Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-290

À nemzetgyűlés 290. ülése 1922 rázza, a munkatárs is újra átnézi és az újságírók kénytelenek mindennap harakirit végezni önmagukon, mert a kolportázsjog megvonása fenyegeti a lapot. Ott van a Világ, amelynek irányával egyáltalában nem értek egyet. Ettől egy cikke miatt, amelyet annak idején olvastam is, és igazán nem láttam társadalomellenesnek, hanem inkább egy feleslegesen pesszimista hangulatú cikknek, megvonták a kolportázsjogot és a mai napig sem adták még vissza. Amikor a ministerelnök ur programmjának sarkalatos tételévé tette a közszabadságok helyreállítását, akkor azt hiszem elfogadja azt az indítványomat, melyet az inditványkönyvbe is bejegyeztem, hogy a lapok kolportázsjogának megvonását birói tanácsra bízzák. A közszabadságok helyreállítására különösen sürgősen szükség van azért, mert hiszen a választások is közelednek. Rassay Károly: Meg kell szüntetni a kivételes hatalmat, ez az első ! OrbÓk Attila : Sajnos, minden téren nem lehet, ezt t. képviselőtársamis beláthatja, de mindenesetre a sajtó terén, a gyülekezési szabadság terén feltétlenül helyre kell állítani. (Egy hang a baloldalon : Miért nem csináljak meg J) Erre pár mondatban még vissza fogok térni. Most még csak meg akarom említeni a ministerelnök ur programmjának egy másik pontját, a kibékülést a zsidósággal. Már mondtam, hogy — sajnos — a politikai jelszavakkal elbódított, megbolonditott embereknek a bűntetteit nem lehet helyrehozni, a halottakat nem lehet feltámasztani, de azt hiszem, hogyha ez a kibékülési szándék őszinte és ha tényleg minden fórumon keresztülviszi a ministerelnök ur a polgári jogegyenlőségnek programmját, akkor a zsidóság ide fog állni mellénk a nemzetmentő munkában és értékes tehetségét a nemzet talpraálfitásának, újjáépítésének rendelkezésére fogja bocsátani. Csak egy mesével akarok végezni, melyet a zsidókérdésben olyan sokszor hangoztatnak itt és amely már valójában nevetséges és unalmas. Mindig azt mondják, — a magyar zsidóság elleni legnagyobb vád az, —• hogy ez a zsidóság egyrészt internacionális s az egész világ zsidóságával szolidáris, másrészt pedig hazafiatlan s hogy ez a zsidóság az oka a háború elvesztésének és a forradalomnak. Ez gyermekes érvelés, amelyet politikai okokból a hangzatosságáért komoly férfiak is elfogadtak. Gyermekes okoskodás, mert hiszen a zsidóság nagyobbik része az ententenál volt s az entente mégis megnyerte a háborút, az entente zsidó kapitalistái tönkre tették a magyar zsidó kapitalistákat. Általában az antiszemitizmusnak • érvei nagyon hamar kimerültek és az unalomig ugyanazokat a frázisokat ismétlik, holott csak egy igazság van, t. Nemzetgyűlés, hogy : vannak becsületes magyar emberek és — sajnos —- vannak alávaló magyar emberek. Magyar ember és magyar !. évi január hó 17-én, kedden. . 157 ember között nem lehet más különbség és más mérték, mint egyéni, erkölcsi és szellemi értéke, Sándor Pál : De vannak gyenge magyar emberek is ! Orbók Attila : Ha mi faji és felekezeti teóriákat fejtegetünk, hova vezet ez ? Hova vezetett a felekezeti teória ? Budapesten zsidókérdés volt, Debrecenben pedig a felekezeti kérdés már protestáns kérdéssé fajult és templomgyalázássá korcsosult. MeskÓ Zoltán : Meg van állapitva, hogy ezt kik követték el 1 Orbók Attila : Azt nem tudja senki ! Itt van azután a faji teória. Méhely t. képviselőtársam múltkori beszédében odavágta Haller képviselőtársamnak : hiszen ön nem magyar ! Haller erre azt mondta : már kétszáz éve vagyok itt ! Mire Méhely azzal válaszolt, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy valaki magyar legyen. Bocsánat, ha igy kezdünk klasszifikálni, akkor azt kérdezem, hogy a hazafiaknak hány kategóriája lesz ? Mert most már vannak szabad királyválasztók és legitimista hazafiak, vannak antiszemita és liberális hazafiak, most azután majd lesznek kétszáz éve itt élő és 50—100 éve itt élő hazafiak. Most, amikor a nemzetnek egységesen kellene állama, egy egységben összeforrnia, akkor ilyen tagozódások katasztrófával járhatnak az országra nézve. A t. képviselőtársam rámutatott beszédében egy nagyon jó példára, Lengyelország példájára, amely akkor szakadt pártokra, mikor a legnagyobb veszélyben volt és ezzel megásta a saját sírját. Méhely t. képviselőtársam tehát ne tegyen ilyen distinkciókat egyes magyar polgárok között, ha nem akarja azt, hogy a nemzet 50 vagy 60 pártra szakadjon. Ha a megindult polgári egyenlőség folyamatát átvisszük a köztudatba, a külföld rokonszenvét is visszanyerjük és a külföld rokonszenvével — azt hiszem — ez a megcsonkitottságában is eléggé produktív ország hozzá tud jutni külföldi kölcsönhöz. Ahhoz azonban, hogy a közszabadságok teljesen visszaáll]anak, nem elegendő az, hogy a ministerelnök ur egy rendeletet bocsásson ki. A közhatóságok szellemét kell megváltoztatni, (Egy hang a jobboldalon : Parancsolni kell nekik.) a közhatóságokat, hivatalokat rendre kell tanítani és erélyesen kézbe kell venni. Ezt különösen a határszéleken nem látom, ahol nincsenek a hivatalok a kormánynak figyelő szeme előtt. Most a napokban történt, — az egyik lap meg is irta — bogy egy zsidó magyar állampolgár névmagyarositási kérvényt terjesztett a belügyminister úrhoz. A belügyminister kiadta a végzést, ebben az ügyben a végzésre az egyik hivatalnok ráirta : »Brevi manu« és elküldte az illető járás főszolgabirájának, ahol a kérvényező lakott. A főszolgabíró kiküldte az aktát a községi jegyzőnek, hogy kézbesítsék a félnek. A községi jegyző látta, hogy rá van irva az aktára : »Brevi manu«, ezt nem értette, azonnal feladott egy sürgönyt a belügyministeriumnak : »A megjegyzést brevi manu nem értem, a szóbanforgó kérelmezőt le-