Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-282

•

}

>M A nemzetgyűlés 282. ülése .1922. évi jmwÁr hó 4-én, szerdán. állították, gúny tárgyává tették 1 (Mozgás a jobboldalon.) Nem akarom azt mondani, hogy liodie mihi, eras tibi, nem akarok fenyegetődzni, de méltóztassanak esetleg arra gondolni, hegy, ha ez mindig igy megy, hegy most ennek a tiszteletnek a tárgyait becstelen it] ük meg, állítjuk pellengérre, állítjuk cda közbotránkozásul, majd a másikénak, akkor visszaállítjuk a régi ikonoklasztáknak borzalmas, szenvedélyes korszakát. Azért halad a világ a keresztéi y civilizáció jegyében, a kultúra magaslatain, hogy ezeket az alacsony szenvedélyeket, mint amilyen a vallásfelekezeti, a faji gyűlölet, küszöbölje ki a telkekből. Mondom, a felekezeti békét óhajtja a minis-, terelnek ur. Hiszen ez az ó családjának tradíciójához tartozik. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a legbensőbb, tiszteletteljes baráti viszonyán élt Pázmány Péterrel, a jezsuitával, és a nemzet megmentése, a magyar politikának együtt való folytatása céljából gyakran érintkeztek, találkoztak a legbarátságosabban és levelezésben álltak egymással. Ennek ad visszhangot most is Bethlen István gróf ministerelnök ur. Ö azonban a felekezeti békét kizárólag a katholikusokra és a protestánsokra kívánja lokalizálni ; a többi vallásfelekezetek mintha nem is volnának. Pedig ezenkívül még egy csomó vallásfelekezet van Magyarországon. Először is az 1894. évi XLII. tcikk kimondja a zsidó vallás recepcióját, és pedig ugy az orthodox, mint a neológ és a status-quo-izraelitákét. Azonkívül kimondja egy háborús törvényünk az izlam vallásnak a bevett vallásfelekezetek közé való felvételét. Ezenfelül is a vallásszabadságról szóló törvény megengedi a vallásos meggyőződésnek bármilyen formában való nyilvánulását és megállapítja annak a módozatait, mikép lehet valamely, ezen bevett vallásfelekezeteken kívül levő felekezetnek is boldogulni és a saját meggyőződése és legjobb belátása szerint szolgálni az Istennek a maga hitéhez és szokásához képest. Sőt többet mondok : alfája, alapvető gondolata a vallásszabadságról szóló törvénynek az, hogy Magyarországon nincs felekezeti kényszer ; senkit sem kényszerítenek Magyarországon arra, hogy jobb meggyőződése és hite ellenére valamely vallásfelekezethez tartozónak mondja magát. Magyarországon lelkiismereti szabadság van, több, mint a vallásszabadság. Ennélfogva hogyan lehet csak a katholikusok és a protestánsok közötti békéről beszélni ? Méltóztassék e tekintetben tovább menni í Én nagy lelki gyönyörűséggel, mondhatnám lelki élvezettel hallgattam azt a szép beszédet, amelyet Griger Miklós t. képviselőtársam mondott itt pár nappal ezelőtt. Méltán csatlakozott ezzel a beszéddel a nemzetgyűlésnek egy másik igen tisztelt, szintén papi ember tagjához, aki ugyanebben a hangnemben beszélt, aki a kereszténységet dicsőitette, ugy, amint meg is érdemli, Kiss Ferenc, és azt mondotta többek között a nemzetgyűlésben 1920. évi december hó 21-én mondott beszédében, hogy az evangélium kereszténysége ! és a ma fórumon tobzódó kereszténység nem azo| nos fogalmak és megkülönbözteti azokat, akik magáért az eszméért, a nagy gondolatért, a nagy vlágtörekvésért hirdetik a kereszténységet, azoktól, akik csak múló haszonért, anyagi célokból hangoztatják vagy hatalmi célokért, ő szinte megkapóan mondja, hogy a kurzusos kereszténynél »az egyiknél a kereszt dorong, mellyel zsidót üt, a másiknál létra, amelyen kapaszkodik, a harmadiknál kapufélfa, amely mögül orozva támad«. Nem én mondtam ezt ; az előbb emiitett t. képviselőtársam, Griger Miklós t. képviselőtársam ajakáról is jól esett hallanom az igazi kereszténység szellemének megfelelő nyilatkozatot, De ha máiennyire ment és ha az antiszemitizmust ő sem tartja a kereszténységgel megegyezőnek, akkor miért nem megy már egy lépéssel tovább és a felekezeti békét miért nem terjeszti ki az összes felekezetekre ? Magyarországon egyet kell érteni az összes vallásfelekezeteknek a hazaszeretet nagy és szent vallásában. Ennek a vallásnak valamenynyien egyformán gyermekei, hivői és rajongói vagyunk. De a saját vallásfelekezetét meg kell tartani épségben, meg kell oltalmazni mindenkinek, nemcsak a katholikusokét, nemcsak a protestán, sokét, hanem meg kell oltalmazni a zsidókét, meg kell oltalmazni a többiekét, valamennyiét; mert i csak az az igazi lelkiismereti szabadság országa, ahol meggyőződéséért, hitéért senkit üldözőbe venni nem szabad. Ami pedig a faji kérdést illeti, bogy a zsidóság egy külön faj lenne, ezt mi tudtuk, akkor is tudtuk, amidőn 1867-ben a XVII. tőikkel megadtuk a zsidóknak a teljes polgári egyenlőséget. A zsidókérdést most kezdeni elölről és most csinálni zsidókérdést, ez kissé erőszakos dolog. Zsidókérdés volt Magyarországon 1848-ig, amikor a jobbágyság felszabadítása és a közszabadsági jogok fellendülése jótékonyan érintette az addigi zsidóságot, melynek fiai akkor fegyvert fogtak. Az én édesapámnak is volt egy bajtársa, Popper főhadnagy ur, aki lelkesen küzdött az 1818—49-iki szabadságharcban mint veressipkás honvédtiszt. Mondom, sokan voltak már akkor a honvédek között, mert az 1848-iki megújhodás jótékonyan érintette a zsidóságot is. 1867-ig talán volt zsidókérdés, amikor megkapták a teljes egyenjogúságot és volt 1894-ig, amikor a zsidó vallást bevett vallásfelekezetté nyilvánították. Ezekkel a törvényekkel azonban befejeződött mindaz, ami a zsidóságra nézve kérdéses volt. Csak egy feladatuk volt még a zsidóknak : beleilleszkedni azokba a törvényes keretekbe, melyeket a magyar nemzet ezen nagylelkű elhatározása számukra megteremtett. Hisz a zsidók igyekeztek is beleilleszkedni, elfoglalták a maguk helyeit, (Felkiáltások jóbbfelől : Nagyon is elfoglalták !) talán nagyon is igyekeztek, talán nagyon is elfoglalták, és ez az, ami szemet szúr. (Ugy van ! a jóbboldalmi és a középen.) Ennek ellenére nem volt semmi baj egészen a legutóbbi időkig. Hiába igyekeztek a gyűlölködők Tisza-Eszlárt teremteni, hiába igye^ kéziek belevinni a magyar népet, a magyar nemze-