Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-282

22. évi január hó 4-én; hidden. 330 A nemzetgyűlés 282. ülése 19 Meskó Zoltán : ügy van! Benedek János : Azok közül a küzdő társaink közül r.em látok ma már itt senki mást. csak Meskó t. barátomat,- aki tanúbizonyságot tehet róla, hogy nekünk legfőbb gondunk az volt, hogy nemzetünket' a háború végén megóvjuk a nagyobb megrázkódtatásoktól. Hiszen a párt megbízásából kellett nekem felszólalnom a háború végén, 1918 október 17-én, amikor nemcsak a magunk nézetének adtam kifejezést, hanem ugy tudom, mindazon elvbarátaim felfogásának is, akik az Apponyi Albert gróf mélyen t. képviselő ur vezetése alatti függetlenségi pártot bevitték annak idején a koncentrációba és akik Vázsonyi Vilmos mélyen t. barátom vezetése alatt a demokrata-pártban foglaltak helyet. Mindannyian a forradalmat akartuk kikerülni, azt akartuk, hogy rendben, csendben, fegyelmezetten jöjjön haza a frontokról a magyar hadsereg és itthon teljesítse azt a feladatot, mely a háború befejezése után a békére való átmenetei idejére reá várakozik s ami nem lehetett más, mint a területeknek, a határoknak a megvédelmezése és idebenn a bekend biztosítása. Ide tendált' akkori felszólalásom. Együtt akartuk tartani a hadseregnek azt a részét, amely még megmaradt, amely felett még fegyelmet lehetett volna gyakorolni. ..Sajnos, a reánk szakadt forradalom, melynek előidézéséért ser kit okolni nem akarok, — az benn volt a levegőben, az kitört és azért nem lehet egy személyt okolni, nem lehet senkit sem bűnbakul odaállítani — mordom, a kitört forradalom ezt a reménykedésünket, ezt az óvóintézkedésünket illuzórrassá tette, mert megjelent a színen az a hadügyminister, aki azt mondta, hogy ő nem akar katonát látni. Megértenők ezt a felfogását, ha szavait a régi szoldateszkára értette volna, természetesnek találnék szavait, ha azokra a haráesolókra értette volna, akik a polgárok jogait semmibe sem véve, önkényesen rekvirálnak és molesztálják, bántják, bántalmazzák a polgárságot. Ha erre a katonaságra értette volna, hegy ilyen katonaságot nem akar látni, azt természetesnek talámók. De a háború végén, áruikor tudtuk, hogy éhes ellenségeink reánk fogják magukat vetni, mint csata után a szállongó rablómadarak belepik a hullákat, és mir-t hulla fosztegatók akarják e nemzet élő testéből kiszaggatni mindazt, ami még megmaradt, ebben a stádiumban ugyancsak szükségül k lett voln.a hadseregünkre, annak együtttartására. Sajnos, a kitört forradalom ezt az eshetőséget lehetetlenné tette ; nem volt alkalmunk e tekintetben kifejteni azt a munkát, amelynek célja volt : nagyobb megrázkódtatások nélkül, forradalom nélkül teremteni meg az ország békéjét, menteni meg a békét, ha már a háborút elvesztettük. Hiszen még emlékszem rá, hogy amikor 1918 október 17-én legutoljára volt alkalmam ebben a Házban felszólalni és csatlakoztam Tisza István akkori képviselő urnák felszólalásához, osztván abbeli n ézetét, hogy most ne azt tekintsük, hogy micsoda különbség választ el bennünket, hanem egyesítsük az összes magyar erőket a nemzet megmentésére, azok, akik politikai elfogultsággal szemlélték az eseményeket, szemrehányást igyekeztek emiatt nekem tenni és a »Magyarországnak akkor este megjelent száma azt irta, hegy egész beszédemben nem csináltam egyebet, mint Tisza Istvánt dicsőitettem. Nem dicsőitettem, csak beláttam, hogy akkor összeomlott a nemzet és hogy nem - tehetünk egyebet, mint hogy valamennyien összefogjunk, mert reánk várt az a nagy kötelesség, amit az elesettek hagytak reánk, hogy amit ők nem tudtak befejezni és el kellett vérezniök a nemzet védelmében, tegyük meg mi, az élők, igyekezzünk a béke számára megmenteni a menthetőt. T. Nemzetgyűlés ! Ez volt akkor a felfogásunk, ez a szempont vezetett bennünket. Viszont okulva a multak tapasztalatából, abból, hogy a királyi hatalom már akkor Magyarországon nagyon túltengett, kívánatosnak tartottuk körülbástyázni a nemzet jogait a királyság kérdésében és küiönö« törekvésül k az volt, hogy például a kezdeményezési jogot ismét visszaszerezzük a nemzet számára. Mert annyira megerősödött már akkor a királyi hatalom, az államfentartó tényezők közötti egyensúly annyira félrebillent az uralkodói hatalom javára és a nemzet rovására, hogy már akkor nem volt szabad oly törvényjavaslatot elő sem terjeszteni, amelyhez előzetes szankcióját, hozzájárulását ki nem fejezte a korona, mert gyakorolta az úgynevezett előzetes vétójogot, ami nincs meg sehol sem a mi törvénykönyvünkben. Mondom, ez irányban is felszólaltam és próbáltam körülírni ezeket a jogokat, amelyek az egyensúly helyreállitását célozták volna, felforgatásra azorban nem gondoltunk. Azt gondoltuk, mondom, hegy békés eszközökkel fogjuk a nemzetet az ujj élet kezdetére átvezetni. Különösen féltünk p dig a bolsevizmus veszedelmétől, amire a mi bölcs előre, látásu képviselőtársunk, Vázsonyi Vilmos, már 1917 közepén felhívta az országgyűlés figyelmét. B. Szterényi József: ö volt az első! Benedek János: ö látta meg mi közülünk legelőször azt az irtózatos veszedelmet, mely az orosz bolsevizmusban rejlett, s amelytől tartani lehetett, hogy annak tüzesóvái át fognak terjedni Magyarországra is. Hiszen a frontokról, az orosz frontról is jöttek már, szállingóztak haza a mi katonáink és hozták mpgukkal az ott hallott uj gondolatokat, eszméket, ö hívta fel erre legelőször a mi figyelmünket s még nagyon jól tudom, minő visszatetszést keltett különösen a szabadgondolkedó radikálisok- körében, amikor azt mondta Vázsonyi az igazságügyministeri székből, hogy a bolsevizmust kérlelhetetlenül el fogja taposni. Sajnos, ez az eltaposás neki nem sikerült. Dâ megmaradt belőle az a tanulságitnk, hegy a mi mélyen t. barátunk és képviselőtársunk idejekorán meglátta a nemzetet fenyegető veszedelmet és felhívta rá a nemzet figyelmét. T, Nemzetgyűlés Î Keresztülmentünk a forradalmon, keresztülmentünk az ezt követő bolseviz-