Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-294
380 A nemzetgyűlés 294. ülése 1922, nyos irodalom szemlélteti azt, hogy az államformák úgyszólván semmi szerepet nem játszanak a tekintetben, hogy egy nemzet demokratikus politikai életformák között élhet-e vagy sem. Királyság alatt lehetséges sokkal nagyobb demokrácia, mint amilyen uralkodhatik egy köztársasági államban. Hiszen felvethetem azt a kérdést, kinek van ma nagyobb uralkodói köre, hatalma, amivel sorsdöntő kérdésekbe szinte kizárólagos joggal és úgyszólván ellenőrzés nélkül avatkozhatik be, az angol királynak-e, aki agyon van korlátozva alkotmányjogi korlátokkal a maga hatáskörében és akit egy hosszú alkotmányosparlamentáris fejlődés egészen szűk területre szorított vissza, vagy pedig a francia vagy az amerikai köztársasági elnöknek, aki az angol királyhoz viszonyítottan akár a hadüzenet, akár a békekötés tekintetében sokkal nagyobb jogokkal rendelkezik ! Olyan ellentét tehát a legitimizmus és a demokrácia között, amire Méhely t. képviselőtársam célzott, egyáltalán fenn nem áll és igy az a tekintet, hogy azok, akik a legitimizmust követelik, ellenségei a demokráciának, eo ipso meg nem állhat és bennünket egyáltalán nem feszélyezhet. Már most mi a célja a legitimizmusnak? Az egyik az, hogy Magyarországot és a magyar nemzetet annyi forradalmi vagy ellenforradalmi kísérlet után visszavezesse a jogfolytonosság szilárd útjára és biztos vágányaira. Az a célja a legitimizmusnak, hogy végre azok a bizonytalanságok, belső és külső bizonytalanságok, de egymást váltó forradalmi vagy ellenforradalmi kísérletek — törjenek azok ki, vagy csak lappangjanak a felszín alatt — s mindazok a rázkódtatások, amit ezek a belső békesség, a konszolidáció és az államnak a mostani katasztrófából való kiépülése elé hárítanak, végre távolittassanak el és az ország a jogbiztonságnak, a jogfolytonosságnak vágányaira térjen. Másik célja a legitimizmusnak a magyar állam függetlenségének, ismétlem a magyar állam függetlenségének kiépítése és biztosítása Szent István koronájának és a koronás királynak és azoknak az erőknek segítségével, amelyek e mögött a fogalom, e mögött az intézmény mögött állanak. (Helyeslés balfelöl) Kik hát ennek a függetlenségnek tulajdonképeni ellenségei ma? Nem négyszáz óv előtt, nem is kétszáz év előtt, még csak nem is a negyvennyolcas függetlenségi harcban és még csak nem is a háború előtt, hanem ma kik az ellenségei? Amint már rövidesen jeleztem, azok az erők, amelyek ellen ez a függetlenségi küzdelem négyszáz éven át irányult, megsemmisültek. Az a bizonyos osztrák császári gondolat, az a «bizonyos osztrák hegemónia, amely ellen ennek a függetlenségi gondolatnak a hősei harcoltak, már a múlté. Elvérzett, megdőlt a forradalomnak és a háborúnak pusztításaiban. Ez tehát mint valóságos erő többé sehol nincs. Ez a bizonyos összbirodalmi gondolat, amely évi január hó 21-én, szombaton. ellenünk tör, az elmúlt fél évszázad folyamán, különösen az 1867-iki kiegyezéstől kezdve egyre rohamosabban vesztett a maga erejéből és fenyegető jellegéből oly értelemben, hogy az idők folyamán egyre jobban és jobban nem az úgynevezett osztrák és német elnyomás vagy beolvasztás, vagy felszívó kísérletek és tendenciák voltak azok, amik a mi nemzeti létünket, exisztenciánkat és függetlenségünket fenyegették, hanem egészen más erők, oly erők, amelyek a monarchia keretében az osztrák gondolat, az osztrák erőtényezők mellett lassankint felnőttek és annak rovására és az uralkodóház rovására és a mi rovásunkra is egyre jobban elhatalmasodtak. Az 1867-iki kiegyezés, ugyebár, a monarchiában a német ós a magyar nemzeti erőkre vitte át az egész uralmi rendszernek a súlypontját. Az egész monarchikus gondolat erre a két erőre, az osztrákságra és a magyarságra támaszkodott. És fél évszázad folyamán azt láttuk, hogy ezzel a két erővel szemben felnőtt két másik ellenséges erő, mely a németségnek és a magyarságnak itt, a Duna völgyében való vezető szerepét, vezető pozícióját egyre vitásabbá tette. A két erő közül az egyik volt az éjszaki szlávságnak, a cseheknek inperialista, nacionalista törekvése, a másik pedig volt a délszláv törekvés; az a gondolat, amely itt a magyarsággal és a magyar-német erővel szemben a délszlávgondolatot akarta nagy birodalmi egységbe foglalni, vagy akarta legalább is a monarchia keretein belül a túlsúlyt a magyarságtól és a németségtől magához rántani. (Egy hang a középen: Es a román törekvés!) A román dolog külön lapra tartozik. Most csak erről a kettőről akarok szólni, mert ez volt különösen imminens és ez a monarchia keretein belül fejlődött ki és ott fenyegetett bennünket. Ami a cseh nacionalista törekvést illeti, aki ismeri a monarchia utolsó két-három évtizedének történetét, az tudja, hogy ezen két-három évtized alatt nemcsak a gazdasági életben hatalmasodott el a cseh befolyás. Hiszen az, amit osztrák gazdasági elnyomás és kizsákmányolás alatt értettünk, tulajdonképen nem volt egyéb, mint cseh gazdasági elnyomás és kizsákmányolás, mert a monarchia ipari erejének óriási nagy percentjét, túlnyomó nagy részét épen a cseh indusztria, a cseh iparosság és a cseh gazdasági és imperialista törekvések jelentették. A cseh tendenciának, a cseh erőtényezőnek ez az elhatalmasodása nemcsak a gazdasági életben volt érezhető ; jelentkezett az a hadseregben is, jelentkezett a politikai életben is. Nem akarok azokról a kísérletekről beszélni, amelyek a 70-es években egészen szláv alapra akarták a monarchiában átvinni az uralmi rendszert, és a szláv hegemónia alapján akartak itt berendezkedni. De a szegény meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökösről tudvalévő dolog, hogy céljaiban annyira sokra becsülte.