Nemzetgyűlési napló, 1920. XV. kötet • 1922. január 13. - 1922. január 25.

Ülésnapok - 1920-287

A nemzetgyűlés 237. ülése 1922. tói, a nemzet közvéleményétől, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. ) T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, ezek a jogi és erkölcsi szempontok elementáris erővel utasítják vissza a kormánynak még csak titokban táplált azt a gondolatát, hogy itt a nemzetgyűlés idejének a meghosszabbításával kísérletezzék. Sok hiba és tévedés mellé, amit ez a nemzetgyűlés elkövetett, ez a tény még egy ujabb tévedés lenne, sőt azt mondhatom, a legvégzetesebb tévedés lenne. Mert mi volna ennek az inditóoka? Àz, hogy azokat a közjogi törvényeket, mert hiszen másról beszélni sem lehetne, hacsak nem olyan taktikai szempontból, mint ahogy az igen tisztelt kultuszminister ur próbált beszélni, magasabb szempontból csak arról lehetne szó, hogy meghosszabbitsuk a nemzetgyűlés idejét azért, hogy a nemzetgyűlés eddigi mulasztását helyrehozva súlyos közjogi törvényeket hozzunk; ezzel egyúttal elkövetnők azt a végzetes hibát, hogy az uj törvényhozótestületnek már a bölcsőjében elhelyeznők a törvényesség kételyének mérgező anyagát, (Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) és akkor nemcsak hogy mi nem teljesítettük kötelességünket, amire bátor leszek rámutatni, hanem még a jövő törvényhozótestület kötelességteljesitése elé is leküzdhetetlen nehézségeket, leküzdhetetlen zavarokat támasztanánk. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés! Ezek után, azt hiszem, nem lehet komolyan beszélni arról, hogy a nemzet fizikai léte rövid pár nap múlva meg ne szűnjék. Fizikai létéről beszélek, mert sajnos, csak ez fog megszűnni, maga a nemzetgyűlés a maga tényeivel és mulasztásaival, a maga sikereivel és eredménytelenségeivel, egy szóval a maga erényeivel és hibáival tovább is fog élni a maga súlytalanságában is, a becsületes és felelősségét átérző ember lelkére is ólomsúllyal nehezedő gondolatban, amit ugy hívnak, hogy történelem. S ebben a tekintetben ne bízza el magát senki abban, hogy nemzetgyűlés volt, képviselőség volt, képviselőség elmúlt, s a maga személyének súlytalansága, porszemnyi léte őt meg fogja menteni a jövő megítélésének súlyától. Mi súlyos, nehéz időkben elhivattunk a békés foglalkozásunk padjaitól, elhivattunk ide olyan időkben, amelyek a nemzetek életében is ritkán adják elő magukat, de ha előfordulnak, akkor mindazokra, akik kötelességet és terhet vállalnak, kimondhatatlan feladatokat helyez. Es mi rákerültünk az időknek fokusz-ára, ugy mint egy porszem rákerül arra a vetitőlencsére, s a maga kicsinységében, jelentéktelenségében is megnagyítva fog a vetítővásznon megjelenni. Bákerültünk — mondom — az idők fókuszára és ebben a fókuszban előre vetittettünk messze századokra, ahol mérlegelni, ítélni fognak tetteink felett. , Legyen szabad tehát nekem ebben a gondolatban és a felelősségnek ebben az érzésében évi január hó 13 án, pénteken, 5 tényleg foglalkoznom azzal a kérdéssel, hogy mi lett volna ennek a nemzetgyűlésnek a feladata, mit teljesített ezekből a feladatokból, s végül, ha nem teljesítette, kit terhel ezért a felelősség. Mi lett volna ennek a nemzetgyűlésnek a feladata? Talán ugy tudnék rá felelni, hogy a nemzetet vissza kellett volna adnia önmagának. Talán ugy tudnék rá felelni, hogy mivel kilopták a nemzetnek a lelkét, — mert hiszen aki hivő lélekkel nézi a természetnek jelenségeit, annak el kell hinnie és fogadnia, hogy ugy, mint az egyes embernek, a nemzeteknek is van lelkük — tehát, mondom, mivel kilopták a világháborúnak azok a szenvedései és a nyomában bekövetkezett forradalmak a nemzet lelkét, újra egy honalapitást kellett volna ennek a nemzetgyűlésnek elvégeznie. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Nem a békés idők nyugalmas törvényhozási feladatai vártak erre a nemzetgyűlésre. Nekünk nem a békés fejlődés utján haladó nemzetnek mindennapi törvényhozási szükségleteit kellett kielégítenünk, hanem azokból a darabtörmelékekből, amelyek ezen zivatarok után itt meg maradtak, kellett volna egy uj nemzetet, egy uj nemzeti létet teremtenünk. Nem értek egyet azokkal, (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelől. Elnök csenget.) akik ugy akarják beállítani a dolgot, hogy itt tulajdonképen egy constituante volt, egy alkotmányozó nemzetgyűlés, amelynek nem lett volna más feladata, mint az, hogy alkotmánytörvényeket hozzon. Nem értek egyet pedig azért, mert a történelem ezt a felfogást nem igazolja. A nemzetgyűlések mindig forradalmakból, forradalmak után keletkeznek; a forradalmak pedig mindig azért keletkeznek, mert az állami életnek előző faktorai, előző törvényhozásai nem láttak meg olyan életviszonyokat, amelyeket meg kellett volna látniok, (Ugy van! a baloldalon.) abból keletkeztek, hogy ezeket nem látták meg, vagy ha meglátták, egyoldalú szempontból látták meg, elhanyagolták, s ezek az életviszonyok, követelvén az uj idők szellemének megfelelő szabályozásokat, a fejlődés helyében revoluciókban törtek ki (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk! balfelől.) Egy nemzetgyűlést tehát forradalom előz meg, s a forradalmat megelőzi az, hogy bizonyos életviszonyok nem találnak megértést és meglátást azok részéről, akiknek azokat meg kellett volna látniok. Ha tehát összeül egy nemzetgyűlés az alkotmánytörvényeken keresztül, amelyek mintegy keretét képezik az uj állami létnek, akkor ezeket az uj életviszonyokat is meg kell látni, de nemcsak meglátni, hanem szabályozni is kell. (Ugy van! balfelől) Ep ezért az igazi alkotmányozó nemzetgyűlések sohasem foglalkoztak csak alkotmány tör vény ékkel, hanem a szabályozásuk körébe vonták mindazokat az életviszonyokat, amelyeket a megváltozott idők szociális felfogása és követel-