Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-230
'À Nemzetgyűlés 230. ülése 1921. Blldaváry László : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! A zsidó liberalizmusnak két képviselője, Rupert Rezső és Kerekes Mihály . . . Elnök : Kérem képviselő ur, ne méltóztassék képviselőtársait igy aposztrofálni. Tessék folytatni. Rupert Rezső : Csak hadd aposztrofáljon ! Blldaváry László: . . .néhány nap óta állandóan azt kiabálják ide, felém, hogy én valami ódát irtam a köztársasághoz. Rupert Rezső : Igen. Megjelent a Pesti Naplóban ! Buriaváry László : Egyáltalában nincs szándékomban letagadni, tényleg irtam egy »Köztársaság« cím ti ódát 1918 november elején. Ez megtörtént. De én ennek a megírását ma sem szégyenlem, amennyiben nem köztársasági érzelmem sugalta nekem ez óda megirását, hanem a Habsburg dinasztiával szemben táplált gyűlöletem, amelyben nevelkedtem és amelyben annak idején úgyszólván minden magyar ember nevelkedett. Rupert Rezső : Majd egyszer felolvassuk ! Olvassa fel ! Budaváry László : Hisz olvasta ön már a Pesti Naplóban. Rupert Rezső: Megörökítjük a Ház naplója számára is ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Budaváry László : Lehet. Nekem akkor annak a forradalomnak az előkészítésében annál kevésbé 'volt részem, mert véghetetlenül nagy ellensége voltam minden olyan megmozdulásnak, amely az ország rendjét megbontotta volna, örvendtem azonban annak, hogy végre régi álmaim teljesedésbe mentek akkor, amikor a Habsburg-dinasztiától és természetesen főképen Ausztriától megszabadultunk, mert gyűlölője voltam egész életemben annak a dualizmusnak, amelynek az ország annyi rosszat, annyi bajt köszönhetett. Ezt az érzelmemet öntöttem én akkor abba az ódába és semmi egyéb nem történt. Ez már a köztársaság kikiáltása után Íratott, tehát egy befejezett tényről emlékezett meg. Sándor Pál : Nem befejezett tény ! Budaváry László : Nehogy azonban sikerüljön ezeknek az ellenzéki uraknak olyképan beállítani a kérdést közbeszólásaikkal, . . . Rupert Rezső : Anélkül is olyan ! önmagának sikerült ugy beállítani ! Budaváry László : . . . mintha nekem valamilyen forradalmi érdemeim volnának, erre vonatkozóan legyen szabad megemlítenem, hogy én a függetlenségi és 48-as pártot a háború előtt és a háború alatt ugy tekintettem mindig, mint a nemzeti eszmék harcosát. Én falun élő ember voltam ; én Budapest szennyes, piszkos politikai áramlataival egyáltalában nem voltam tisztában. Orbók Attila: Vissza a falura! (Derültség.) Budaváry László : fin azokban a napokban mjndig csak a függetlenségi és 48-as eszmék dicséretét hallottam. Eszemágába sem jutott volna, hogy én Károlyi Mihályt és Hock Jánost összeNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — XII. KÖTET. évi július hó 16-án, szombaton. H kapcsoltam volna azokkal, akik tulajdonképen a forradalmat csinálták és abban a szent hitben éltem én is, mint amelyben éltek t. képviselőtársaim valamennyien, hogy ők nemzeti célokat szolgálnak. De a köztársaság kikiáltása után két hét múlva már tisztán láttam a helyzetet. Rupert Rezső : En már az első nap láttam ! Már az első napon ellenük irtam a cikkeket ! Budaváry László : És láttam azt, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy ez nem volt egyéb, mint a zsidóságnak és a nemzetközi szociáldemokráciának műve ! Rupert Rezső: Mégis hozzájuk írtál ódát! MeskÓ Zoltán : Nem a zsidókhoz irta az ódát I Budaváry László : Ugy, hogy a keresztényszociális párt hivatalos közlönyében, az Igaz Szó 1918. évi december hó 8-iki számában a következőket irtam »Kivezető ut« címen (olvassa) : »A szem, amely a ma borzalmainak zűrzavaros képét szemléli : könnybe borul ; a lélek, amely lázas izgalommal kutatja, keresi az utakat, melyek a demokratikus átalakulásnak nevezett labirintusból kivezethetik az egyént, a nemzeteket, a világot : megtorpanva áll meg az egymásra zúduló gondolatok tömkelegén és lehanyatló reménységgel hagyja magát tovasodortatni az eszmeáramlatok sodrától. Az örömnek nincs itten szava. A mámoros ujjongás nem lelt itt tanyát. Csend, halálos némaság teriti ki zordon szárnyait hazánk felett. Ugy látszik, hogy ez a nemzet, mely eddig is mindig sirva vigadott, most már zokogva sir. ö, mondjátok, mi az a nevezhetetlen érzés, mely szivünket kegyetlen szorítással akarja kivégezni ! ? ö, szóljatok, mily gondolat az, . . .« Sándor Pál : A köztársaság ! Budaváry László : » . . . mely lelkünket emésztő fájdalommal égeti, kínozza ! Öh, mondjátok, mondjátak, miért nem tudtok örülni a fénynek, megújhodásnak, szabadságnak ? Miért szorul ökölbe kezetek ? Rupert Rezső : Kérjük az ódát ! Budaváry László (olvassa): Miért fagyasztja meg arcotok vonásait titkos szenvedések jéghideg lehellete ? Vagy talán a kivívott jogok nem. jogok ? A kivívott szabadság nem szabadság ? Nem igy gondoltátok ? Nem igy akartátok ? Talán nem, tudtátok, hogy milyen magot vetettetek az eszmék gőzekéjével felszántott lelkek ugarába.« Elnök : Az igen t. képviselő ur azon a címen méltóztatott személyes kérdésben szót kérni, hogy óda megírásával vádolták ! (Felkiáltások : Az nem vád I Állították !) MeSkÓ Zoltán : Megvádolták ! Elnök : Kérem, méltóztassék megvárni. Specializálták az állítást egy bizonyos ódának a megírására, nem a képviselő ur irodalmi szereplésére általában. Rupert Rezső : Olvassa fel ! Elnök : Amit a képviselő ur most felolvas, ez az óda ? Usetty Ferenc : Igen, ez az óda ! (Derültség.) 3
