Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-233

80 A Nemzetgyűlés 233. ülése 1921. évi július hó 20-án, szerdán. Én emlékszem a liáborus központok idejéből Helferich volt német birodalmi pénzügyministernek egy kijelentésére, amely ugy szólott akkor, amikor megtámadták őt a német birodalmi gyűlésen ezen központokért ugyanazon okokból, amelyeket Gaal G-aszton t. barátom az imént közbeszólásként mondott. Ö azt felelte : ezeknek az intézményeknek legfőbb feladatuk, hogy magukat minél előbb feleslegessé tegyék. Ami intézményeinknek, ugy látszik, ellenkezőleg az az érdekük és legfőbb feladatuk az, hogy a maguk életét meghosszabbítsák. Nyugodt lelkiismerettel, mint aki talán hivatkozhatom arra, az én 35 évet meghaladó közéleti gazdasági multamból kifolyólag, hogy a gazdasági helyzetet meg tudom itélni és gazdasági érzékem is van, nyugodt lelkiismerettel állítom és vallom, hogy ezek az intézmények ma teljesen túlélték magukat, teljesen feleslegesek; nem egyebek, mint a gazdasági élet alákötői, a gazdasági élet megnehezitői és nem állnak érdekéban annak a kormánynak, amelyet ismételten ezek miatt kell támadnunk, hanem ellenkezőleg, a kormányzat jól felfogott érdeke volna megszabadulni ezektől a béklyóktól, mert akkor a szabad gazdasági tevékenység volna kifejthető. Gaal Gaszton : Árról nem is beszélve, hogy a nemzetnek mi lenne az érdeke ! B. Szterényi József : így fest a kivitel támogatása, mint amelyet szükségesnek mondott a t. minister ur, így fest a kivitel előmozdítása. Ilyen intézmények tartatrak fenn és ilyen intézményekkel nehezíttetik meg a gazdasági élet, amely egyedül képes alapot nyújtani a pénzügyminister urnák a maga pénzügyi politikája számára. És ha látom, hogy mi történik a külföldön a kivitel előmozditására, fájdalommal kell megállapítanom, hogy a mi helyzetünk nem tud javulni, amig gyökeres átalakulások a közfelfogásban nincsaiek, amig elementáris erővel nem tör ki az érdekeltségből az ellenállás ezekkel az intézményekkel szemben. Méltóztassék megnézni, hogy pl. legutóbb Augolország, a szabad gazdasági élet országa, minő intézkedéseket tesz a maga exportja előmozdítására. A gazdasági helyzet ugyanis Angliában époly súlyos, mint minálunk. Ipari vonatkozásaiban még súlyosabb. Milliókra megy a munkanélküliek száma, óriásilag felhalmozódnak az iparcikkek, és ha állami export nem következik be, katasztrofális lehet az angol gazdasági élet. Es ebben a helyzetben mit tett a nagy, a gazdag Anglia 1 Javaslat terjesztetik az országgyűlés elé az állam részéről, amelyben kimondatik, hogy 85%-ig terjedő garancia vállalásával mozditja elő a kormány az ipari kivitelt Finnország, Lettország, Esztland, Litvánia, Lengyelország, Ausztria, Cseh-Szlovákia. Jugoszlávia, Románia, Örményország, Bulgária és Magyarország felé. Egyszerű kereskedelmi váltó alapján számitolják le ezt a 85%-os értéket és ezenkívül még az állam a bankokkal együtt részesedik a del credere vállalkozásában is. Tehát nemcsak hitelt bocsát rendelkezésére 85%-ig államilag az export céljaira, hanem a számlák inkasszájára nézve is kockázatot vállal államilag az az Anglia, amely soha nem avatkozott bele a szabad gazdasági életbe, hanem szabad folyást engedett a gazdasági életnek. Es a még szabadabb felfogású Amerika mit tesz a maga nyerspamutkivitele érdekében ? Azért, hogy Kémetország abba a helyzetbe jusson, hogy felvehesse a felhalmozódott pamutnyersanyagot, a kongresszus pénzügyi bizottsága egy milliárd dollárt bocsát rendelkezésükre a pamuttermelőknek, hogy előmozdíthassák Németországban a hitelezést. Ezek alapján, t. Nemzetgyűlés, talán jogosult az a tiszteletteljes kérésem a t. kormányhoz, hogy teljesítse a ministereinök ur kijelentését a gVakorlatban is es revideálja a kormány eddigi álláspontját a szabadforgalom és a gazdasági élet tekintetében, revideálja a maga álláspontját a kivitelt illetőleg, szüntesse meg azt a korlátozást, a mesterséges alákötését a gazdasági életnek, az ország gazdasági érdekében. Es itt visszatérek végezetül a termelés kérdéséhez, mint amiből a pénzügyi helyzet bírálatánál kiindultam. Legyen szabad odaállítanom ezt a kérdést a munkanélküliség kérdésének megoldásánál is. Amily mértékben tudjuk a termelést felvenni és folytatni, természetszerűleg abban a mértékben akadályozzuk meg a munkanélküliség növekedését. Lígyen szabad itt a t. pénzügyministernek és a Nemzetgyűlésnek figyelmébe ajánlanom a pénzügyminister ur egy volt német ministerkollégájának Pistoriusnak szavait, aki azt mondta a bajokon való segítés kérdését vetvén fel : A gyógyitószer csak azon az oldalon kereshető, amelyiken a drágaság keletkezése található volt, nem a pénz, hanem csak az áru oldalán. Nem lehet segíteni sem kölcsönökkel, sem az u. n. készpénznélküli fizetésekkel, sem a valutaköicsönnel, még a devalvációval sem, még a nagy vagj^onváltságokkal sem, és ezekkel legkevésbé, ha adósságtörlesztés helyett folyó kiadások fedezésére fordíttatnak ; hanem segíteni egyesegyedül a nagyobb termelés, nagyobb értékelőállitás, valamint kisebb árufogyasztás által lehet. A segítség csak az áru oldalán található, receptje pedig : dolgozni és takarékoskodni. A valutapolitikánk korai beállítása — nem elhibázott volta, ismétlem, csak korai, sorrendbelí elhibázása — versenyképességünket csökkentette az iparban és kereskedelemben. Ennek következtében munkabéreink magasabbak maradtak, mint Ausztria, Németország munkabérei és igy bárhogyan akarnók a termelést előmozditani, bárhogy akarnók a gyárakat ismét üzembe helyezni, vagy üzemüket fokozni, egy nehézséggel találkozni fogunk, a legsúlyosabb nehézséggel, és ez az, hogy termékeink versenyképessége ezidőszerint nem birja ki az exportot. Áruink a magasabb munkabérek következtében külföldi piacainkon nem lévén versenyképesek, nagyon figyelmébe ajánlom a kormánynak az angol rendszer követését, természetesen csak pillanatnyi segítés gyanánt, mert amivel a kormány e tekintetben az iparnak segítségére jön, azzal előmozdítja az állami pénzügyeket