Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-249

464 A Nemzetgyűlés 249. ülése 1921. évi augusztus ívó 13-án, szombaton. volna, inkább lemondok, semhogy ezt megcsináljam. Mert a kézleszáritás nagyon gyönge dolog, lemondással fenyegetődzék a pénzügyminister ur. (Derültség.) A költségvetési takarékosságon felül kifogásoltam azt is, hogy a pénzügyminister ur a kormányzabban sem takarékos. Nem akarom megismételni múltkor felhozott tárgyi adataimat s csupán egy ujabb adatot emlitek meg. Tegnap Bodor György igen t. képviselőtársunk utalt itt arra, hogy a vidéken 40.000 koronára és 170.000 koronára büntettek meg egyegy egyszerű kisgazdát azért, mert egyiküknél 10 kiló dohányt találtak, a másik pedig nem állt személyesen ott pálinkafőzéskor a párológépnél. Rendben van, az adócsalási törvény szerint ez lehetséges. De ha ezeket a kisgazdákat megbüntetik, akkor a budapesti nagyvállalatokat szintén meg kell büntetni. Már pedig épen most, tegnap értesültem róla, hogy egy nagy kőbányai malátagyáros kihágást követett el, rajtacsipték, hogy könyveit meghamisította s ezért adócsalás cimén elitélték 4 millió koronán felüli összegre, de az történt, hogy egyszerre csak eltűntek az akták a pénzügyministériumból és most nem hajtják be ezen a nagy, gazdag, százroilliomos vállalkozón a 4 milliót. (Zaj.) Ezekért a kormányzati takarékossággal ellentétben álló cselekedetekért a pénzügyminister ur felelős s ha azt a nyomorult vidéki kisgazdát elitélték 40.000 koronája, s mert az nem tud odaszaladni a pénzügyministériumba, végre is hajtották azt rajta, akkor az ilyen nagy, sok milliós malátagyárosnak sem szabad elengedni büntetését. Különben is rettenetes visszaélésnek tartom, ha a pénzügyminister ur vagy a pénzügyministéri um az ilyen dolgokba beleavatkozik. A pénzügyminister és a megbüntetett fél itt egymással szemben állanak. Végső fórum a közigazgatási bíróság, amelynek döntésébe se a pénzügyminister urnák, se senkinek a világon beleszólási joga nincsen. Ha egyszer a közigazgatási biróság kimondta a maga Ítéletét, azt többé sem a pénzügyministemek, sem az ellenfélnek megváltoztatni joga nincsen, mert hiszen, ha ez lehetséges volna, kérdem, hova jutna a biróság megingathatatlanságában való hit és a birói tekintély. (Igaz ! Ugy van!) Akkor ép ugy, mint a pénzügyminister ur, megváltoztathatja az Ítéletet az a fél is, akit megbüntettek, és nem lehet jogegyenlőségről beszélni akkor, ha a közigazgatási biróság jogerős Ítéletét a pénzügyminister nem engedi végrehajtani. Ezekután a pénzügyminister ur valuta- és adópolitikáját akarom ugyanarra a nívóra helyezni, amelyre takarékossági politikáját helyeztem. T. i. a pénzügyminister ur 1920 december 20-án azzal jött ide, hogy a magyar valutát meg fogja javítani. En sokáig, hónapokig gondolkoztam azon, hogy vájjon mit akar ezzel mondani Hegedüs Loránt pénzügyminister ur, akit már 15 esztendeje nagyon jól ismerek, hiszen ő nem tévedhet, mert elsőrendű pénzügyi szakember, mi célja lehet tehát azzal. ha meg akarja javítani a magyar valutát akkor, amikor a német kormány mindent elkövet, nehogy valutája megjavuljon és ha a franciák német márkát vesznek az amsterdami piacon, akkor a németek márkát adnak el a zürichin, nehogy a márka megjavuljon. Gondolkoztam rajta, hogy mi lehet tehát az oka annak, hagy a magyar pénzügyminister szembehelyezkedik Németország és a többi államok valutapolitikájával és meg akarja javítani a magyar koronát. Egy darabig nem bírtam ezt megérteni, nem találtam meg az okát, miért állítja fel a pénzügyminister ur azt a két hamis tételt, hogy meg kell javítani a magyar koronát és hogy a magyar korona belső értéke 8 zürichi centime. Végre most, körülbelül két hónapja tanulmán^vozva azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket a pénzügyminister ur ide a Ház elé terjesztett, azokat a törvényeket is, amelyeket a Ház már elfogadott, rájöttem a következő érdekes dologra. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Magyarországon a háború előtt a nagy bankok, a nagy részvénytársaságok, vállalatok és kereskedők adósságokat csináltak a külföldön. Amint az természetes, megrendeltek bizonyos mennyiségű árut és azt nem fizették ki azonnal. Közben kitört a háború. Az akkor csinált adósságokat ma kell megfizetni, az akkori valuta szerint, aminek következtében ezek az adósságok ma milliárdokat tesznek ki. A pénzügyminister ur, illetőleg a kormány a trianoni békeszerződés alapján ugy látszik, ezeknek a kereskedőknek adósságait az államadósságokhoz számítja, amit a számadatokból magam is megállapítottam. Sándor Pál : Garantálta ! Ereky Károly: Tudom. Azt hiszem, méltóztatik feltételezni rólam, hogy ezt én is tudom, hiszen a törvényjavaslatokból megállapítottam. Eszerint azonban a helyzet az, hogy ezeknek a nagykereskedőknek, nagybankoknak és nagy részvénytársaságoknak adósságát most a magyar népnek kell megfizetnie. (Ellenniondásoh jobbfelől.) Paczek Géza : Dehogy ! Ereky Károly : Kérem, ne méltóztassék ezt kétségbevonni. Ha az én ked\es Paczek barátom, aki mindig védi a pénzügyminister urat, azt mondja, hogy dehogy, akkor majd én is azt fogom mondani, mikor ő meg a belügyministert támadja, hogy dehogy. (Derültség.) Orbók Attila: Az meg az ő szakmája ! Ereky Károly: Mondom, ne méltóztassék kétségbevonni ezt a ténybeli állításomat, mert méltóztattak Sándor Pál t. képviselőtársam közbeszólásából is hallani, hogy az állam igen is garanciát vállalt azért, hogy ezek az adósságok kifizettetnek. Hogy a pénzügyminister ur ezeket az öszszegeket be is hajtaná, azt nem látom, én csak azt tudom, hogy az ilyen adósságokat meg akarja fizetni és épen azt kifogásolom, hogy azért kelljen a magyar népnek v agyon váltságot fizetnie, hogy a váltság összegéből ezek az adósságok kifizethetők legyenek.