Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-265

2âO A Nemzetgyűlés 265. illése 1.921. látom, irják azt is, hogy ezek a templomok azonban az internáló táborban — ennek a szent földjén — az internáltak, hogy ne mondjam, az internáltak hitközségei részére épülnek, az Ur nagyobb dicsőségére. Aedificavit Regnum Marianum anno Domni MCMXXI. ad mojoren Dei glóriám. Bizonyosan ez lesz irva homlokukra. . Zalaegerszegen eddig is voltak templomok. Es jó, hogy voltak. Volt legalább, ahonnan az evangéliumi tanítás, a krisztusi, a keresztény szeretet, az Ige a haragos Zalában is szétáradjon a lelkekben. Jók voltak ezek a templomok, inkább csak a tornyaik, a bennük lévő harangok, a rájuk tűzött keresztek, jók voltak, kellettek egy idő óta arra is, hogy mióta szánandó rabbá lett az emberek egy része és pont Zalaegerszeg eliseumi mezőire szállította őket valami modern Charon, hogy a modernségen valamikép csorba ne essék, szállította nem mint régen a régi Charon : lelküket, hanem szállította csak testüket, mert a lelkük, az Isten a megmondhatója,, hogy hol maradt: azóta kellettek arra, hogy az emberek kívül rekedt, árván maradt lelke, mig a test után bolyong, valahol — egy-egy kereszten — megszállhasson pihenni és széttekinteni, egy-egy harang szavában kiáltó szóval kiáltani utána, akit otthon a drótsövények mögött keres ; jók lesznek arra a tornyok és a kongó-bongó, mélázva hívogató harangok, hogy a rabtesteknek mutassák, jelöljék az irányt, amerre még szabad emberek élnek, amerre még testvériséget hirdet a — kereszt s fülükbe csengjék-kongják minduntalan a reménykedés szavát is .. . ügy lehet, hogy a zalaegerszegi alvilág istenei megszánták végre a szenvedő testeket s megkönyörültek az eliseumi mező drótsövényein kivül utánuk ólálkodó lelkeken is. Ki akarják engesztelni Charon kegyetlenségét, hogy a lelkeket kivül felejtette. Ezért építik oly serényen most a templomokat benn a táborban. Azért, hogy legyen a testek után bolyongó szegény lelkeknek valahol közelebb megszállniok a kereszteken, és aki zsidó : a hatágú csillagon. így milyen jó is lesz, derék és hatalmas alvilági istenek ; milyen jó lesz, hogy az a sok lélek, — egyik kenyérért sivalkodó rongyos kis purdék közül, a másik aszott mellű, köhögős asszony mellől tér meg mindennap vissza, — milyen jó lesz, hogy ezek most már majd egyenesen a tábor fölé szállhatnak s a tábortemplom keresztjén pihenhetnek meg s onnan tekinthetnek alá oda, arra, akit a modern Charon az alvilágba vitt. Arra is jók lesznek ezek a templomok, a tornyaik, a keresztjeik, a harangjaik, hogy azoknak a rongyos kis purdéknak s a köhögős asszonynak a lelke is odaszállhat most már majd egyenesen a zalaegerszegi eliseumba, úgyis ott laktak ezek a lelkek eddig is állandóan ; legalább nekik is lesz most hol közelebb szállni meg : a szentélyben, a boltozatos hajóban, a kereszten, közelebbről szólhatnak most már majd a harangok szavában is vi december hó 10-én, szombaton. azokhoz, akiket keresnek. A város régi templomai kissé messze voltak ... Templomot eddig csak az Orökimádásnak szoktak emelni. Minden templom az Orökimádás temploma. Helyére, ha elrontja is az idő, nem szoktak más profán köveket helyezni. Helye is örökké az imádás helye marad. Még a régi kor pogány-templomainak helyét is kegyelettel szoktuk megóvni. A zalaegerszegi alvilág • felett emelt templomok is az Örökimádás templomai lesznek s helyük is szent marad majd örökké, talán még akkor is, ha már emlékezni sem fog rá senki, csak a Történelem, hogy valaha volt egy zord kor, volt olyan idő is, mikor még fegyvertől mezítelen embereket állig felfegyverzett emberek börtönbe zártak, csak azért, mert féltek tőlük. »Olykor volt az — mondja majd egy késő Tacitus — mikor még azzal is rémíteni lehetett az embereket, hogy kis apró tűkkel, melyek a legfinomabb acélból, képzeletből valók voltak, az egész emberiséget kiirtani akarják és kiirtani lehet. Hagyományaink — irja majd tovább a történetíró — azt is mondják, hogy voltak egyes félénkek, kiket a képzeletbeli tű meg is szúrt s a szúrástól hirtelen meghaltak. Maguk csodálkoztak a legjobban, mikor az orvosok ezt nem akarták nekik elhinni, mire sértődve távoztak, ügy maradtak fenn hagyományaink ebből a korból, hogy a tűk hegyén valamely méreganyag is volt, mely valószínűleg azonos a ma is ismert »tetanus«-szal. Ezt a mérget, bacillust, melyet ma már a gyermekek hatéves korukban ismernek s iskoláinkban, tenyésztését is tanulják, abban a régi korban ugy tudták kezelni, konzerválni, hogy az a szervezet inficiálására állandóan hatékony maradt. Ma — kétezer év után — mindössze azt tudjuk róla, hogy csak bizonyos fejlettségi fokon árt, s mihelyt tűhegyre plántálják át, azonnal elpusztul. De csodálatosak is voltak azok az ősemberek. Sok furcsaság maradt fenn róluk. Egy ilyen furcsaság pl. az is, hogyha valamelyik embernek egy kicsit görbe volt az orra, annak tilos volt még jót cselekednie is ; vagy ha netán hires orvos volt, ha többet tudott is a többinél, kórházban, hol már akkor is sok volt a súlyos beteg, vagy az egyetemeken, csak ritkán működhetett. Még érdekesebb furcsaság, hogy abban az időben még voltak olyan emberek is, akiknek hibájukon kivül nem volt biztosítva mindennapi kenyerük sem ; azt sokan csak emberfeletti szenvedéssel tudták megszerezni ; mégsem engedték meg, hogy erre a kenyérküzdelemre mindenki kellőképen felszerelje magát, pl. azt tanulhassa, amit akar, nehogy a társadalom terhére legyen. Mégis legjobb a tetanus tühistória. Azt hiszem, hogy e kort legtalálóbban Tetanus-kornak lehet nevezni; leginkább kifejezi azt a jellegét, hogy a szánalmas hazugságok kora volt, melyben, mig az akkori emberek egy része pus-