Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-247

414 A Nemzetgyűlés 247. ülése 1921. évi aug. kő 11-én, csütörtökön. a kartell vagy az a biztosító társaság, mely munka­körét kiterjeszti egyúttal pénzügyi műveletekre is. Ily körülmények közt természetesen a nagytőke gyártmányaival iparkodik lenyomni a kistőkét, másrészt pedig iparkodik megteremteni magának azokat az előnyöket, melyeknek alapján feltétle­nül még nagyobbá, erősebbé, fokozottabbá fog válni a nagytőke hatalma. Ily módon birja diri­gálni a munkabéreket, a nyersanyagárakat és ka az állam nem megy a gyengébb segítségére és ka pénzügyi politikánkban nem tartjuk szemünk előtt azt a feladatot, hogy nekünk a kisebbet kell segítenünk, mert a sok kis ember alkotja az álla­mot, nem pedig egyes tömegek, akkor válik csak erőssé és hatalmassá gazdasági életünk, melynek támogatása igazán állami feladat. Vissza kell ad­nunk ily módon az őstermelőnek vásárlóképessé­gét s abban az esetben, ha visszanyeri vásárló­képességét, ha támogatásban részesül, akkor lesz a kisipari vállalatból nagy ipari vállalat, akkor lesz a kis alakulatból hatalmas, nagy, eiós egyesü­lése azoknak az eiőknek, melyeknek egyesülése mellett fel lehet venni a konkurrenciát a már meg­levő pénzcsoportokkal, fel lehet venni a küzdel­met azokkal, akikről — hogy ugy mondjam — az államnak kell gondoskodnia. Miként az Úristen gondoskodik arról, hogy a jegenyék ne érjenek az égig, ugy az államnak gondoskodnia kell arra nézve, hogy az erőseket -visszatartsa a kisebbeket pedig segitse. E tekintetben igazán eklatáns példa áll előttünk abból az időből, amikor az 1870—71. évben Németországban a nagy német háború után bizonyos tekintetben telentkeztek bizonyos gazdasági eltolódások és változások bár nem olyan nagy arányban, mint most a világháború alkalmával. Azt tapasztaltuk akkor, hogy abban az idő­ben, amikor a merkantilizmus túlsúlyba jutott és uralkodott az őstermelésen, különösen pedig a földmivelőkön, 11.000 lovagbirtok és számtalan kis parasztbirtok került dobra és 10 évi küzdelemre volt szüksége Bismarck hercegnek, hogy gazda­sági vamjával megvédelmezze és előbbre segitse az őstermelő gazdaságot, amely azután naggyá, hatalmassá és erőssé tudta tenni Németországot és biztosította annak gazdasági életerejét hosszú időre. Németországban az általános ipari fejlő­dés, amelynek később szűkek lettek a birodalom határai, Bismarck okos politikájának köszönheti létét. Nekünk is fel kell használnunk most az al­kalmat arra, hogy a mindent termelő föld az ős­termelés oly nagymérvű támogatást nyerjen az államtól, hogy fel tudja venni a fejlődéséhez szük­séges levegőt, hogy élvezni tudja azt a levegőt, mellyel egészségesen tud majd továbbra is fej­lődni, mert ha ettől visszatartjuk, akkor láthatunk majd később világkereskedelmeket, de láthatunk majd a csizmásak közül mezitlábas embereket is, akárhányat. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezt meggátolni és megakasztani feltétlenül köte­lessége a törvényhozásnak és nem képzelek el olyan törvényt, melyet a Nemzetgyűlés magáévá tenne, mely a kisgazdatársadalom előrejutásának gátat vetne. Ha a gazdáknak van némi vagyonuk : azok, akik a háború alatt gazdálkodhattak, kifizet­hették adósságaikat és ki is fizették, de látják azt a szomorú átalakulást, amely most van, nv.dőn a kis gazdatársadalmat ismét oly nagy mérvben vesz.k igénybe, hogy. terményeinek nagy meny­nyiségét kénytelen maximális áron odaadni a köz céljaira függetlenül a termelési költségektől és a jövőre nézve is csak bizonyos mértékben van sza­badkereskedelem, mert az olyan korlátolt, hogy nem felel meg annak, amire annak idején számí­tottunk, amikor a szabadkereskedelmet kívántuk. Hegedüs pénzügyminister urnák pénzügyi politi­kájával én csak annyiban nem vagyok kibékülve, hogy azt látom, hogy a gazdatársadalom vagyo­nát nem egyformán bírálja el a részvénytársasá­goknak és a nagy vállalatoknak a vagyonával, hanem sokkal súlyosabban terheli és nem veszi figyelem,be azt, hogy ezek a vállalatok a háború ideje alatt nyert nagy jövedelmekből összes be­rendezéseiket, befektetéseiket kétszer-háromszor is le tudták írni, a gazdatársadalom, azonban az ő vagyonát soha sem tudja leirni. Ezért véghetetle­nül nehéz helyzetben vagyunk, amikor, mint magam, is kénytelen vagyok a viszonyok figyelem­bevétele mellett magamévá tenni ezt a törvény­javaslatot, kénytelen vagyok fájó szívvel és ag­gódó lélekkel elősegíteni annak törvényerőre való emelkedését abban a hitben és abban a remény­ben, hogy a magyarok Istene meg fog bennünket segíteni. Már most kénytelen vagyok azonban bizo­nyos kérdésekben a vagyonváltságról szóló tör­vénynek, nézetem szerint, antiszociális, valamint szociálpolitikai és adópolitikai szempontból hely­telen álláspontjára rámutatni. Szerintem az állam egy nagy ember, akinek ép ugy, mint az em­bernek, vannak végtagjai, és van gyomra, melyet legelsőbb kell megtölteni, mert ha nem töltjük meg, nem működik a szervezet többi része. De sze­rintem azért nem kell a gyomrot túltömni, hanem csak ugy kell táplálni, hogy az erők oly módon oszoljanak meg, hogy a s^égtagok is tudjanak mű­ködni és ne bénuljon meg az a gazdatársadalom, az az ipari és kereskedelmi alakulat, mely ezt az államot táplálni fogja a jövőben és hogy vala­mennyi végtagnak megmaradjon az életképessége. Ezt a helytelen dolgot látom kifejezésre jut­tatva különösen akkor, amikor a most beterjesz­tett törvényjavaslat 2. §-ának 1. pontjában az eredeti tervezetet megváltoztatták oly módon, hogy a törvényhatóságok, rendezett tanácsú váro­sok és községek az ő vagyonuk után szintén köte­lesek váltságot fizetni. Szerintem ez megbénítása az egyik végtagnak, megbénítása az állam oly részének, amelyiknek életképességétől függ az állam egészséges állapota, amelyeknek életképes­ségétől függ az országnak egész ereje. Az eredeti javaslatban a pénzügyminister ur maga is a 2. §-ban az államnak, törvényhatóságoknak, közsé­geknek, rendezett tanácsú városoknak tulajdona-

Next

/
Thumbnails
Contents