Nemzetgyűlési napló, 1920. XIV. kötet • 1921. december 19. - 1921. január 12.

Ülésnapok - 1920-275

110 A nemzetgyűlés 275. ülése 1921. & -<% december hó 22-én, csütörtökön, pótban való kivitel kivánatos : a különbség gyanúsan nagy. T. Nemzetgyűlés ! Privilegizált állapotokat teremteni és azután szabadkereskedelmet hirdetni és akarni, esetleg a szóbőség minden áradatát a szabadkereskedelemért megindítani ; de épen az ellenkezőjét tenni az egész -vonalon : az én nézetem szerint nem fair. Kóródi Katona János: A libamáj felekezeti étek ! Sándor Pál : De Bécset két évig annyira sanyargatták, bogy ők koldusok és a külföld segiti ; és emellett Bécs megvásárolta az összes devizákat, amit csak megkaphatott, úgyhogy Ausztria tele van idegen valutával. Mi pedig vertük a mellünket : becsületes nemzet vagyunk, fizetni akarunk és fogunk. Ez a nagyzás hóbortja volt, ez lehetett virtus, de gazdaságpolitikailag nem volt túlokos. A pénzt szereti mindenki, még az is, aki tagadja ; a pénzre, a vagyoni előnyökre mindenki sokat ad, bármint hirdesse is az ellenkezőjét ; a világon ma a materiális erő sokkal jobban újult ki, mint amilyen volt, és itt is, ott is, mindenütt a materiális erőre és gyarapodásra törekednek. Szabó József (budapesti) : Mi ezt csak elméletben ismerjük. Sándor Pál : Csak a tőzsdére utalok. A tőzsde elnöksége most nyújtott be egy beadványt. Méltóztassék végre valahára lehetővé tenni, hogy lehessen sürgönyözni cenzúra nélkül. Hiszen ez a legprimitivebb dolog a világon. Mitől félnek ? Mit árulhatunk még el ? Vannak még összeesküvések, vannak még puccsok ? (Zaj.) Miért ne lehetne az országot rendes összeköttetésbe hozni a külfölddel ? Miért ne lehetne pontos, mindenkire egyenlő és megbizható postaforgalmat és gazdasági információt teremteni ? Ez a legprimitivebb eszköz, amellyel egy államnak élnie kell gazdasági érdekű. (Zaj. Elnök csenget.) Ha én volnék Bécs polgármestere, akkor indítványt tennék ott a községházán, hogy Hegyeshalmy Lajos minister urnák áldásos tevékenységéért egy monumentumot állítsanak. (Mozgás jobbfelől.) Méltóztassék elhinni, minister ur, az ön tevékenysége rászolgált, hogy ott megdicsőítsék, mert alaposan sikerült önnek, t. minister ur, a mi külkereskedelmünket tönkre silányitani. (EUenmondásoh s derültség a jobboldalon.) Henzer István : Sohasem kerestek annyit, mint az idén ! Sándor Pál : önök ezen nevetnek. Ha önök nevetnek s ha van bátorságuk erre nevetni, ugyan mit szólnak ahhoz, hogy mikor nekünk felesleges babunk volt és itt óriási mennyiség volt felhalmozva, nem kellett az országnak : amikor kértük a kivitelt, könyörögtek, hogy vigyük ki, 30—40 koronával, akkor erre nem voltak hajlandók . . . Reischl Richárd: Nem ő a hibás! (Zaj.) Sándor Pál :.. . s a végén kivitték három koronával és ugy mutatták be Triesztben, mint uj babot. Ott először elfogták az illetőket, akik szabaddá tette a kereskedelmet az egész vonalon ; Ausztriának sokkal jobb vasúti közlekedése volt ; Ausztriának az a szerencséje volt, hogy ő előbb kötött békét, mint mi ; Ausztria a posta és távirda forgalmára a legnagyobb figyelmet forditotta. De mi történt itt a napokban és minden áldott nap, t. kereskedelemügyi minister ur ? Egy nagy tranzakció tekintetében kellett volna Hollandiába sürgönyözni. Mit csiráit az az illető bank ? Felküldött egy futárt Bécsbe, mert itt Budapesten a cenzúra három napig otthagyta azt a sürgönyt, amelyet ő küldött, pedig nem volt code alapján küldve. A kereskedelemügyi minister ur júniusban Ígérte meg, hogy a codeszerü sürgönyöket is el fogja innen küldetni. Hogyan gondolják tehát önök, hogy a nagystilü kereskedelem ide terelhető ha annak a banknak meg kell egyeznie Hollandiával, hogy ő Bécsbe fog sürgönyözni és ide majd vissza kell sürgönyözni ezt meg ezt, ami azután azt jelentse, hogy ő elfogadja ezt az üzletet. Micsoda ország ez ma, amikor nekünk nem lehet semmi takargatnivalónk és amikor mi mégsem tudunk egy sürgönyt feladni, mert a cenzúra napokig otthagyja r

( Hát itt akarnak önök életet, regenerálódást, kereskedelmet teremteni ? De a protekcionált és privilegizált üzleteknek is egyszersmindenkorra véget kell vetni, véget kell vetni azoknak a központosított üzleteknek, amelyekről mi itt nagyon sokat beszéltünk. Hogy e tekintetben mennyire nem tanultunk, mutatja a következő eset : Tegnap este a kisgazdapárt egy üléséről olvastam egy jelentést, (Felkiáltások jobb,elôl : Nem is volt ülés!) szóval: egy jelentést olvastam arról, hogy a kisgazdák szembehelyezkedtek azzal, hogy az állam privilégiumot adjon a Mezőgazdák Szövetkezetének és a Nagytétényi Sertéshizlalónak, hogy csak nekik egyedül legyen sertéskiviteli engedélyük és ennek fejében megengedik, hogy 110 koronára emeljék a belföldi sertéshúst, mert az állam akarja e kivitel hasznát megszerezni. Hát nem volt elég az eddigi példa ? Mindig azt mondják, hogy a kereskedelmet fel akarják szabadítani. De hát, ha tényleg fel akarják szabadítani, akkor szabadítsák fel és akkor ebból a kivitelből kell hogy meglegyen a haszna a földmivesnek, a kereskedelemnek, a feldolgozónak, minden egyes produktiv tényezőnek. De mit szóljak ahhoz, hogy itt öt cég van, amely a libamájat vásárolja. Három kiviszi természetes formában, kettő feldolgozza. Mind az öt cég zsidó vállalat, tehát felekezeti tekintetben nincs köztük semmi különbség. De mi célja van annak, hogy ezek közül két gyár itt 260 koronájával vigye a feldolgozott libamájat ki és 2000 koronát követelnek attól, aki a libamájat feldolgozatlanul viszi ki ? Bocsánatot kérek, ez iparpártolás ? Ez monopólium az illetőknek. Mert abban a pillanatban, hogy ha ezeknek 2000 koronát kell nzetniök, ez annyit jelent, mint egy tilalom, mert 260 koronájával csak azok kaphatnának kivitelt, akik feldolgozzák a libamájat. És bár a feldolgozott álla-