Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-254
A Nemzetgyűlés 254, ülése 1921, évi augusztus hó 23-án, kedden. 633 riteni, a Mátyusföld hazafias népe ellenállt. Mikor pedig az itteni szociáldemokrata kormány tőlem, mint az ottani honvédelmi bizottmány elnökétől, megtagadta a lőszert és a hadianyagot, a 600—700 főnyi vegyesen tót és magyar csapat fej en kint 10—15 Man licher-töltéi) nyel felszerelve, átkelt a Vágón és a cseh katonaságot egészen Magyardiószegig megszalasztotta. Hegy nem lehetett tovább menni, annak az volt az oka, hogy Piccione vezénylő olasz tábornok egy teljesen komplett felszerelt olasz dandárral és erős tüzérséggel vonult ellenük, mire én — a felesleges mészárlást elkerülendő — azt a tanácsot adtam nekik, hegy mindenki vonuljon vissza a falujába. Azután könnyen ment már az előnyomulás. A vörös hadsereg a kommün idejében, mint jól emlékezünk, a legkönnyebb szerrel kiverte az egész társaságot és amikor ententeparancsra a kommün seregeit visszavonták, megint itt termettek nálunk a csehek és kardcsapás, puskalövés nélkül vonultak be arra a földre, amely őket sem történelmi, sem semmiféle jogon meg nem illeti. (Igaz ! ügy van 1 Felkiáltások a középen : Hősök l) Nézzük meg hát azt a pittsburgi egyezményt, miként hajtották azt végre és mi lett belőle. Az mondja az egyezmény első pontja, hegy Szlovenszkórak saját külön közigazgatása, országgyűlése és bírósága lesz. Meg kell állapítanom, hogy a közigazgatás nyelve ma a legtöbb helyen cseh, amit a nép egyáltalán nem éct meg. A magyar, tót és német származású tisztviselőket már majdnem mind elcsapták és helyükbe cseheket ültettek be. Nemcsak hogy nincs külön országgyűlésük, de még külön tartománygyülésük sincs. A csehek kényszeritették a Tótföldön megválasztott tót, magyar és német nemzetiségű képviselőket, hegy menjenek be közvetlenül a prágai országgyűlésbe. Az iskolákban a tanitás nyelve a cseh. A hivatalokban és általában a közéletben nem tűrnek más nyelvet, mint a csehet ; nem tűrnek azok, akik évtizedeken át rágalmaztak minket az egész külföld előtt azzal, hegy a nemzetiségeket elnyomjuk, (ügy van!) A tótságot egyáltalán semmiféle dologban nem kérdezik meg, igy abban sem, hogy hegyan is akarják tulaj don képen a cseh-szlovák köztársaságnak a pittsburgi egyezményben megállapított részletes szervezetét megcsinálni. Ez a legnagyobb világcsalás ! (Igaz ! ügy van 1) A Massaryk— Benes-féle kormány, az ifju-cseh irányzat és a cseh szocialista irányzat a demokrácia és a szabadság jegyében alkotta meg az országot, a szabadság és a demokrácia jelszavát kürtölte világgá. Nézzük m eg, hogyan áll hát a szabadság és a demokrácia ügye a cseheknél. És itt fordulok a ministerehiök úrhoz és a külügyminister úrhoz, kérve őket, hogy vegyék tudomásul azokat, amiket elő fogok adni és a Népszövetségnél tegyék meg a megfelelő lépéseket ezeknek a hallatkn atrocitásoknak a meggátlására. Két évvel ezelőtt, augusztusban, Hlinka rózsahegyi plébános, a tótság egyik legtekintélyeNEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ 1920—1921. — XII. KÖTE r . sebb férfia, a tót néppárt elnöke és Jehlitska volb budapesti, jelenleg varsói egyetemi tanár, kiutaztak Parisba, hegy a legfelsőbb tanácsnál tiltakozzanak a cseh atrocitások és alávalóságok ellen. Parisból Jehlitska Lengyelországba utazott. Hlinka pedig hazajött Rózsahegyre. Mihelyt cseh területre tette a lábát, nyomban letartóztatták és kilenc hónapig vizsgálati fogságban tartották, anélkül hogy kihallgatták volna, anélkül hogy bűnvádi eljárást indítottak volna ellene, Hlinka csakis annak köszönhette megszabadulását, hogy az egész tótság egy emberként állott melléje és a csehek lázadástól tartottak. Pozsonyban, Kassán, Korompán, Szepességen, Beregszászon, Ungváron, amikor a tótok és a magyarok a legártatlanabb kérdésekben gyűléseket tartottak, minden ok nélkül egyszerűen sortüzet adtak rájuk és halomszámra ölték meg az embereket. Erre nézve már ott vannak a t. kormánynál a részletes jelentések. Elég, hogy valaki ne nyilatkozzék kedvezően a csehekről, sőt az is elég, hogy valakiről azt gyanítsák, hogy nem csehofil, — legyen az bárki, de legyen különösen a magyar középosztály tagja — máris Spielbergbe, Illavára, Theresienstadtba kerül. (Mozgás.) Százával, ezrével viszik oda az embereket. Hirtelené, ben nem tudom megállapítani a pontos számot, de nagyon sokra megy azoknak a tót katolikus papoknak a száma, akik szintén odakerültek, mert nem akarták tűrni, hegy a cseh-huszita mozgalmat erővel terjesszék a Felvidék vallásos népe közt. Legyen szabad utalnom arra a köztudomású tényre, hogy az innét, Magyarországról elmenekült kommunista-bolsevista haszontalan elemeknek nemcsak hogy menedéket adott Csehország, hanem szabad agitációt is biztosított számukra és ezen akciójukban mindenképen támogatja. Határozott tudomásom van arról, hogy mindazokat az újságokat, amelyek Bécsben jelennek meg, bennünket gyaláznak és ebből élnek, Csehországban ingyen terjesztik, sőt kényszeritik a lakosságot arra, hogy ezeket a piszkos sajtótermékeket olvassa. Orbók Attila: Szubvenciókat kapnak! Szmrecsányi György : Ezek a bolsevista-kommunista agitációk tönkretették különösen a csallóközi, mátyusföldi, vágvölgyi, garamvölgyi, nógrádi, honti magyar nép lelkét és a leglehetetlenebb állapotok jelentkeztek nemcsak ottan, hanem feljebb, magában a tiszta tótság körében is ; teljes anarchiát teremtettek, hogy igy könnyebben uralkodhassanak és erőszakoskodhassanak felettük. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy milyen az a demokrácia, és hogy miképen értelmeztetik ott a liberalizmus. Itt van egy hiteles adatok alapján összeállított könyv, amely a következőket mondja (olvassa): »Lábbal tiporják az erkölcsöket, mikor durva katonáik megrontják a tót leányokat, mikor komédiásokból lett tanítómesterek és ledér nőkből lett tanítónők az iskolákban a vallást megtagad80