Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.
Ülésnapok - 1920-272
A nemzetgyűlés 272. ülése 1921. évi december hó l9-én ; hétfőn. 15 viselő urnák szólnia nem szabad. A házszabályok 215. §-ának b) pontja „alapján csupán annak a kijelentésére szoritkozhatik, hogy »indítványomat visszavonom.« Egyebet a képviselő urnák mondania a házszabályok szerint most már nem lehet. Szabó István (sokoró'pátkm) : Nem vonom vissza indítványomat. Elnök : Kivan még valaki szólni ? (Senkisem.) Az előadó ur nem kivan szólni. Következik a szavazás. A szakasszal szemben elleninditvány adatott be. A kérdést tehát ugy kívánom feltenni, hogy szembe állítom a szakasz eredeti szövegét az elleninditvánnyal. Méltóztatnak a kérdés ilyen feltevéséhez hozzájárulni ? (Igen I) Ha igen, felteszem a kérdést, elfogadja-e a nemzetgyűlés a szakaszt a pénzügyi bizottság szövegezésében szemben Szabó István képviselő ur indítványával, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, akik elfogadják, méltóztassanak felállam. (Megtörténik.) Többség. Megállapítom, hogy a nemzetgyűlés a szakaszt eredeti szövegében fogadta el, Szabó István képviselő ur indítványa tehát mellőztetett. Következik a 4. §. Gerencsér István jegyző (olvassa a törvényjavaslat 4—16. §-ait, amelyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvassa a IV. fejezet címét). Schlachta Margit ! Schlachta Margit: T. Nemzetgyűlés ! A negyedik fejezetnél óhajtottam volna bevétetni azt a paragrafust, amely ä külföldi tőkének kislakások javára való megadóztatására vonatkozott volna. Minthogy a pénzügyminister ur ezt elfogadhatónak nem találja, az indítványt nem nyújtom be. Mégis szükségesnek látom kifejezést adni azon meggyőződésemnek, hogyha a külföldi tőke itt vállalkozni akar, egy 1—-2%-os megadóztatástól nem rettenne vissza, annál is inkább, mert ha megfigyeljük az arra vonatkozó törekvéseket, látjuk, hogy azok leginkább luxusvállalatokra irányulnak, tehát üzletüket külföldi vendégekre alapítják. Tudjuk azt, hogyha valamely vállalkozás megterheltetik, azt a megterhelést az illetők fogyasztóikra hárítják át. Nincsen tehát ez esetben semmi aka- 1 dálya annak, hogy ezen beözönlő külföldiek 1—2%-kai ne fizessenek, mint fogyasztók többet. Ha a külföldi tőkének nincsen kedve itt vállalkozni, annak más okai lehetnek. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ilyen lehet a bizalmatlanság, a közviszonyok, közállapotok bármiféle alakulása. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A külföldi tőke vállalkozási kedve nem ettől az egy-két százalékos bélyegilletéktől függ. Ha pedig más tartja azt vissza, akkor meg kell keresni ennek a körülménynek az okát és ezt az okot kell megszüntetni, hogy a külföldi vállalkozási kedv feléledjen. (Helyeslés a bal- és a széUőbaloldalon.) Ha az egyszer megvan, akkor ilyen pénzforrásokhoz nyugodtan hozzányúlhatunk. Ismételten hivatkozom a volt közélelmezésügyi minister ur praxisára, amikor azoknak, akik ki akarták vinni az élelmiszereket, itt le kellett szállitaniok megfelelő arányú élelmiszert. Ettől azonban távolról sem riadtak vissza, mert megtalálták hasznukat. Csak ezt kívántam megjegyezni. (Elénk helyeslés jobb- és balfeUl.) i Elnök: Következik a 17. §. Gerencsér István jegyző (olvassa a 17. §-t). Budaváry László ! Budaváry László : T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, a t. Nemzetgyűlés minden egyes tagja előtt ismeretes az, hogy a magyar kisiparosság a legutóbbi évek borzalmas viszonyai közepette teljes romlásba jutott. Tudok eseteket, például az én választókerületemben, Rákospalota községben, úgyszólván havonta 10—12 önálló kisiparos kénytelen iparengedélyét visszaadni és más foglalkozási ágra áttérni, mert egyáltalában nem képes magát fentartani az általa eddig folytatott iparágban. Különösen érezhető ez az építési iparban. Az építkezők, hülönösen a Ids exisztenciák, egyáltalában nem tudnak ezen a pályán boldogulni, mert az építkezés pang, jóllehet a kormány és a nemzetgyűlés áldozatkészsége lehetővé tette az állami építkezések megindítását, amiben leginkább a kereskedelemügyi minister ur szociális érzéke tűnt ki. így lehetővé tették ugyan, hogy egyes építő kisiparosok munkaalkalomhoz jutottak, azonban megg tolja ennek a munkának zavartalan végzését az a körülmény, hogy a mi kisiparosaink egyáltalában nem rendelkeznek olyan tőkével, amelylyel az ilyen építkezéseket lebonyolíthatnák. A kereskedelemügyi minister ur lehetővé tette azt, hogy ezek az építkezések kisiparosok által is végeztessenek, amennyiben olyan intézkedéseket foganatosított, hogy az ilyen pályázatok alkalmával, hogy ha kisiparos is pályázik, négy-öt-hat százalékkal magasabb árajánlat mellett is a kisipárosoknak adják oda az építkezési munkálatokat. Am majd, nem mindenkor az az eset áll elő, hogy ezek a kisiparosok nem tudják lefizetni azt a kauciót, amelyet ilyenkor, pályázatok alkalmával, le kell fizetniök, de még ha valamilyen úton-módon, esetlégbankkölcsönnel, ezt a kauciót meg is tudják szerezni, hónapok telnek el, — mint az előttem ismeretes esetek mutatják — amíg ezt a kauciót visszakaphatják, így a közbenső pályázatokon már nem vehetnek részt, mert ujabb tőkét nincsen módjukban szerezni. Véleményem szerint leghelyesebb volna, ha az ilyen kisiparosoknak ezt az általuk lefizetendő kauciót az állami építkezéseknél elengednék. Teljesen jogos azonban az a felfogás, amelyet a kereskedelemügyi minister ur képvisel, hogy akkor nem lehetne megállapítani, hogy hol van a határa a kisiparnak és hol kezdődik a nagyvállalkozás. Ez a szempont tehát honorálandó, s ezért valami középutat kellene keresni. Megvalósítható azonban egy olyan intézkedés, amely szerint mondassék la, hogy azok a kisiparosok, akik ilyen állami építkezéseknél résztvesznek a pályázatokban, az általuk lefizetett kauciót az
