Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.
Ülésnapok - 1920-276
146 A nemzetgyűlés 276. ülése 1921. jogokat. Vagy nem méltóztatnak emlékezni arra, hogy boldogult Ferenc Jóska, (Felkiáltások a baloldalon: József!) Ferenc József Őfelsége, (Derültség a jobboldalon.) amikor aláirta a polgári házasságról szóló törvényt és azt szentesitette, azt mondotta, hogy egyik legnehezebb és legfájdalmasabb pillanatát éli végig. (Felkiáltások a jobboldalon : Tessék !) Vagy talán azt is a Habsburgok csinálták, nem pedig Wekerle, Justh s a szabadelvüség pionírjai, midőn az egész szabadelvű függetlenségi párt sietett Wekerle segítségére, hogy azt a modern, liberális kulturtörvényt meghozzák, amely lehetővé tette, hogy akármelyik keresztény a zsidó embertársával házasságot köthessen. Ezt is a Habsburgoknak tulajdonítják épugy, mint az 1867. évi XVII. törvénycikket, amely a zsidóságot felszabadította. A kérdésnek ilyen egyoldali 1 , beállításával Sándor Pál tisztelt barátom a zsidóságnak semmiféle különös szolgálatot nem tett. (Felkiáltások jobbfelöl : Söt ellenkezőleg !) Ezt annál is inkább mondhatom, mert a túlsó oldalon, bár tudják, hogy hithű katholikus vagyok, igen sokan azt tartják, hogy a zsidókkal cimborálok és hogy zsidóbarát politikus vagyok. Minden esetre a demokratikus nevelésem, melyet részben Angliában is élveztem, arra tanított engem, hogy ennek a kii és gyenge országnak semmiféle felekezettel szemben sem szabad animózitással viseltetnie. Bár nem igaz az, hogy csak 5% arányban vettek részt a zsidók a kommunizmusban, de meg kell engedni, tisztelt Nemzetgyűlés, — és erről tanúságot tehetek, mint a szegedi kormány belügyministere, — hogy a szegedi zsidóság igen hazafiasán viselkedett és segített bennünket a vörös veszély letörésének munkájában. Igen sok helyen a zsidóság is szenvedett a véres rémuralom alatt. Hogy véletlenül a népbiztosok nyolctizedrésze a zsidókból került ki, ez tény, amit Sándor Pál helytelenül tagadott. Elismerem azt is, hogy de facto legalább öt vagy még ennél nagyobb százalék küzdött a zsidóság részéről a fronton és vette ki részét abból az óriási nagy nemzeti küzdelemből. Most, t. Nemzetgyűlés, engedtessék meg nekem, hogy egy aktuálissá vált kérdésről, a szegedi kormánynak viselkedéséről s az evvel kapcsolatos eseményekről emlékezzem meg, annál inkább, mert Friedrich fc. barátom és néhány közbeszóló ur ugy aposztrofálta a szegedi eseményeket, mintha onnan a terror indult volna ki, mintha ott csak dőzsöltek volna, mintha azok nem a nemzeti érzésnek megfelelő alakulatok lettek volna. A szegedi kormány tulajdonképen Aradon alakult meg, gróf Károlyi Gyula minis terelnöksége alatt. Midőn a románok onnan kiszorították, áthelyezte székhelyét Szegedre ós csak azért nem tudta nemes feladatát, mint kormány, megoldani, amely tisztán és kizárólag a bolsevizmus letörésének előkészítő munkájában állott, mert — és ezt nemcsak maguk a kegyeket évi december hó 23-án, pénteken. osztó franciák állapították meg, hanem mi valamennyien, akik az ország minden vidékéről odatódultunk — a demokrácia útjáról letért. így került helyébe a demokratikusabb színezetű Ábrahám-kormány, amelynek egyik szerény tagja én is voltam, azonkívül Belitska Sándor hadügyminister, gróf Teleki Pál, továbbá igen tisztelt. barátom, Dömötör Mihály, valamint a Tisza-párt oszlopos tagja, Pálmai Lajos és Varjassy Lajos. Méltóztatik ezen kabinet összeállításából látni, hogy ez egy koalíciós kabinet volt, amelyben helyet biztosítottunk a magyar gazdatársadalomnak, valamint a munkásságnak is ; fentartottunk nekik egy-egy tárcát. Ez a kormány parlamenti székhelyén, a városházán tett esküjének letétele után, (Felkiáltások : Mire tett esküt ?!) a következő proklamációt bocsátotta ki a nemzethez. Ez a proklamáció a bevezetés után ezeket mondja (olvassa) : »Eánk hárul az a feladat, hogy az előző kormány által kitűzött célt megvalósítsuk, az országot a bolsevizmus átkától megszabadítsuk, a jogrend iránti tiszteletet helyreállítsuk, a becsületes munkás megélhetést lehetővé tegyük, a népet az éhhaláltól és a végpusztulástól megmentsük, a békét előkészítsük. E célok elérése végett a nemzet összes erőinek egyesítésére van szükség; nem ismerünk sem osztály-, sem faji, sem felekezeti különbséget. Nem a gyűlölet, a megértés vezet bennünket. Minden ember csak annyit ér előttünk, amennyit karjával és becsületességével kiérdemel, amennyi hasznot hoz hazájának. Programmunk az ország megmentése. Fenn akarjuk tartani a háborút befejező forradalom vívmányait, ámenek a nemzeti demokráciát szolgálják; egyenlő elbánást biztosítunk hazánk mindenajku polgárainak, be akarunk kapcsolódni a nyugati kultúrába. Ezért külpolitikánk sikerét az entente-tal való együttműködésben látjuk.« Ez volt a szegedi kormány programmja, amellyel mindenben közösséget vállalt a mi akkori bécsi követünk, gróf Bethlen István is, amely kormánynak fővezérré kinevezését elfogadta Horthy Miklós kormányzó ur őfőméltósága is. Amikor azt látjuk, hogy Bethlen István bécsi követ ezen forradalmi vívmányok alapján álló kormány követe volt, igen groteszknek, bizarrnak kell mondanunk azt a többszöri kirohanását az ellenzékkel szemben, amelyet abban akar stigmatizálni, hogy : »az urak ismét ott tartanak, ahol október közepe felé az ellenzék; előkészítik a forradalmat; akik ebben résztvesznek, mind a forradalmi cselekmények előkészítésében bűnösek«. Kérdezem én: igazságos az ilyen kirohanás ? Először is kik voltak októbristák? Kerekes Mihállyal és Méhely Kálmánnal itt hárman vagyunk. Friedlich is az volt, ő azonban annyira legitimistává vált, hogy most lekapcsolódott. De tény, hogy egyik vezére volt és ő mondta mindig, hogy: ne nyöszörögjetek, ne nyafogjatok, hanem cselekedjetek. Friedrich István: ügy van!
