Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-260

A Nemzetgyűlés 260. ütése 1921. nek, amikor egy kaszt, egy főúri klikk főúri kézlegyintéssel, passzióból és kedvtelésből intézi ennek a szerencsétlen nemzetnek sorsát. (Elérik helyeslés a jobb- és a szélsöbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Azok a gyászmagyarok, akik a világot osztrák császár nélkül el sem tudják képzelni, most a legitimitás köntösébe burkolódzva akarják a nemzetet félrevezetni és közben a nemzeti királyságról is elzengenek egyegy akkordot. A karlista értelemben vett legitimitás és a nemzeti királyság fából vaskarika, mert ha igaz az a tétel, — pedig nem igaz — hogy mindaz, ami 1918 október 31-ike óta történt, semmis és érvénytelen, akkor nem lehet nemzeti királyságról beszélni, akkor mi nem szabhatnánk a Habsburgoknak feltételeket, mert akkor mi kötelesek volnánk elfogadni azt a jogállapotot dualizmussal, közös hadsereggel, Gotterhaltével, fekete-sárga zászlóval és minden egyébbel. T. Nemzetgyűlés! A legitimistáknak azonban, különösen a karlista értelemben vett legitimistáknak még a magyar jog szerint sincs igazuk. Az előttem szólott képviselőtársaim ezt a tételt részletesem kifejtették. Csupán kiegészítésül a következőt akarom még leszögezni. Azok az udvari közjogászok, akik érzik azt, hogy a pragmatica sanctiónak szerződési jellege hozza magával a dinasztia és az uralkodó trónvesztését, most azt kezdik hangoztatni, noha még nem is olyan régen az 1867 : XII. törvénycikket is egy megváltozhatatlan örök szerződésnek hirdették, hogy az együttes és elválaszthatatlan birtoklás nem szerződési feltétel, az csak a törvény parancsa. Ha ez igy volna, abban az esetben a pragmatica sanctio nem szerződés, hanem egyszerű törvény és akkor az a törvény minden jogsértés nélkül bármely más törvénnyel meg is változtatható, (ügy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ezek után még egész röviden ki kell fejtenem azokat az okokat, amelynek alapján a magyar nemzetnek nem érdeke a Habsburgrestauráció. T. Nemzetgyűlés ! Nekünk olyan király kell, aki lehetővé teszi a mi bekapcsolódásunkat a nyugati nagy demokráciákba, (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) aki hozza a nagy nyugati államok barátságát, amivel szemben elég rámutatni arra, — és azt hiszem, a közelmúlt események szomorúan igazolják azt — hogy IV. Károly nekünk nem hozhat egyebet, mint egész Európa, vagy talán mondhatnám, az egész világ gyanúját, ellenszenvét. (Egy hang a szélsobaloldalon : Gyűlöletét !) Nyéki József : Gyászt és szenvedést ! Dömötör Mihály: Nekünk olyan király kell, aki zseniális, mert ennek a nemzetnek a mai súlyos helyzetében kiváló tehetségű uralkodóra van szüksége. IV. Károly nem az, hanem egy elöregedett családnak gyenge sarja, aki — miként rövid uralkodása is bebizonyította — a vi november kő 5-én, szombaton. 157 viszonyok megítélésére és az emberek kiválasztására nem bir semmi képességgel. Meskó Zoltán : Az utókor »Karl der plötzliche« néven fogja megörökíteni ! Dömötör Mihály: Ennek igazolására legyen szabad csak egész röviden rámutatni arra a bizonyos eckartsaui levélre. IV. Károlynak a forradalomban tanúsított magatartása minden volt, csak királyi nem. Mert noha már hónapokkal előzőleg figyelmeztették a közelgő összeomlásra, sem a forradalom leverésére, sem pedig annak gyors békekötéssel való megelőzésére nem tudta magát elszánni. Ehelyett kinevezte Károlyi Mihályt ministerelnöknek, sőt később felmentette az esküje alól és két nappal a köztársaságkikiáltása előtt irta meg az eckartsaui levelet, amelyben benne foglaltatik kitétel, hogy lemond az államügyekben leendő minden néven nevezendő részvételről és eleve aláveti magát azoknak a határozatoknak, amelyeket a magyar nemzet az államforma tekintetében hoz. Hát, t. Nemzetgyűlés, ez a levél a forradalomnak királyi jóváhagyása volt és ez a levél előzetes hozzájárulás volt a köztársasághoz. Ez erősítette a forradalmat és gyengítette az ellenforradalmat. Mert hogy követeljük mi a polgártól azt, hogy védje meg a trónt, amikor maga a király járult hozzá és adta beleegyezését ahhoz, hogy őt elkergethessék. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Ennek az eckartsaui levélnek méltó párja az a magatartás, amelyet IV. Károly a Sixtus-levél nyilvánosságra hozatala alkalmával tanúsított, amely levélnek leglényegesebb részét, t. i. azt a kitételt, hogy ő jogosaknak ismeri Franciaországnak igényeit Elzász-Lotharingiára nézve, nemcsak hogy letagadta, hanem az akkori külügyministernek, dr. Czernin Ottokárnak Írásbeli becsületszavát adta . . . Benkő Gábor : Hallatlan ! Dömötör Mihály: ...hogy ez a kitétel a levélben nem foglaltatott. Ugyanez a IV. Károly azután a németek kívánságára és a németek kibékítése érdekében hat osztrák-magyar hadosztályt küldött pont Elzászba, amelyre vonatkozó igényeit Franciaországnak jogosaknak ismerte el. Csontos Imre: Nem tudta, hogy mit cselekszik ! Benkő Gábor : De Erdélybe nem jutott egy katona sem! Dömötör Mihály: Midőn a magyar nemzet hajójának partra vetett roncsait mély megilletődéssel szemlélem, be kell vallanom és el kell ismernem, hogy az eckartsaui levél és a Sixtuslevél letagadása volt az a két szirt, amely ezen a hajón a legnagyobb léket ütötte. T. Nemzetgyűlés! Ezek után nem vétek a tárgyilagos igazság ellen, amikor ennek az uralkodónak jellemzésére Franz Novak »A katasztrófa útja« című művében foglalt következő