényei — méltóztassanak elhinni — végtelen egyszerűek. Egyszerűek mindaddig, amig nem az érdekeltség szemüvegén keresztül nézi a viszonyokat az ember. (Felkiáltások jobbfelől : Nagyon helyes 1) És sem én, sem a jegyintézetnek mélyen t. és nagyérdemű elnöke nem vállalkozhatunk arra, hogy valami bűvös cilinderből kis nyulat, láncot, szalagot és egyéb kedves dolgot produkáljunk az embereknek. Ez mulatság lehet egy délutánra, de nem megoldása a kérdéseknek egy egész hosszú reális életre. (ügy van! jobbfelől.) Ha pénzteremtésről és szaporításról van szó, akkor ezt elérni csak három utón lehet. Az egyik a munka eredményéből való megtakarítás ; a másik — amennyiben t. i, egy gazdasági test, egy gazdasági egység részére való pénzszerzésről van szó — egy más gazdasági egységtől — rendesen kölcsön utján — való pénzszerzés, és a harmadik, ami már csak gazdasági és nem fizikai értelemben jelent szaporítást : a helyesebb megosztása és odajuttatása a meglévő tőkének, ahol az a legnagyobb gazdasági eredményt biztosit hatja. Ami a takarékcsságot illeti, megjegyzem, hogy ez mindenesetre annál eredményesebb lehet, minél nagyobb a munka termelékenysége. De ugyanazon munkatermelékenység mellett is nagyobb eredményt érhetünk el, ha fokozzuk a takarékosság értékét. És épen ez az, amire Czettler t. képviselőtársunk egy múltkori cikkében rámutatott, t. i. hogy milyen előnyt jelent a takarékosság — nem az államháztartásban való takarékosságot értve ezúttal ezalatt, hanem minden egyes ember magánháztartásában való takarékosságot — az általános gazdasági életre. Kifejtette ennek eszközeit és módjait és rámutatott az ebből eredő nagy előnyökre. Ezeket az előnyöket nem is lehet lebecsülni; Hiszen a kapitalista gazdasági rendnek, amelyben élünk, a takarékosság az egyik fő posztulátuma és ezt a posztulátumot a legerősebb társadalmi szankcióval igyekszik biztosítani. Nincs ellenszenvesebb dolog és semmi sem találkozik inkább elitélésünkkel, sőt megvetésünkkel, mint az, ha a nagyjövedelműek és nagy vagy onuak ezt a jövedelmet és vagyont mind magukra költik. Elitéljük a pazarlást és azért olyan ellenszenvesek az uj gazdagok, mert fitogtatják előttünk vagyonukat és saját céljaikra használják fel, (ügy van ! ügy van /) az igy fel nem használt részt pedig rejtegetni igyekeznek és eltüntetni a nemzeti gazdaságból. A társadalom tehát — mondom — ezzel az elitéléssel igyekszik biztosítani és óvni azt a tőkét, amely a kapitalista világban egyesek birtokába jut ; óvni és megmenteni azért, hogy az egyesek kizárólagos passzióinak céljaira ne szolgáljon, hanem a közgazdaság csatornái utján oda jusson, ahol az a termelés érdekeit mozdíthatja elő. A szocialista gazdasági rendben ez nincs igy, a szociahsta gazdasági rend nem ismeri ezt á tár-