Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-251

A Nemzetgyűlés 251. ülése 1921 hasmetszést nem engedélyezek. A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök : Ki következik szólásra ? Vasadí Balogh György jegyző : Malum ka Imre ! Mahunka Imre; T. Nemzetgyűlés ! A magam részéről azok közé a sokak közé tartozom, akik a pénzügyminister ur expozéja alkalmával elmondott tartalmas és igazán gazdag pro grammjához sziwel-lélekkel gratuláltam. Gratuláltam azzal a hozzáadással, hogy mi, iparosok, nagyon meg leszünk elégedve, ha ennek a pre grammnak a kétharmadát keresztülviszik. Már nem is szólalnék fel a pénzügyi pregeammhoz, de azt hiszem, hegy ez nekem kötelességem, ugy is mint hazafinak, ugy is mint iparosnak. Nem arrogálom magamnak azt, hegy tárgyilagos kritikát gyakoroljak, mert sem pénzügyi kapacitás, sem bankember nem voltam egész életemben. De észrevételeimet én is meg akarom tenni és különösen rá akarok mutatni arra, amiről az egész tárgyalás alatt nem hallottam, mik a főokai annak, amik miatt nem sikeiül kétharmadrészben megoldani ezt a békét. Mik az okai annak, hegy gazdasági koncepciónkat nem tudtuk beállítani, amely koncepciók természetesen kellene hogy alátámasszák akár ezt, akár a világ akármelyik pénzügyministere által ilyen körülmények között beállított pro grammot. Szabad legyen itt kitérnem néhány szóval a legsúlyosabb bajokra. Ezek elsősorban onnan származtak, amikor a triar. oni békére kényszerültünk. A második igen súlyos baj az, hogy ezt a látszólagos békét a kis-entente hogyan értelmezi. A harmadik igen súlyos baj szerintem az, hogy talán soha a világ tőkéje jobban nem eentralizálódott, mint épen most, a világháború alatt és után. A trianoni békénél szerintem ott történt az első nagy baj, amikor a népek szavazásánál a kisebbségek szavazati jogát nullifikálták és igy hiába volt minden figyelmeztetés. Apponyi Albert gróf ur, a mi igen tisztelt képviselőtársunk talán azzal fejezte ki legjobban minden mondanivalóját, amikor háromszor egymásután konkludált abban, hogy a népek szavazási jogához ragaszkodik. Mi ennek a nemzetnek a nagy bűne ? Hiszen már maga az entente belátta azt, hogy nem a boldogult Tisza István grófnak volt minden áron akarata az, hogy bennünket háborúba vigyen, ennek már maguk is kifejezést adtak. Tehát mit vétett ez a magyar rép, akár diplomáciai utón, akár bármi módon \ Énszerintem a magyar hadsereg nem vétett egyebet, —• ami nem bűn, de amit ők annak neveztek — mint azt, hogy a körülöttünk levő összes népeket legyőzte. À másik oka annak, hogy mi a pénzügyminister ur pro grammját teljes erővel nem vagyunk képesek alátámasztani, az a négyszeres rablánc a kisentente részéről, ami csonka Magyarországot körülfonja, ami miatt tehát levegőhöz nem jutunk; ezt elsősorban a nagyentente, másodsorban a kisentente okozta. Egyszerűen elvették Magyarország tüdejét, mint ahogy igen tisztelt Bernáth , évi augusztus hó 17-én, szerdán. 527 Béla képviselőtársunk olyan helyesen mondta, hogy a szőlőnek a levele fejleszti magát a szőlőt. Nálunk is azokat a részeket szakították le, amelyek a nemzet tüdejét képezték. Minthogy tehát ma a nemzetnek tüdeje nincs, énszerintem a munkával való gazdálkodás konstrukcióját semmi körülmények között ugy beállitani, hegy ez a pre gramm teljes mértékben biztosítva legyen, nem lehet. Ennek ezer oka van. Ne mondjunk egyebet, mint azt, amit tegnap Sándor Pál képviselőtársunk felhozott ; nincs szenünk, nincs vasunk, de nincs fánk sem, vagy ami van, horribilis áron kell megszereznünk. Nem tudom, honnan ered az a vád, hogy a gyárosok, a közép- és kisiparosok nem akarnak dolgozni ; de amikor ilyen körülmények között kell dolgozni, a kalkulációt beállitani, nem lehet ; ahol pedig kalkulálni nem lehet, ott nem szabad dolgozni. Ennek valamiképen meg kell változni. Nem tudom hogyan, de van valami, amiben hiszek. En a francia népet nemcsak a történelemből, de magában a hazájában tanultam megismerni. Egész lojalitással intézek hozzá kérést most, hogy akkor, amikor Észak-Amerika felénk nyújtja békejobbját és amikor a francia szenátorok egy csoportja felszólalt érdekünkben, abból a gondolatból kiindulva, hogy a trianoni béke a világ Ítélőszéke előtt semmi körülmények között meg nem állhat. A francia nemzetnek magának is szüksége lehet arra, amire, azt hiszem, ez a nagyműveltségű, derék, becsületes, lovagias francia nemzet meg fogja találni az időt, hogy konszideráoió tárgyává tegye a békének olyatén ratifikációját, hogy ez a széttépett, lerongyolt kis magyar nemzet a világ mappájáról el ne tűnjék. A másik kérdés az, hegy a kis entente ne zárja el előlünk a levegőt. Igazán ott tartunk, amint Sándor Pál mondotta, hogy közel van az idő, amikor nem az agráriusok, de az iparosok összessége talán kénytelen lesz kivándorolni. Hozzáteszem, hogy talán, mert várok valamit, ami nélkül nem tudunk élni. Ennek be kell következnie, mert igy soká húzni nem lehet és igy semmiféle pénzügyi programmot nem lehet megvalósítani. Itt a munkát kell elsősorban megindítani. Én tehát azt gondolom, hogy a kis entente és annak igen okos és érdemes vezetője, Benes is rá fog jönni arra a gondolatra, hogy itt Magyarországgal valamit csinálni kell. Mert ha minden magyart kivándorlásra kényszerítenek is, ha minden fűszálat egyenkint tépnek is ki ebből a tradiciós magyar földből, akkor sem lehet kipusztítani ebből az országból a magyarokat, mert akkor is itt uj magyarok fegnak támadni, akik dolgozni fognak, és ha kell, harcolni fegnak. A magyarokat erről a földről semmiféle hatalom nem tudja kiszorítani. Mi ragaszkodunk Szent István koronájához, Szent István országához és annak minden ősi jogához és forrásához. Erről soh,a le nem mondhatunk. Ezt a művelt világ előtt már bebizonyítottuk, ha mással nem, h,át azzal, hogy 300 esztendőn keresztül vitéz hadsereggel szem-