Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-250

490 J Nemzetgyűlés 250, ülése 1921, évi aug. ho 16-án, kedden. irányban még egyetlenegy lépést se tettünk előre. (Ugy van! hàlfelôl.) Itt ülünk és még egyetlenegy lépés sem történt arra, hogy az ország gazdago­dását előmozdítsuk, itt ülünk mi, akiknek, már mint a parlamentnek, a hatalom teljesen a kezünk­ben van, anélkül, hogy ezzel a hatalommal egy pillanatig is éltünk volna. És rá akarok mutatni arra, hogy Magyarország régi parlamentjeiben egyetlenegy esetet sem tudok, amikor a parlament egy mmistert felelősségre vont volna, még kevésbé másokat, akik távolabb álltak tőle. Hogyan magya­rázzam meg ezt a jelenséget? Csak ugy, hogy az akkori Angolország, amely dépravait volt, el volt határozva arra, hogy azt a hatalmat, amivel akkor Franciaország és Hollandia birt, azt a hatalmat, azt a szabadságot magának megkaparitja, hogy azt a gazdagságot, amiben ezek az országok voltak, magának vindikálja. És Angliának ez a 200 éves politikája vezetett oda, hogy Anglia hatalmas és gazdag lett és az angol parlamentben soha nem történt semmi politikai irányban más, csak ami az ország gazdagságát szolgálta. Miért mondtam én ezt el? Azért kellett ezt az előszót elmondanom, mert azt vélem, hogy miként ott, ugy nálunk is a politika nem más, mint a sikernek a művészete. Ha a politikában valaki sikert mutat fel, akármilyen viszonyok között, az elismerik, az az országot szolgálja. De lehet zseniális ember a világon, aki minden talentummal fel van ruházva, hogy az ország ügyeit előbbrevigye, ha működését nem koronázza siker, akkor mindaz a zsenialitás, amellyel a parla­mentben bir, nem ér az országra nézve semmit. TankoVICS János : Közérdekű siker, nem egyéni siker ! Sándor Pál : Csak nem gondolja, t. képviselő­társam, hogy én valakire azt mondom., hogy egyéni sikert akar itt elérni. Aki itt dolgozik, arról fel kell tételezni azt a jóhiszeműséget, hogy azért ül itt, hogy az ország érdekeit szolgálja. Mert aki nem szolgálja az ország érdekeit jóhiszeműséggel, az nem érdemli meg, hogy a nemzet őt ideküldje. Tankovics János: Teljesen igaza van! Sándor Pál : Egy ilyen zseniális pénzügy­min istert adott a sors nekünk Hegedüs Lorántban ! Szijj Bálint : A minap nem volt vele meg­elégedve ! Sándor Pál : Én a pénzügyminister úrral 20 éve működöm együtt a politikai pályán. A pénz­ügymmister ur Jd fogja nekem állítani a bizonyít­ványt, hogy itt a parlamentben az ő összes javas­lataival szemben soha ellenzéki álláspontot nem fejtettem ki, sőt nemcsak a parlamentben, hanem, amennyire tudtam, kifelé is mindent elkövettem, ugy itt az országban, mint a külföldön, hogy az ő politikáját hűségesen szolgáljam. Az én meggyőző­désem az volt, hogy ez az egyedüli idea, mely az országot felsegítheti. Ettől a meggyőződésemtől nem tántorít el az sem, ha azt látom, hogy a pénz­ügymmister ur politikája sikert nem ér el. A pénz­ügymmister urnák ki kell állítani az irást arról, hogy, amit a Közgazdasági Társaságban egy egész sereg legelsőrendü pénzügyi államférfiú nem tudott keresztülvinni, azt ő keresztülvitte, t. i. ideát adott, hogy hogyan lehet a nemzet pénzügyi politi­káját megmenteni. Amikor ezek egyenkint fel­szólaltak és mind a detailokról beszéltek, soha­sem egységes tervről, akkor a pénzügyminister ur volt az, aki egységes, teljesen kidolgozott ideával idejött a Nemzetgyűlés elé és azt a politikát foly­tatta, amelyet az első beszédeiben leszögezett. Hogy nem sikerült ezt a munkáját ugy tető alá hoznia, amint én hittem s amint a pénzügyminister ur is belsejében bizonyára szintén hitte, az más kérdés, s mert én ismerem őt, mint jellemes poli­tikust, aki félretéve minden politikai aggályát, más politikai felfogás alapjára helyezkedett csak azért, hogy az országot szolgálja ; ezt én értékelni tudom minden tekintetben, de sajnálom, épen most, amikor látom, hogy az utolsó főjavaslat jön tárgyalás alá, fel kell szólalnom és el kell mondanom itt azokat az aggályaimat, amelyeket táplálok. Nagyon szívesen felmentettem volna a t. Nemzetgyűlést a szünet előtt attól, hogy ezt a hosszabb beszédet elmondjam, azonban szüksé­gesnek tartom, hogy ezt az időt is felhasználjuk arra, hegy megfontolás alá lehessen venni azokat a gondolatokat, amelyeket bátor leszek a pénz­ügyminister ur elé terjeszteni. Mikor a pénzügyminister ur átvette ezt az igen hálátlan resszortot, megmondtam neki, hogy az ő működését nem fogja más kisérni, mint hálát­lanság, megmondtam neki, hogy ő működésééért amelyért egész lényét, vérét, egész egyéniségét feláldozta, azt a hálát fogja kapni, hogy kövekkel dobálják meg. (Egy hang a jobboldalon : Ezt 6 is tudja I) Bizonyítéka volt ennek, hogy múltkor, mikor talán két hónapja egy kis ünnepélyben volt részünk a gyűjtőfogházban, a legkülönbözőbb oldalról hallottam beszélni különfélét, s mindezt hűségesen felírtam, hogy valamikor, ha a pénz­ügyminister ur feje már tisztább lesz, egyszer ren­delkezésére bocsássam. Akkor a pénzügyminister ur látni fogja, hogy akik itt több vagy kevesebb regarddal vannak iránta, ha társaságban vannak, hogy és mikép gondolkoznak. Én ezt láttam magam előtt és mindamellett, hogy ezeket a nehézségeket mindig láttam, mindamellett, hogy láttam, hogy legjobb barátai is szidják, mellette álltam és mel­lette állok most is és mindamellett, hogy aggályaim vannak, ezt a törvényjavaslatot meg fogom sza­vazni, azonban ki kell mondanom, hogy hogy és mikép látom én ezt a szituációt. Âz a barátság amellyel én a pénzügyminister ur iránt voltam egész életemben, nem ment fél attól, hogy azokat a dolgokat, amelyeket szükségesnek tartok, itt el­mondjam. T. minister ur, nekem feltűnik az, hogy a leg­szűkebb tanács, az előbbi pénzügyministerek, egy­szerre minden tekintetben nagyon elhallgattak. Míg kezdetben a minister ur tanácskozott velük, most egyszerre « nem tudunk ró]uk semmit sem,;

Next

/
Thumbnails
Contents