Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-287

A nemzetgyűlés 287. ülése 1922. Elnök : Nem azért, mert kellemetlenek, képviselő ur, hanem mert a házszabályok nem engedik meg. (Ugy van! jobbfélől.) Friedrich István : Akkor nem fogok foglal­kozni a nyugatmagyarországi kérdéssel, de ezzel kapcsolatban el kell mondanom, (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) amit a, belügyminister ur, ugy látszik, nem tud, hogy nem Nyugat-Magyar­országra, hanem nyugat felé visznek csapatokat civil ruhában és ezt ezzel a puccsal hozzák össze­függésbe. Tudom, hogy tényleg legitimista érzelmű fiatalságot is szállítottak oda és, épen ezért aggó­dom, hogy agent provocateurök kezébe kerül ez a fiatalság. Ezért szólalok itt fel és ezért kérem a belügyminister urat, hogy idejében intézkedjék. (Zaj.) Drozdy GyŐZŐ : Es ez mind a szegény nép pénzén történik ! Elnök *. Méltóztassék folytatni, képviselő ur ! Friedrich István : Hogy a dolog nem olyan egyszerű, azt azzal is megvilágíthatom, hogy épen felszólalásom előtt Mhivtak a folyosóra és egy volt munkapárti képviselő a következőket közölte velem : Együtt volt a hadsereg főparancsnokának vezérkari főnökével, aki azt fejtegette neki, hogy a hadsereg jelenlegi főparancsnoka nagyon helye­selne egy Ottó-megoldást és ez esetben ő szivesen vállalna egy régensséget is. (Zaj és derültség a bal­és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon : Ez mentelmi ügy ?) Ugron Gábor : Brávó ! Szilágyi Lajos : Hallatlan ! Megáll az ember esze ! (Zaj a jobboldalon. Gr. Klébelsberg Kunó belügyminister közbeszól.) Rakovszky István : Ne tessék az elnök hatás­körébe beavatkozni ! ön minister, nem elnök ! Friedrich István : Nem tudom, ki ad itt min­denki utasítást, én csak az elnöki utasítást veszem figyelembe. Mentelmi jogi sérelmet máskép nem tudok bejelenteni, csak ugy, ha az azzal kapcso­latos jelenségeket is röviden elmondom. Nem vettem a Ház türelmét hét percnél hosszabb ideig igénybe. Én csak ezt jelentem be. Tudom, hogy orvoslást ugy sem kapok, csak fel kívántam hívni a t. kormány figyelmét, hogy megint baj lesz a mentelmi joggal. (Zaj.) Elnök : A képviselő ur mentelmi bejelentébe a házszabályok 188. §-a értelmében minden vita nélkül kiadatik a mentelmi bizottságnak. Jelentem a fc. Nemzetgyülésnsk, hogy 50-nél több képviselő ur ma írásban indítványt adott be az üléseknek 8 órára való meghosszabbítása tárgyában. (Egy hang balfelől : Már megint ?) Minthcgy a házszabályok intézkedései szerint konstatálnom kell, hogy az aláiró képviselők jelen vannak-e, felkérem a jegyző urat, szíveskedjék a névsort felolvasni. Gerencsér István jegyző (olvassa a névsort. Simonyi-Semadam Sándor nevének olvasásánál.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, szíves­kedjenek csendben lenni, mert nem lehet hallani a névsor olvasását. évi január hó 13-án, pénteken. 31 Gerencsér István jegyző (tovább olvassa a névsort. Perlaki György nevének olvasásánál) Elnök : Méltóztassanak jelentkezni, képvi­selő ursk, máskép lehetetlen a nyilvántartás. Gerencsér István jegyző (tovább olvassa a névsort. Bottlik József nevének olvasása után) Elnök : T. Nemzetgyűlés ! Miután már öt­vennél több képviselő ur volt jelen azok közül, akik az ivet aláirtak, szükségtelen a névsort tovább olvasni. (Helyeslés.) A házszabályok azt szabják meg, hogy ötvennél több jelenlévő képviselőnek kell az ivet aláírni és ötvennél több jelenlévőt már konstatáltunk. Tehát kimondom, hegy a házszabá­lyok 250. §-a alapján a szavazás e kérdésben holnap, az ülés elején fog történni. Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző : Herrmann Miksa ! (Nincs itt 1) Stréter István ! (Halljuk ! Halljuk ! jobbfélől.) Sréter István : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Mél­tóztassék megengedni, hogy amidőn az indemnitási vita folyamin felszólalok, az elmondandókat na­gyon rövidre szabjam, (Helyeslés jobbfélől.) és ebből az okból kifolyólag Rassay Károly t. képviselő­társam hosszú beszédére egyelőre ne válaszoljak. (Helyeslés jobbfelöl.) Maczky Emil : Egyáltalán nem érdemes rá válaszolni. Sréter István : Legelőször is vissza akarok térni arra a kijelentésre, amelyet Hornyánszky Zoltán t. képviselőtársam tegnap tett. Ez vonat­kozik a vitézi telkekre. Ezt a passzust fel fogom olvasni. A vitézi telkekről azt mondja (olvassa) : »Négyszáz telket protestánsok, százhatvanat pedig katholikusok kaptak.« Barla-SzabÓ József: Konkolyhintés az csak. (Halljuk ! a jobbközépen.) Sréter István : Erre vonatkozólag módomban van, miután a széknek tagja vagyok, a hiteles adatokat itt közölni. (Halljuk! jobbfélől.) A kép­viselő ur adatai nem fedik a valóságot, tehát magyarán mondva: hamisak. (Ugy van! jobb­félől) Maczky Emil : így szoktak dolgozni. Sréter István : A rendhez tartozik ma összesen százhúsz tiszt ; a százhúsz tiszt közül még senki telket nem kapott. (Igaz ! Ugy van ! jobbfélől.) A százhúsz tiszt közül hetvenkilenc római katho­likus, negyvenöt pedig protestáns, illetőleg más felekezetű. Maczky Emil: Ilyen meghamisítás ! Sréter István : A második : a legénységi állo­mány áll 204 emberből ; ezek közül 134 római katholikus és 70 más vallású. Barla-Szabó József: Méregkeverés! így dol­goznak ! Sréter István : A képviselő ur azt állította, hogy 400 telket kaptak protestánsok, 160-at pedig katholikusok, tehát 560-ról van szó, holott ez nem fedi a valóságot, mert összevissza csak 324 van.

Next

/
Thumbnails
Contents