Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.
Ülésnapok - 1920-286
.4 nemzeigyvlès 28ö. ütése 1922. évi január ho ,12-en, csütörtökön. 511 aki a szociáldemokrata pártban van, az sem élhet meg kevesebb munkabérből, minb a szociáldemokrata. Fel akarom hivni a kormány figyelmét a szociáldemokrata pártnak ezirányu munkálkodására, mert méltóztassanak tudomásul venni, hogy ez a sztrájk, amely most a Ganz-gyárban folyik —• nevezzük akár kizárásnak, akár másnak — csak egy jelenség, az első ut, amelyet követni fog a többi eset. (ügy van ! a középen.) Ezt már be is jelentették. Most erőpróba történik a Ganz-gyárban és ha a szociáldemokrata párt ebben az erőpróbában felülkerekedik, akkor az egész vonalon megindul az üldözés és más munkásnak nem lesz lehetséges kenyeret, megélhetést biztositani semmiféle munkahelyen. Oláh Dániel : Azt prédikálják, hogy a munkásnak nem kell dolgozni, csak követeim. Elérkezik az idő, amikor úgyis kapnak pénzt. (Zaj a baloldalon.) Balla Aladár : A legelőkelőbb patriarchák mondják, hogy nincs érvénye a törvénynek ! Miért ne mondja a munkás ? (Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, sziveskedjenek csendben maradni. Szabó József (budapesti) : Mi nem a munkaidőt akarjuk meghosszabbítani, nem az alacsonyabb béreket akarjuk bevezetni, erről mi bizonyítékot tettünk akkor, amikor — hogy igy mondjam — a kurzus elején erőteljes akciót indítottunk a munkaadó gyáriparosok, a gépgyárosok rosszakaratú és merev álláspontjával szemben. Hiba van t. i. azon az oldalon is, mert ma a helyzet az, hogy a munkaadók még mindig meg akarják boszszulni az elkövetett hibákat és bűnöket. (Zaj balfelől.) A munkásdiktaturával szemben ők munkaadó-diktatúrát vezettek be. Épen ezért fel akarom hivni a t. kormánynak figyelmét ezekre a dolgokra és tiszteletteljesen kérem, hogy ezt a harcot ne nézze tétlenül, hanem avatkozzék be súlyával és hatalmával, és minden erejével hasson oda, hogy ugy az egyik, mint a másik oldalon szűnjék meg a diktatúra. (Helyeslés.) Mi, keresztényszocialisták már ismételten követeltük ezt., és a ministerelnök ur előtt most is van egy ilyen memorandumunk, amelyben kérjük, hogy szervezze meg azt a munkabérmegállapitó bizottságot, amelyben a munkaadók, a munkások, a szakférfiak, a kormány és a főváros képviselői foglaljanak helyet. Oláh Dániel: Ugyanilyen munkaközvetítőt ! Szabó József (budapesti) : Ez a bizottság legyen hivatva arra is, hogy a munkaviszonyt és a munkabéreket szabályozza és ezeket állandó arányba hozza. Kerekes Mihály : Munkaügyi ministerium kell! (Zaj.) Szabó József (budapesti) : A következő interpsllációt van szerencsém intézni a t. kormányhoz (olvassa): »Van-e tudomása a t. kormánynak arról, hogy az utóbbi időben, de különösen a kormány és a szociáldemokrata párt között történt megállapodás óta a munkatelepeken és a gyárakban olyan féktelen terrort fejtenek ki a szociáldemokrata párt megbízottai, mely a más meggyőződésű munkásokat már nemcsak munkaszabadságukban, életbiztonságukban is veszélyeztetik ? Mit szándékozik tenni a t. kormány a munkaszabadság biztosítására ? Hajlandó-e a t. kormány a mai munkaadói bérdiktaturát megszüntetni s a munkabér-megállapító bizottságokat a munkaadók, a munkások, a kormány, a főváros és a nemzetgazdászok képviselőiből sürgősen megszervezni és ezáltal a munkások között uralkodó ideges hangulatot megszüntetni.« (Helyeslés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministerelnök-helyettes urnák. • Vass József vallás- és közoktatásügyi minister, ministerelnök-helyettes : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassanak megengedni, hogy a sürgős interpellációra, tekintettel épen annak sürgős voltára, és arra, hogy néhány megnyugtató szóra szükség van minden oldalról, a ministerelnök ur helyett és az ő megbizásából néhány szóval válaszolhassak. (Halljuk ! Halljuk !) Azokról a nyugtalanságokról, amelyek a munkásság körében különböző irányzatokban érvényesülnek, a kormánynak tényleg van tudomása. Én mint kultuszminister a munkakörömnél fogva természetesen egy kissé távolabb esem ezektől a dolgoktól, úgyhogy ebben a pillanatban nem vagyok abban a helyzetben, hogy a t. Nemzetgyűlést pontosan tudnám tájékoztatni a kérdés minden egyes részletéről. Rassay Károly: A kereskedelmügyi minister ur válaszoljon ! Kerekes Mihály: A győrieknek is ő adott választ ! Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : De méltóztassanak némi megnyugvással tudomásul venni, hogy tudom, hogy a ministerelnök ur a legnagyobb és legmesszebbmenő gondossággal figyeli ezeket az eseményeket és a maga részéről bölcs körültekintéssel iparkodik mindent megtenni, hogy elejét vegye esetleges súlyosabb kon vulzi óknak. Azt gondolom, hogy itt ebben a Házban nem volna szükséges külön megállapítani a kormány állásfoglalását a munkáskérdésben, de mégis megteszem, mert tudom, hogy innen messze hangzik az, ami itt elhangzik. A kormány a maga részéről a legtisztább és legridegebb objektivitás és jog álláspontján kivan állani és maradin, ennek következtében tehát nem kivan különbséget tenni ilyen vagy olyan irányú munkás között, csak azt kéri a maga részéről a kormány, és ezt meg is követeli adott és konkrét esetekben, hogy a munkás se tegyen különbséget munkás és munkás között. (Helyeslés.) A munkásság mint gazdasági szervezet a kormány részére egyaránt -értékes, mint gazdasági réteg, vágy mint a polgárságnak egy rétege, bár-