Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-292
A 'nemzetgyűlés 292. illése 1922. évi január "hó 19-én, csütörtökön. 265 Gr. Sigray Antal : Szóval arról értesített, hogy a helyzet meglehetősen kedvező, feltéve, hogy sikerül a bandákat ideiglenesen leszerelni. (Olvassa) : »Szerény véleményem szerint a helyzet nagyon kedvezőtlen, mert a felkelőket leszerelni mindignehezebb lesz, különösen ha a kormány intézkedései a következetességet nélkülözik. Teljesen bizonj^osnak látszik, hogy Gömbösnek nemcsak az a megbízatása van, amit a minister elnök ur velünk közölt, hanem hogy ő másfajta működési kört fejt ki. . .« (Zaj baljelöl.) Szmrecsányi György : Milyet ? Gr. Sigray Antal : ... és állandóan magasabb megbízatásra hivatkozik.« Itt szó van Héjjas Ivánról és Eriediichről is, aki abban az időben újra megjelent Nyugat-Magyarországon . . . Friedrich István : Ott sem voltam ! Azt ti csak hiszitek ! Gr. Sigray Antal : ... és ő is hivatkozott arra, hogy valamilyen összeköttetése van a kormánnyal. Természetesen a kormány ezt kereken tagadta. Sándor Pál : Most jönnek a bűnök ! Friedrich István : Még kisül, hogy álellenzéki vagyok ! Őrgr. Pallavicini György: Ha a kormány tagadja, akkor igaz ! Gr. Sigray Antal : De hiszen ez csak részjet. A fődolog az, hogy a kormány lement Velencébe és amig a felkelők az egész nyugat magyarországi területet — mert hiszen az A.-vonalról a trianoni vonalra jött vissza az egész karhatalom — kezükben tartották és ott rendet is tartottak, ezalatt a kormány október 11-én megkötötte a velencei egyezményt. Természetes, hogy a velencei egyezmény következtében már nem volt mit tenni. Itt a kormány vállalt egy bizonyos obligót, hogy le fogja szerelni a felkelőket és ugy értesültem, hogy később, amikor én már meg voltam gátolva abban, hogy ezekben az ügyekben résztvegyek, ez elég nehezen, de mégis sikerült. Szmrecsányi György: Azután hálából becsuktak ! Gr. Sigray Antal: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt a kormány a felkelőket leszerelte volna, egyszerre azt látjuk, hogy a kormány, amely elejétől fogva végig különbözőképen erőlködött azon, hogy a felkelést leszerelje, egyszerre rájött arra, hogy a felkelőknek mégis vannak valamelyes érdemeik és nem igen állhat meg az, hogy a diplomácia zavartalanul működhetett volna és sikereket érhetett volna el akkor, ha a felkelők ebben ellenállásukká] rreg rem. 78várják. Október végén Bethlen István gróf levelet irt Prónay Pál alezredesnek, akit Nyugat-Magyarországra érkezésekor mindenáron el akart onnan távolítani, különösen, amikor már a fővezérséget átvette, mondom, levelet irt neH } amelyet Prónay azután velem közölt. Ebben előfordul a következő passzus (olvassa) : »Kétségtelen, hogy az ország és a kormány a szabad csapatoknak NyugatMagyarország ügyében rendkívül sokat köszönNEMZETGYÜLESI NAPLÓ. 1920—1921. — XV. KÖTET. het. Az ő hazafiságuk, önfeláldozásuk és kitartásuk tette lehetővé azt, hogy az osztrákok a mai napig határainktól távol tartattak és a magyar kormány ezt a helyzetet felhasználhatta arra, hogy a kérdésnek Magyarországra nézve előnyös rendezését diplomáciai utón kezébe vehesse.« Ezt annak a Prónaynak irta, akit és akinek parancsnoksága alatt lévő felkelőket mindenáron el akarta eleinte távolítani. Lingauer Albin : Ilyen a politika ! B. Szterényi József : Mondja Csontos ! Gr. Sigray Antal (tovább olvassa) : »Az érdem oroszlánrésze tehát a felkelőké, elsősorban azoké, alak az ország érdekében életüket áldozták a hazáért. Ezt az ország és a magyar kormány nemcsak hogy készséggel elismeri, de nem is fog megfeledkezni azokról a kötelezettségekről sem, melyek ebből a felkelőkkel szemben folynak. Ennek volt eredménye, hogy hosszas diplomáciai előkészületek és bevezető tárgyalások után Olaszország mediacióját megragadva, leültünk a velencei tárgyalásokhoz, hogy ott Ausztriával Olaszország vezetése mellett a kérdésre vonatkozólag megegyezést kössünk, stb.« T. Nemzetgyűlés ! Ha végigondolom nem azt, amit tudok, hanem csak azt, amit itt elmondottam . . . Sándor Pál : Tehát többet tud ! Gr. Sigray Antal : . . . végtelenül szánalmas képét látjuk annak, hogy a mi külügyi politikánk hogyan vezettetett Nyugat-Magyarország kérdésében, (Egy hang baljelöl : A belügyi is ép ilyen !) amely amennyire harmad- vagy ötödrangu az entente szempontjából, annyira elsőrangú magyar szempontból, (Ügy van ! Ugy van I) nemcsak az érdekelt lakosság szempontjából, hanem a megmaradt csonka Magyarország és az elszakadt területek összes hazafias és nem hazafias lakosságának szempontjából. (Helyeslés balfelöl.) Külügyi vezetésünk egy lehetetlen, gerinctelen politikát mutat. Bizonyos, hogy állandóan félre volt vezetve a magas külügyi kormány, amidőn azt hitte, hogy az osztrákokkal barátságos utón fog megegyezni. (Zaj.) ök egyik ajánlatot a másik után tették, folyton lefelé alkudozva akkor, amikor mi laikusok, akik nem voltunk beavatva, hanem távolabbról néztük a dolgokat, folyton figyelmeztettük a kormányt, hogy hiszen az osztrákoknak megegyezési akarata nem lehet őszinte, mert már a dátumok megállapitásából is nyilvánvaló volt, hogy kitolásra, elodázásra és a saját érdekükben vett fait accomplik teremtésére dolgoznak. Szomorú azonban ezenkívül az, hogy az első hazafias ellenállást a kormány, mely a trianoni békeszerződés alapján állott, dacára annak, hogy néhány napig nem vett róla tudomást, az első sikerek után mindenáron, még a trianoni békeszerződésben vállalt kötelezettségeken túlmenőleg is leszerelni igyekezett (Ugy van! baljelöl.) ennek a leszerelésnek érdekében mindent elkövetett és a végén még katonatiszteket is kiküldött, hogy 34
