Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-294

évi január hó 21-én, szombaton. 356 À nemzetgyűlés 294. ülése 1.922, létesitését, azzal a kikötéssel, hogy Felségednek, mint alkotmányos királynak jogai ne csorbittassanak. Ez múlt év július 20-án, tehát már oly időben történt, amikor köztem és a kormányzó ur között az összeköttetés teljesen megszűnt. Ez is bizonyitja, hogy mi nem azon dolgoztunk, — mint beállítani akarják —hogy ez a kisérlet megtörténjék, hanem ellenkezőleg azon, hogy ne következzék be. A legutóbbi időkben pedig, — amint a közállapotoknak ezt a pszichológiai fejlődését már megmagyaráztam — mikor igenis, olyan hangulat volt, hogy a király térjen vissza, ismét nem mi voltunk azok, akik erre szorították Őfelségét, hanem egészen más körülmények játszottak ebben közre. De ennek hangoztatása — ismétlem — nem akarja azt jelenteni, mintha én bármi tekintetben és bárkivel szemben is a felelősség alól kívánnám magamat mentesiseni. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ezzel még nem ért véget az akció. Gróf Andrássy Gyula gróf Bethlen Istvánnal a pécsi beszédre vonatkozólag megállapodásokat kötött, amelyek kielégítettek volna minket, s amelyek, ha idejekorán megtöiténtek volna, talán az egész esemény nem játszódik le. Gróf Bethlen István azonban még ezeket a megállapodásokat sem tartotta be teljesen, mert a pécsi beszédben némi eltérések vannak. (Zaj jobbfelől és a szélsôbaloldalon.) Már most abból, amit eddig mondottam, azt a következtetést vonom le, hogy a hivatalos kölök és mi közöttünk a legitimitás kérdésében semmi különbség, semmi nézeteltérés nem volt. A hivatalos körök épugy, mint mi, a legitimista állásponton állottak. Törekvések voltak, hogy a t. túloldal is ezen legitimista töiekvések szolgálatába szoiittassék oly eszközökkel, amelyeket én nem helyeslek. (Felkiáltások jobbfelól ; Hiába !) Szilágyi Lajos : Hallatlan ! Ezek után még támogatják ! Rakovszky István : Hivatalos körök tudták azt, hogy itt egy legitimista áramlat volt. Tudták, hogy szervezeteink nincsenek, meit mi őszintén, becsületesen beszéltünk és megmondtuk, hogy nincsenek szervezeteink. Hiszen az egész dolog lejátszódásából is erre lehet következtetni. Mi teljes nyíltsággal, teljes jóhiszeműséggel megmondtuk és teljesen jogosult feltevésben voltunk, hogjdia nem is a hivatalos Körök intenciójával, de azoknak intenciója ellenére sem cselekszünk, ha mi őfelsége a király mellé állunk. S ezt megtettük volna akkor is, ha tudtuk volna, hogy ez ellenkezik az ő nézeteikkel, mert a királyhűséget az 1920. évi I. tcikk nem törölheti el ; ez egy ezeréves alkotmányos múlt következménye. (Helyeslés a baloldalom) Javos Antal : Négyszázötven éves elnyomatás ! Rakovszky István : Most áttérek arra, hogy megvilágosítsam azt a félrevezetést, amely abban áll, hogy ez az úgynevezett Fehérkönyv a mi ténykedésünket egészen hamis beállításban mutatja be. Nem használom azokat a durva kifejezéseket, amelyekre gróf Bethlen István mint magyar királyi ministerium rátette az ő hivatalos pecsétjét ; jobb az én nevelésem. Nem használom azt a szót, hogy hazugság, hanem elferditések, amelyekben ez a könyv bővelkedik. Én meglehetősen ismerem az osztrák-magyar monarchia összes Vöröskönyveit ; mint a delegáció tagjának elég dolgom volt velük, gyakran kellett forgatnom őket. Ismerem a francia Kékkönyvet, ismerem a szerb Barnakönyvet, de a politikai ponyvairodalom iskolapéldája ez a Fehérkönyv. {Egy hang a baloldalról : SötétfehérJcönyv ! Helyeslés balfelöl.) Nem értem, hogy egy művelt ember — nem mimsterelnök, de egy művelt ember — identifikálni tudja magát egy ilyen pamflettel. Már a címe : »IV. Károly visszatérési kísérletei. — Kiadja a magyar királyi kormány.« (Derültség.) Kerekes Mihály: Ez jó S Szilágyi Lajos: Komédia! Rakovszky István : Egyetlen mentsége van ennek : hogy magyar ember nem Írhatta ezt a könyvet. Magyar ember ilyesmit nem ír. A magyar ember még ellenfeleivel is tisztességesen szokott bánni, különösen akkor, ha az az ellenfél védtelen, fogoly, ha nem tud védekezni. (Élénk helyeslés balfelöl. Zaj a jobboldalon.) Ezt nem irta magyar ember, ,mert ilyen durva hangot királya, szerencsétlen királya, száműzött királya ellen a magyar nép lovagiassága nem vesz be. Ezt magyar ember nem írhatta. Itt olvasom, hogy azt mondja rólunk : ez egyéni érdekük volt ! Hát kérdem gróf Bethlen Istvántól, hogy micsoda érdekünk volt nekünk ? Nagyon jól tudtuk, hogy a fejünkkel játszunk, de azt nem hittük, hogy ártatlan családjaink is megszenvednek, Megszenvedtek. Ilyen kifejezésekkel jönnek : »Ez volt Rakovszky István utolsó hazugsága, hogy szorult helyzetéből kiszabaduljon.« Bródy Ernő : Ki mondta ezt ? Rakovszky istván : Itt van ebben a könyvben. Szilágyi Lajos : S ők prédikálnak parlpmenti illemről ! Rakovszky István : Amit én akkor gróf Bethlen Istvánnak jelentettem, hivatalos katonai jelentés alapján történt ; igaz volt az első szótól az utolsóig. De ha ez a szennyirat azt hiszi, hogy a mi és az én becsületemben gázolhat, akkor egyet mondok : Guizot francia minister szintén hasonló helyzetben volt, a legszennyesebb ráfogásokkal illették. És akkor a kamarában azt mondotta : »Halmozzák az utca sarát az utca sarára, halmozzák toronymagasságig : sohasem fogja azt a szinvonalat elérni, ahonnan én örökre megvetéssel le ne tekintenék.« Ugyanezt mondom én erre a szennyirodalomra. Én egész életemben óvakodtam, hogy bármivel beszennyezzem kezeimet ; az én kezeimhez piszkos pénz nem tapad. Egész életemben—lehet, hogy nem szimpatikusán — azt az álláspontot,