Nemzetgyűlési napló, 1920. XIII. kötet • 1921. szeptember 22. - 1921. december 17.

Ülésnapok - 1920-255

6 A Nemzetgyűlés 255. ülése 1921. évi szept. hó 22-én, csütörtökön. látta azokat a zálogcédulákat, amelyek a minísteriumokban havonként összegyűlnek, az előtt ezt a javaslatot indokolnom nem szükséges. Nagyon sajnálom, hogy a pénz értékének emelkedése által nem sikerült elérni a célt, de az osztó igazság megkivánja legalább azt, hogy amit birunk, adjunk a tisztviselőknek. Az állami tisztviselők, alkalmazottak és nyugdíjasok tudják meg, hogy irtózatos teher az, amit magunkra vállalunk, azonban az osztó r igazság követeli, hogy ezt magunkra vegyük. Állam és tisztviselők egyformán kinlódnak, többet nem tehetünk. Annál inkább indokolt és szükséges a javaslat, mert az indemnitás szerint a tisztviselők október 1-én már semmiféle rendkívüli segélyt nem kapnának, ennélfogva őket épen a téli beszerzés idején ilyen nyomornak nem tehetjük ki. Azt hiszem, hogy a Nemzetgyűlés minden pártja el fogja ismerni azokat az indokokat, amelyek ezt a javaslatot szükségessé teszik. A javaslatnak ez az első rendelkezése. A második rendelkezés most már az, amely ehhez és egyéb, épen a drágaság és más nem várt körülmények folytán előállott kiadásokhoz fedezetet akar teremteni. Férfiasan és becsületesen be kell vallanom, hogy azok a fedezetek, amelyeket itt kivánunk, olyanok, amelyek ellentétben állanak pénzügyi programmommal, ennélfogva én azokat sem itt, sem a pénzügyi bizottságban nem helyeseltem. Mélyen t. barátom, a ministerelnök ur és több pártnak igen t. tagja, dacára annak, hogy izolált politikai állásban vagyok, arra igyekeztek rávenni, hogy iparkodjam valami olyan formulát találni, amely áthidalja azt az ellentétet, amely ezen javaslat és azon régebbi nyilatkozataim közt fennáll, amelyeket ugy itthon, mint külföldön szándékosan — mert ugy kellett politikám érdekében megismertetnem — tettem. Ezt én mint becsületes ember nem tehetem meg. Lehetetlenség tőlem azt követelni, hogy más meggyőződést képviseljek, mint ami meggyőződésem volt. Nekem, akár tévedtem, akár nem — én azt hiszem ma is, hogy nem tévedtem — le kell vonnom a politikai konzekvenciát, meg kell mutatnom azt, amit mindig mondottam, hogy a magyar pénzügyministernek szavát csak egy másik pénzügyminister változtathatja meg abban az irányban, hogy más politikát követ. De nem tehetem meg azért sem, mert az a politika, amelybe egész lelkemet bele vittem és amelyben — attól félek — szervezetemnek nagy része kimerült, ez a kilenc hónapon át szakadatlanul minden erőm megfeszítésével becsületesen végzett politika ellentétben volna azzal, amit hirdetnék. Ezt nem tehetem. Ha a nemzetre nem vagyok érték, akkor mindegy, hogy távozom-e; ha érték vagyok, akkor kegyeskedjenek megengedni azt, amit december 20-án mondottam, hogy én mindent — és ezt megtettem — fel fogok áldozni Magyarország pénzügyi megmentéséért, de becsületemet el fogom vinni, bár szervezetemet valóban itthagytam. Ennélfogva kegyeskedjenek megengedni, hogy a konzekvenciát levonjam és lemondásomat bejelentsem. Hogy a javaslatot mégis én terjesztem be, ennek az az oka, hogy lovagias kötelességemnek tartom, hogy utódomat én segitsem arra az útra, amelyen ő boldogulhat. Nekem az a szent meggyőződésem, hogy nem sok idő múlva, ha kiderül az ég felettünk és ha azok az akadályok, amelyekről leszek bátor majd egy nyilatkozatot előterjeszteni, elmúlnak, ismét vissza fognak térni ahhoz a politikához, amelyet én hirdettem, s amelyhez — merem állitani — minden erőmet odaadtam. Az az ember, aki önök előtt áll, az az ideg-, izom- és csontömeg, amely önök előtt van, annyit tett, hogy abból senki több munkát, mint amennyit én kilenc hónapon át végső kimerülésemig tettem, ki nem szivattyúzhat. (Altalános éljenzés és taps.) És állitom, hogy ebből a munkából egyetlen egy szemernyi sem volt, amely párt- vagy egyéni érdeket szolgált volna, mert egyedül azért dolgoztam — amit talán sikerült is elérnem — hogy hat vagy kilenc hónapon át a bankóprés ne működjék és ezáltal a magyar állam hajóját a fenyegető hullámok felett tarthassam. Épen ezért kérek mindenkit, akit bármi okból megsértettem volna, nézze ezt kegyesen el nekem és különösen kérem képviselőtársaimat arra, hogy legyen az én vállalkozásom példa arra, hogy igenis, lehetséges előremenni, hogy nem kell elcsüggedni, mert a baj csak ott van, hogy — sajnos — egyéni szervezetek gyengék ahhoz, hogy egy egész nemzetet magukkal vihessenek. (Igaz! Ugy van!) Ezzel kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy bemutathassam azt a nyilatkozatot, amelyben pontosan és becsületesen összeállítottam azokat a pontokat, amelyek nem meghiúsították, hanem egyelőre megakadályozták annak a pénzügyi programmnak megvalósítását, amelyet az egész külföld elismeréssel fogadott, amelyben ma is benne ég a lelkem s amely nélkül ma vagy holnap kibontakozást csinálni nem lehet. Utódainktól pedig csak azt kérhetem, hogy ugyanezzel az önzetlenséggel és — ha szabad mondanom, mert ez a legnagyobb nálam — ugyanezzel a magyarsággal igyekezzenek addig, amig ezek a jobb idők elkövetkeznek, a magyar nemzett hajóját továbbvinni. És most bocsásson meg nekem a t. Nemzetgyűlés, ha néhány szót olvasni fogok, de anynyira fontos rám és a nemzetre nézve is az, ami ebben a nyilatkozatban van, hogy attól eltérni nem szeretnék. (Olvassa) : »A tisztviselői és egyéb kiadások folytán, amelyek mind a drágaságnak és egyebeknek következményei, rendkívüli uj fedezetre is van szükség, mert a pénzviszonyok nehézsége folytán az általam beterjesztett 1921/22. évi költségvetésben kontempált hitelműveleteket jelenleg