Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.
Ülésnapok - 1920-289
À nemzetgyűlés 289. ülése 1922. évi január hó 16-án, hétfőn. 129 eseményekig nem volt ideje arra, hogy a munkássággal szóbaáiljon. De a szorulás óráiban sürgősen felvette velük az érintkezést, sőt paktumot kötött velük. Én kérdem: mi tette ezt a gyors kézfogást aktuálissá? Alighanem ugyanaz, ami aktuálissá tette Bethlen ministerelnök urnák a Pesti Hirlapban megjelent karácsonyi cikkét, ahol viszont, szerintem nagyon helyesen, az asszimiláiódásra hajlandó, hazafias érzésű zsidóságnak kínált békejobbot. Jói tette, mert a hazafias zsidó ellen kifogása senkinek nem lehet. Ellenben mikor a ministerelnök ur, aki ettől a két osztálytól olyan feltűnő undorodást mutatott, most velük hirtelen az összeköttetést express, keresi, akkor kérdem : mi oka van erre a hirtelen közeledésre? A választások. Neki olyan megegyezést kell létesítenie, ugyebár, a vele szembenálló, tőle idegenkedő elemekkel, hogy azok az ő cirkulusait ne turbálják. Én tehát kérdem, hogy ki ellen keres a ministerelnök ur szövetségeseket a szociáldemokratákban és a zsidókban ? Vájjon a falusi kerületek kisgazda képviselői ellen? Talán a somogyi kerületben odalenn, ahol egy-két szociáldemokrata, meg egy-két zsidó van? Nem. Ennek a két csoportnak a támogatására ugyanis csak a városi kerületekben van szüksége. Városi kerületekben? De hát ki ellen megy ott a játék? A városi kerületek túlnyomó nagy többsége a keresztény nemzeti egyesülés pártjáé. O, a keresztény és nemzeti alapon álló ministerelnök, tehát szövetségeseket keres arra, hogy a városi kerületekben a mandátumok sorsát a szociáldemokraták és a zsidók segítségével döntse el. Ez megmutatja az irányt és azt, hogy itt miről van szó. Itt reaktiválni akarnak egy csomó embert. Én teljesen helyeslem azt, hogy ide értékeket, szakembereket, politikai kvalitásokat hozzanak be ; én a választási küzdelmet harcnak tartom, ahol az egyik ember győz, a másik elbukik s a világ feneke nem fog kiesni, ha néhányan el fogjuk veszíteni a mandátumunkat. Én csak a ministerelnök ür céljait akarom tisztán látni, mert hónapokon keresztül figyeltem azt, hogy mig itt egységet hirdettek és kifelé a Nemzetgyűlés ellen az egyenetlenség súlyos vádját emelték, addig a két pártot állandóan suba alatt egymás ellen heccelték. Ebben a játékban az önök kezében maradt, t. kisgazdapárt, a több kártya : az önök keblére borult a ministerelnök ur, tehát önök lettek a durákok, (Derültség a baloldalon.) akikkel Bethlen gróf ura keresztény és nemzeti ideálok valóra váltását meg fogja kísérelni. Sok szerencsét kívánok ehhez az uraknak és boldog leszek, ha ezt a feladatot helyettünk el fogják vállalni. Szijj Bálint : Megfértünk mi egymás mellett, mig a király kérdés nem jött ! Lingauer Albin: Én azt láttam, hogy a ministerelnök ur azelőtt állandóan az inteiliNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — XV. KÖTET. gencia fölényének a biztosítását hirdette. Tudjuk, hogy ez alatt a jelszó alatt mi rejlett : a kevésbé intelligens elemek kiszorítása. Időközben azonban változott a helyzet és egy olyan politikai konjunktúra teremtődött, melynek következtében a ministerelnök ur és a kormán) 7 , vagyis jobban mondva, a mellékkormány hatalmi pozíciója veszedelembe jutott. Ettől a pillanattól kezdve az intelligencia felsőbbsége felé való lázas törekvés hirtelen alább hagyott és a gyűlölet ellenünk, legitimisták ellen fordult. Változott a mentalitás és mig nem régen az urakat akarták politikailag halálra ítélni, most reánk van kimondva az anatéma. Majd a választásoknál meg fogunk mérkőzni. Addig is a legvadabb sajtóbujtogatás folyik a közvélemény tévedésben tartására. Szijj Bálint: Az már igaz! Miellenünk! Hat hónap óta egyebet sem írnak az újságok, mint minket gyaláznak! Lingauer Albin: Fél igazságok, fél elhallgatások, a lényeg kihagyása, a közvéleménynek a való tényekről egészen helytelen tudomásban tartása folyik. Láttuk már egyszer ennek a katasztrofális hatását, amikor az eckartsaui levelet a forradalom idejében megtévesztő szándékkal ugy állították be, mint Őfelségének, a királynak szabályszerű lemondását. Az emberek ezrei és milliói, köztük magam is, nagyon sokáig abban a hitben voltunk, hogy az eckartsaui levél tényleg kifejezett lemondás, mert az akkori kormány központi vezetése alatt álló sajtó ezt mindig igy szuggerálta bele a köztudatba. Ez a téves beállítás szülte meg Magyarországon a szabad királyválasztás mozgalmának a megerősödését, ez állított bennünket a mélyen tisztelt túloldallal olyan erőteljesen szembe. Igen fontos, lényeges és ítéletünk tisztaságához okvetlenül megkívántató igazságoknak helytelen beállításával az egész nemzetet ma is megint állandóan tévedésben tartják. Mi ketten itt, önök és mi, addig fogunk veszekedni — én már látom — amig ezek az urak (DrozdLyra mutat) egy igen jelentékeny megerősödéssel fognak előjönni. És ennek mi lesz az oka? A mi haza' fiatlanságunk ? Nem, mert valamennyien tisztességes hazafiaknak érezzük magunkat, hanem a mi ugrathatóságunk, feihuzhatóságunk, melyet nagyon célszerűen kihasználnak arra, hogy mindketten felmorzsolván erőnket, megnyissuk az utat egy jövendő junker alakulás számára. Nemrég nekünk Nagyatádi politikai fejét kínálták fel. A kormányelnök ur kénkövet fujt ellene és ígérte, hogy el fogja söpörni a politika szinteréről. Időközben megfordult a hangulat. Most mit látunk? Minket néhányunkat, akik a pártfegyelem ellenére a kormányt élesebb kritikában részesítettük, a pártban megróttak. Mi kereszténypártiak, akik elégedetlenkedtünk a kormánnyal szemben, pártunkban szidást kaptunk. Ellenben hallottam én itt Tankovics igen t. képviselőtársam kirohanását, aki a minister17