Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-230

A Nemzetgyűlés 230. ülésé 1921 Rupert Rezső : T. Nemzetgyűlés ! Abban a téves felfogásban vagyok, de mindenesetre jóhiszemű felfogásban, hogy az ország pénzéről van szó, adójavaslatról van szó, a költségvetés egy részéről van szó, azt mondhatnám, milliárdokról van szó és azt gondolom., hogy ilyenkor, amikor a kormány iránti bizalom felvetésének legfőképen van helye, nem vétettem semmiképen azon szempontok ellen, amelyeket a Ház minden szónokának figyelemben kell tartam.(Ugyvan! a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Hogy tovább folytassam, az az egyoldalú pénzügyi politika is, amelynek ez a törvényjavaslat egyik része, nem annyira megnyugtató rám nézve, hogy, a kormány iránti bizalmatlanságomat félretéve, ezt a törvényjavaslatot megszavazzam ; nem látom a közgazdasági élettel való szoros kapcsolatát. Hosszú idők óta nem látjuk azt, hogy a közgazdasági élet a kormány részéről aképpen istápoltatnék, vagy legalább oly negativ védelemben is részesülne, hogy ellene beavatkozások nem történnek és minden mehet a maga utján a gazdasági élet törvényei szerint és ezen nagy törvények keretében mindenki, az egyes is, az összes is, megtalálhatja a maga boldogulását. Nem, látjuk azt sem, hogy a magánjogi területen is jogbiztonság lenne ; nem látjuk azt, hogy ha valakinek valamely vállalkozása alakul, biítos lehet-e az illető afelől, vájjon erre a vállalkozásra, erre az alakulásra, amely kockázattal is jár — ha a kormány receptje szerint folyik itt tovább a kormányzás — egy-két év múlva nem mondják-e azt : »Most pedig elveszlek a te gazdádtól és másnak adlak !« A magánjoghoz hozzányúlni veszedelmes, mert minden ilyen hozzányulás az embereket nyugtalanokká teszi ; elvesztik a vállalkozási kedvüket, megfélemlittetnek — s akkor mi történhetik ? Az történhetik, hogy nem lévén szabad a közgazdasági élet, vállalkozás hiján, az ambició kiirtása folytán, a közgazdasági élet egyszerűen kezd elsatnyulni, elsorvadni, mint ahogy azt napjainkban látjuk. At. pénzügyminister ur, akinek nagy tudását és egyébként emelkedett lelkületét én csak nagy tisztelettel becsülöm, téves politikát folytat most azon a helyen, azt hiszem, hogy igen erős kényszerhelyzetben, azt hiszem, hogy egy kissé talán az ő lelkének nem is egészen nagy megnyugvása mellett. Mert hiszen kénytelen a t. pénzügyminister ur, — akinek a tudásnak olyan nagy fegyverzete áll rendelkezésére — bennünket, néha ad hominem argumentálva, egy kis naivitással, olyan kis biztatásokkal rábirni arra, hogy hát mi csakugyan fogadjunk szót és szavazzuk meg a javaslatokat, amely biztatásokat, amely kis, egyébként kedves fogásokat mi helyeseknek el nem ismerhetünk. A pénzügyminister ur elénk jön azzal, hogy : »hiszen a békeszerződés kötelez benneteket arra, hegy ti legalább olyan súlyos adókat szavazzatok meg és rakjatok az ország vállára, mint amilyenek a győztes államokban divatosak.« Nagyon hibás ez a biztatás és nagy tévedés, hogy ilyen a magyar pénzügyminister ajkáról hangzik el. Mert évi július hó 16-án, szombaton. 11 hiszen majd az entente-nak kellene azt megmondani, hogy mit vegyünk a nyakunkra ; miért sietünk tehát előre, hogy mindent a nyakunkba veszünk, esetleg olyat is, amit az az entente majd nem fog követelni ? Nem is tudom megérteni, honnan van a pénzügyminister urnák ez az óriási bizalma, hogy a magyar közönség, a magyar dolgozó polgárság, szóval a magyar nép elbírja ezeket az adóterheket és olyan könnyen birja el, hogy mi négy év alatt, — gondolom, igy mondotta — rendben lehetünk. Nem látom ilyen tisztának, ilyen rózsásnak a helyzetet, mert ha szétnéz az ember az országban, keveset kivéve, a felső tízezreket kivéve, ugy a merkantil- mint az agrárélet terén azt látjuk, hogy az egész magyar nép, az összes rétegek, keresóosztályok igen nagy nyomás alatt érzik magukat, igen bizonytalan helyzetben vannak : azt látjuk, hogy az iparunk és a kereskedelmünk már is súlyos és erős válsággal küzd ; azt látjuk, hogy a mezőgazdaságunk is csakhamar válság elé jut. T. Nemzetgyűlés ! Amikor ez a helyzet, nekünk igen nagy aggódó gondossággal kell félni, remegni azon, vájjon nem olyan súlyos terheket rakunk-e a népre, hogy most már meginog a mezőgazdasági élete is, hogyha még ilyen technikus, ilyen emehanikus pénzügyi beakarkozásokkal is segitunk a romlásán, — mert ahelyett, hogy a takarékosság utján mindazokat a jövedelmeket biztosítanánk, amelyekből az ország lakosságát támogathatjuk, (ügy van ! a szélsőbaloldalon !) e helyett előjövünk, szerintem, egy kissé könnyelműen, ilyen törvényjavaslatokkal, amelyek az országot megint súlyos terhekkel sújtják. Nem akarom hosszan foglalkoztatni a t. Nemzetgyűlés figyelmét, csak annak a kijelentését méltóztassanak még megengedni, hogy én, ami a javaslatot illeti, abban sem bizom, hogy e javaslat áldása a legnagyobb részben az ellátatlanak javára esnék. Ereky Károly igen t. barátom örült, annak, hogy azt a megtévesztő transparenst, amit a törvényjavaslat íölé irtak, hogy mi azt ostyában annál könnyebben vegyük be, elhagyták és becsületes férfiként kijelentette, hogy ez is a helyes, és ne mázoljanak elénk egy címet, amelyben egészen más foglaltatik, hanem mondják meg, mi az a javaslat, nevezzék a gyermeket a nevén. Tehát ő helyesli, hogy kihagyták a címből az ellátatlanokat. Ereky igen t. barátomnak igaza van, igazat adok neki ; én is az ő álláspontján volnék, de csak akkor, hogy ha a javaslatba magába, a törvény szövegébe iktatnák be, hogy ez az ellátatlanok javára szolgál és másra nem lehet fordítani, mert ha ez be nem iratik a törvény szövegébe magába, a törvény címe keveset ér. De ezzel együtt én szerettem volna, hogy ha a cím is megmarad, és a törvény szövegébe is beiktattatik ez és eltiltatik a kormány attól, hogy másra használja. Mert én nagyon félek, hogy majd utólagos indemnitás reményében hivatkozással egy nagy államérdekre. I amely állitólag szükségessé tette ez eltérést, — SsTX 2

*