Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-290
A nemzetgyűlés 290. ülése 1922. évi január hó 17-én, hedden. 191 niszter ur más módon elégiteni, akkor ő hajlandó lesz erre a megoldásra is. A másik az, liogy vájjon meg lehet-e kapni a hadapródiskolát részben legalább, ugy hogy abban helyeznénk el valami állami vagy városi intézményt, amelynek az épülete felszabadulván, az az egyetem céljaira volna átvehető. Ez is olyan kérdés, hogy bár ez kisebbszerü megoldás voma, mint az előbbi, ha lehet, legalább ezzel fogjuk beérni. Mindenesebre azonban a magam részéről — és ezt a kormányelnök ur részéről is megígérhetem — ezt a kérdést ebben az értelemben minden rendelkezésünkre álló erővel támogatni kivánjuk és a legközelebbi ministertanácsok egyikén a kérdést fel fogom vetni és kérni fogom a kormányt, de különösen a honvédelmi minister urat, (Helyeslés.) hogy tegye rekonszideráció tárgyává azt a már elfoglalt álláspontját, hogy a hadapródiskolát nem adhatja át erre a célra. Hiszem, ha ő a saját resszortja érdekeit megvédeni képes lesz, akkor hajlandó lesz a kérdés megoldásához minket hozzásegiteni. Usetty Ferenc : Van ott elég kaszárnya ! Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : Kérem t. képviselőtársamat és az egész nemzetgyűlést, méltóztassék ezen az összkormányhoz intézett interpellációra a ministerelnök ur nevében is adott válaszomat szivesén tudomásul venni. (Helyeslés.) Baumann Emil: T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassanak megengedni, hogy elsősorban hálás köszönetemet fejezzem ki a kultuszminister urnák azokért az elismerő szavaiért, amelyekkel Pécs károsának kulturéletét itt a nemzetgyűlés előtt is ecsetelte. Mi, Pécs város polgárai, tisztában vagyunk azzal, hogy a kormány és különösen a kultuszminister ur, akinek módjában állott Pécsett ezirányban nyilatkozni, ezt az ügyet jóindulatúan kezeli, de viszont méltóztassék megengedni, nekünk is kötelességünk, hogy ezt a kérdést állandóan felszinen tartsuk. Usetty Ferenc: Becsületbeli kötelesség! Baumann Emil : Becsületbeli kötelességünk, hogy ezt a kérdést ne csak felszinen tartsuk, hanem megfelelő sürgős elintézését minden rendelkezésünkre álló eszközzel sürgessük. (Helyeslés.) Én köszönettel veszem a kultuszminister ur szavait és remélem, hogy városom polgársága is meg. fog nyugodni és bizalommal várja a megfelelő intézke déseket. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat : méltóztatik-e a kultuszminister urnák az ossz kormány nevében is adott válaszát Baumann Emil képviselő ur interpellációjára tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen I) A válasz tudomásul vétetett. Következik a mai ülés jegyzőkönyvének a hitelesitése. Dánér Béla jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök : Kérdem, van-e valakinek észrevétele az imént felolvasott jegyzőkönyv ellen ? (Nincs !) Ha nincs, akkor a jegyzőkönyvet hitelesitettnek jelentem ki és — több tárgy nem lévén •—• az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 7 óra 55 perckor.) Hitelesítették Csontos Imre s. k. Szent-Imrey Ákos s. k , naplóbirálő-bizottsági tagok.