Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-254

A Nemzetgyűlés 254. ülése 1921. amelyeknek mezébe öltöztette bele az ő imperialista céljait és politikáját. Mi tehát vártunk. Vártak különösen Franciaországtól, hogy minden erejét és hatalmát igénybe fogja venni, hogy azt a müvet, melyet ő alkotott, elfogadhatóvá tegye. Mi vártuk attól a Franciaországtól, mely azt hiszi, hogy a világműveltség élén jár és elvárja, hogy más is ezt higgye róla, hogy ez a Franciaország a saját presztízse érdekében is mindent el fog követni, hogy az általa teremtett államokban rend, nyugalom ós béke legyen ós ott atrocitások, vagyonelkobzások, emberek üldözése ne legyen napirenden, hogy végre tényleg valósággá lehessen az a béke, melyet meg akarnak teremteni s amelyet állítólag különféle szerződések révén meg is teremtettek. Annál inkább vártuk ezt, mert hiszen mi Franciaországot a szabadságjogok bölcsőjének tanultuk megismerni, mi tehát hihettük, okunk és jogunk volt hinni, hogy ha már a győztes kardja az ő mérlegébe esett, akkor ezt a kardot az igazságnak és a jognak a védelmére fogja felhasználni, akkor, amikor már nem kell a háborúra felhasználnia. Mi azt hittük, hogy Franciaország végre is figyelmeztetni fogja kis szövetségeseit, hogy a gyűlölet kardja előbb-utóbb kezelőjét is halálra sebzi, (Ugy van ! Ugy van I) hittük, hogy Somániának, Szerbiának, Cseh-Szlovákiának és Ausztriának előbb-utóbb meg fogja magyarázni, hogy legalább a kapott területen igyekezzék a kiengesztelődés politikáját követni, legalább ott tartsa be azt a trianoni úgynevezett békeszerződést, mely neki olyan jogokat juttatott, melyek ugyan az igazsággal ellenkeznek, de tényeket teremtett, amely tényeket mi ezúttal nem vagyunk képesek megmásítani. Mi azt hittük, hogy ha a háború vérpárázata végre el fog tűnni, akkor Franciaország is világosabban fogja látni a saját helyzetét és a világ helyzetét. Mi tehát vártuk, hogy végre bekövetkezik az, amit itt a Nemzetgyűlésen is és sok hivatalból ós nem hivatalból tárgyaló barátunk, ismerősünk is mondott, hogy a francia mentalitás megváltozott. Mi azt képzeltük, hogy megváltozott az igazság javára, megváltozott a méltányosság javára; mi azt gondoltuk, hogy a bosszú és gyűlölet helyébe ennek a nemzetnek szivébe a megértés, a megbocsátás, a méltánylás és a jövővel való reális számítás költözött. Ehelyett azt kell tapasztalnunk, hogy a francia politikát tulajdonképen a germanofobia vezeti, mely a gyengeség érzetében leli magyarázatát. Azt kell látnunk, hogy a győztes francia nemzet retteg a legyőzött német birodalomtól (Igaz ! Ugy van !) és minden nemzetet, kicsinyt és nagyot abból a szempontból kezel, hogy vájjon a jövőben Németországnak lehet-e abból haszna vagy sem. Magyarország önálló politikát akar csinálni. Magyarország lerázott magáról egy négyszázesztendős kapcsolatot. Ennek a kapcsolatnak a évi augusztus hó 23-án

} kedden. 619 kedvéért mi sok mindent tűrtünk a múltban és akárhány energiánk alá volt állandóan kötve egy erősebb szomszéd kedvéért és ezért nem voltunk képesek ugy fejlődni, ahogy azt a magyar erő magával hozta volna. Mi tehát ettől megszabadulva, körülnéztünk és végre szabadon akartunk orientálódni, akartunk magunknak barátot, támasztékot keresni és egészen természetes, hogy elsősorban Franciaország felé néztünk. Tőle vártuk, hogy méltányolja egy kis nemzetnek ezeresztendős szenvedését, méltányolja azt, hogy minden harctéren fényesen és becsületesen megálltuk a helyünket, (Igazi Ugy van!) méltányolja azt, hogy ez a nemzet soha nem követett semmiféle imperialista célt, ellenben kötelességszerűen mindenütt helyt állott, ahová állították. Azt hittük, méltányolni fogja, hogy bűnt nem követtünk el, hogy mi a nemzetek harcából becsülettel kivettük a részünket s azért azt hittük, hogy végeredményben ezt előbb-utóbb a hatalmas nemzetek mégis csak méltányolni fogják. Ebben a várakozásunkban azonban csalódtunk. Bármikor és bármit vártunk a franciáktól, mindig csalódásban volt részünk ; (Igaz ! Ugy van ! Zaj és felkiáltások : Becsapásban !) semmiféle méltányosságot eddig nem tapasztaltunk, s kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ez a politika, melyet a németségtől, a germánságtól való félelem diktál, apránkint meg fogja győzni a kis nemzeteket arról, ho^y nekik a gyűlölt, a legyőzött, de ugy látszik, még mindig rettegett hatalmasságu Németország felé kell orientálódniok. (Elénk helyeslés és taps.) Mi a magyar históriában egyszer már voltunk azon a ponton, hogy a német kéz után kellett nyúlnunk, hogy Magyarország csonkaságát megszüntessük s az országot helyreállítsuk. Akkor megtettük ezt politikai eszélyességből és kényszerűségből s az integritást vissza is kaptuk, igaz, hogy utána rengeteget szenvedtünk és sokat áldoztunk azért, hogy ezt az integritást visszaszerezhettük. Miért akarnak a franciák bennünket arra kényszeríteni, hogy újból német orientáció után nézzünk? Miért akarnak bennünket meggyőzni arról, hogy a magyar méltányosságot, igazságosságot sehol a világon nem találhat a győzteseknél? Miért akarnak bennünket legyőzötteket összekovácsolni, hogy elkészüljünk egy uj világcsatára az életért, a megélhetésért és azért, ami a miénk? Mi békében akarunk élni, mi Franciaországgal akartunk és akarunk még ma is barátságban lenni, de lehetetlenné teszi ezt nekünk a francia politika. A francia politika előbbutóbb minden magyar embert, lakjék az kunyhóban vagy palotában, legyen az művelt vagy tanulatlan, meg fog győzni arról, hogy nincs más támasztékunk ezen a világon, mint a legyőzött, de gyűlölt germánság. (Elénk helyeslés és taps.) Franciaországnak Szedántól ötven esztendő kellett, mig a rajta esett sérelmet meg78*