Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-284

A nemzeîgyùtés 284. ülése 1922. évi január hó 9-én, hétfőn. 4l3 aid és akik őszinte hazafias meggyőződéssel és reménnyel egy uj irányban keresték pénzügyeink kibontakozását és hitték annak megvalósítását; mert meggyőződésem, hogy ép ugy rajta, mint rajtunk kivül álló körülmények voltak okozói, hogy az a hit és bizalom, amely a nemzet legszélesebb rétegeiben megvolt, a változott körülmények következtében megingott. Meg kell állapitanunk, a multak tapasztalatain okulva, t. Nemzetgyűlés, hogy beteg pénzügyi politikánkat mesterséges módszerrel feljavítani nem tudjuk. Ez csak időleges jelenség lehet. Meg keli tehát találnunk azt a természetes folyamatot, amely közgazdasági életünkben egyedül lesz képes e nemzetnek senyvedt idegeit uj életre kelteni és amelytől egyedül remélhet- % jük azt, hogy meg fog tudni birkózni avval a rettenetes moloch-hal, amelyet Trianonban tettek e nemzet nyakára, avval a határozott utasítással, hogy megsemmisítsen mindent, ami lehetővé tenné Magyarország felemelkedését. Tudom, hogy talán soha, egyetlen kormány sem volt oly súlyos helyzetben, mint a mostani, de azért meggyőződésem, hogy az ország helyzete ma sem kétségbeejtő. A jogos kritikát alapul véve, a nemzet jóakaratú támogatásával meg fogjuk találni a módot arra, hogy a kormányt abba a helyzetbe juttassuk, hogy a nemzetet kivezesse ebből a súlyos helyzetéből. Meg tudom érteni mindazokat az aggodalmakat, melyek épugy elhangzottak az ellentábor padsoraiból, mint a kormányt támogató pártok köréből, különösen a pénzügyi tárgyalások rendjén. Hiszen mindannyian tudjuk és szomorúan tapasztaljuk, hogy eddigi kormányaink ténykedése csak meddő kísérletezés volt azzal a rettenetes romhalmaz eltakarításával szemben, amelyet a hosszú háború ós annak utókövetkezményei idéztek elő. Nem volna azonban igazságos lekicsinyelni az előző kormánynak ebbeli ténykedését, mellyel igyekeztek talpraállitani ezt a nemzetet, de amely hazafias munkája elé mindig véletlen és váratlan akadályok gördültek. Lehettek és voltak is hibák, amelyek körültekintőbb vezetés mellett talán el lehetett volna kerülni, de figyelembe kell vennünk, hogy ma még nem élünk normális, békés időket és ma sohasem tudhatjuk előre, hogy a legüdvösebb kormányintézkedést is nem fogja-e holnap keresztezni esetleg a külföld beavatkozása, avagy a belpolitika olyan kényszer-ellenintézkedése, mely elől a kormánynak lehetetlen kitérnie, ha azt nem akarja, hogy ezáltal esetleg egy más kormányzati ágnak talán fontosabb ténykedése fenn ne akadjon. Mondom, azok az aggályok, amelyek különösen a pénzügyi tárgyalások alkalmával elhangzottak, jogosultak voltak, de meg kell lenni annak a reményünknek, hogy kormányunk a jogos kritikát alapul fogja venni és talpra fogja állítani ezt a nemzetet. T. Nemzetgyüsés ! Csak néhány tételre akarok kitérni, melyet ugy szociálpolitikai szempontból, mint pénzügyeink rendezése szempontjából megvalósítani szükségesnek tartanék. Az Európaszerte beállott általános munkanélküliség talán sehol sem olyan katasztrofális jellegű, mint épen hazánkban. Fájdalom, ez természetes következménye a vesztett háborúnak, mely azokat a berendezkedéseket, melyek egy nemzet évszázados közgazdasági múltjához simultak, a beállott váratlan körülmények folytán a tétlenségre kárhoztatta, s ennek folytán az a sok-sok millió munkáskéz, mely ezekben találta munkájának értékesítési helyét, ma kénytelen uj elhelyezkedést keresni. Meg kell tehát indítani bármily áron is a munkát minden téren, mert az általános gazdasági jólét alapja kizárólag csak a munkában nyugszik, ós szociálpolitikánk csak akkor lehet egészséges és helyes irányú, ha az a legszegényebb néposztály megsegítésére törekszik. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az előttünk fekvő törvényjavaslatban alig találunk néhány olyan tételt, mely munkásvédelmi szempontból az egész országra kihatóan éreztetné jótékony hatását. A törvényjavaslatban tulajdonképen csak két ilyen tétel foglaltatik, az egyik a csepeli szabad kikötő és a soroksári Dunaágban létesítendő zárt kikötő megépítése, melyek azonban a munkanélküliség szempontjából inkább csak helyi jelentőségűek. Nem mondom, általános közgazdasági szempontból ez is óriási jelentőségű. A másik tétel, az a 26 millió többlet, melyet a kereskedelemügyi kormány rendelkezésére bocsát a pénzügyi kormány az állami közutak fentartásának céljaira. Ennek tulajdonképen már az egész országra kihatóan kellene jótékony hatását éreztetnie munkásvédelmi szempontból, de figyelembe véve a mostani árviszonyokat, ebből a szempontból ez csak vajmi keveset jelent. Legyen szabad ennél a tételnél kitérnem az 1920 : XXVII. törvénycikk 3. §-ára, mely törvényszakasz az 1890 : I. törvénycikknek a közúti adózásra vonatkozó részét módosította. Még báró Korányi Frigyes ur pénzügyminister korában, hogy az állami kiadások ugrásszerű emelkedésével szemben védekezhessék, kénytelen volt a vármegyék háztartási költségvetése során a fedezendő kiadások egy részét a vármegyékre hárítani át. Ezzel a törvényhatósági közutak fentartása és fejlesztése költségeinek, amennyiben ezek elsősorban vármegyei érdeket szolgálnak, fedezését a vármegyei törvényhatóságok kötelességévé tette. Egy év telt el azóta, hogy ez a törvény életbelépett. Törvényhatósági közutaink már a háború alatt teljesen leromlottak, és ez óta az egy év óta a vármegyék jóformán alig voltak képesek a közutak javítása érdekében valamit is tenni. Törvényhatósági utaink teljesen tönkrementek, és amelyek ma még járhatók, egy év leforgása alatt annyira tönkre fognak menni, hogy még az alépítményük is fel fog fordulni. Az egyes törvényhatóságok, mint például a tiszántúli öszszes vármegyék, ahol a községi közterhek már