Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-230
28 'Á Nemzetgyűlés 230. ülése 1921. van ! a középen.) Ez két egészen különálló dolog. Aki ellen a királyi ügyészég vádat emelt, az ellen a fegyelmi eljárást nem folytatják le, csak akkor, ha a bíróság már döntött, vagy esetleg az ügyész a vádat elejtette. De ha még az ügyész el is ejtette a vádat, vagy a biróság fel is mentette az illetőt, az nem kötelező arra nézve, hogy az illető ellen fegyelmit ne indítsanak és esetleg fegyelmileg el ne marasztalják, (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Ezt akartam megjegyezni arra, amit a képviselői interpellációjában mondott, amidőn összefüggést akart létesíteni a kir. ügyészség eljárása és a fe.gyelmi eljárás vagy a rendbüntetés között. Ami a képviselő urnák azt a kívánságát illeti, hogy ezek a dekrétumok, amelyek kiadattak, vonassanak vissza, ennek sem tudok eleget tenni. A képviselő ur is idézte ezt az 1920. évi XI. te-ket, ennek 4. §-át, amelyben az van, hogy azokat az alkalmazottakat, akik 1918 október 31-ikétől — tehát nemcsak 1919 március 21-ikétől, hanem már 1918 október 31-ikétől, tehát a forradalmakra eső időkben —• hazafiatlan, társadalomellenes, vagy közerkölcsbe ütköző magatartást tanúsítottak, ha ez a magatartásuk nem esett olyan súlyos ítélet alá, amely a szolgálatból való elbocsátást vonta volna maga után, azokat a tényleges szolgálat kötelékéből elbocsáthassák, azonban ezeknek megadandó olyan nyugellátás, amely őket a törvény értelmében megilleti. Ezek tehát nem nyugdíjaztatnak. Kutkafalvy Miklós: De aki olyan magaviseletet tanusit, hogy leissza magát részegre, és ott fekszik az utcán ! Kerekes Mihály : Az nem hazafiatlan ! Karafiáth Jenő: Ezért méltóztatik interpellálni ? (Mozgás a szélsőbáloldalon.) Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister: Tehát nemcsak azokra, akik a kommün ideje alatt tanúsítottak hazafiatlan magatartást, hanem akik a korábbi időben 1918 október 31-ikétől számított időn belül tanúsítottak ilyen magatartást, azokra is alkalmazandó ez az intézkedés, amelyet a törvény megállapít. Már pedig ezek nem nyugdíjaztatnak, hanem a szolgálatból eltávoztatnak, és ha ezek hazájuk ellen vétettek, az a legkevesebb, hogy nekik meg is mondassék, hogy miért távolították el őket a szolgálatból. (Helyeslés a középen.) Aki vétett hazájával szemben, bűnhődjék. Most pillanatnyilag nem tudom megmondani, hogy azok az esetek, amelyeket a képviselő ur felhozott, hogyan állanak, mert hiszen a képviselő ur a maga szemüvegén át nézi ezeket az eseteket és a képviselő ur az aktákkal szemben. En felajánlottam neki, hogy megmutatom azokat az aktákat, amelyek az illetők ellen lefolytatott eljárásról vétettek fel, részben a fegyelmi biróság, részben pedig a szolgálati felsőbbség részéről lefolytatott eljárásnál, ahol a rendbüntetést vagy fegyelmi büntetést alkalmaztak, de a képviselő ur nem akarta megnézni, . . . Kerekes Mihály: Mert láttam már! évi július hé' 16-án, szombaton. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : ... mert azt mondta, a legteljesebb bizalmatlansággal van azok iránt. Engedje meg a t. képviselő ur, hogy én is legalább olyan bizalmatlansággal legyek a képviselő ur állításai iránt, mint amilyennel a képviselő ur van a hivatalos akták iránt, (ügy van ! a baloldalon.) Ezért azokra, amiket a képviselő ur itt mondott, érdemben nem nyilatkozhatom. De teljesen valószínűtlennek tartom, hogy ugy lett volna a dolog, ahogy a képviselő ur beállította. Pozitive állithatom, hogy nem ugy van, miként a képviselő ur mondotta, hogy valakit azért, mert részeges volt, fegyelmi utón megbüntettek és aztán őt e törvény alapján távolították volna el a szolgálatból. Ez teljesen ki van zárva. Lehet, hogy kétféle eljárás volt az illető ellen, de hogy a részegség miatt egymagában ilyen büntetést alkalmaztak volna vele szemben, az ki van zárva. Kerekes Mihály: Én citáltam az ítélet kitételét ! Nem kell mondani, hogy ki van zárva ! Tessék megnézni ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Szeretném látni, és ha a saját szemeimmel láttam, újból azt fogom állítani, hogy ugy van, ahogy mondtam. Kerekes Mihály : Kérem, akkor én vissza fogom vonni. De nem fogja állítani a minister ur ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : A képviselő ur maga is elismerte, hogyha a vasutas részeges, azt nem lehet tűrni és el kell járni vele szemben. Kerekes Mihály : Én ezt aláírom, csakhogy ez nem hazafiatlanság ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : El kell járni az ilyen, vasutassal szemben, mert az ő szolgálatának a természete olyan, hogy neki mindig józannak kell lennie és azt, akiben, megvan a részegségre való hajlamosság, a vasutasság körében megtűrni nem lehet, hiszen itt sok ember életéről van szó. (Igaz ! Uyg van !) Ami a Balázs esetét ileti, azt mondja a képviselő ur, hogy Balázsot azért ítélték el . . . Kerekes Mihály : Nincs elitélve ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Hát akkor eljárást indítottak ellene. Kerekes Mihály : Beszüntették azt is ! Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Akkor rendben van. Akkor miért van panasza a képviselő urrak 1 Kerekes Mihály : Miért indítottak eljárást ellene ? Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Azt mondja a képviselő ur, azért indítottak eljárást ellene, mert a feljebbvalója valami eljárását kifogásolta és ez a feljebbvaló volt az, aki őt megbüntette, akit nem akart elvtársnak szólítani. Kerekes Mihály: Igen. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Én nem tudom, hogy ez igy volt, vagy nem.