Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.

Ülésnapok - 1920-235

À Nemzetgyűlés 235. ülése 1921. évi július hó 22-én, pénteken. 127 portákat fogunk találni, teljesen tönkrement ipart és kereskedelmet. Legújabban rettenetes vagyonváltságot vetnek ki a szerbek és ezeket a legerőszakosabb módon hajtják be. Hasonlókép Pécsett Linderék szintén a lehető legsúlyosabb adókat vetik ki. Csak egyre hivatkozom : azelőtt a város költségvetése 12 millió koronára rúgott, Linderék azonban felemelték a költségvetés összegét 128 millió koronára. Elképzelhető, hogy a város lakossága mily keservesen izzadja ki ezt a 128 millió koronát, amelynek legnagyobb része természetesen azokra a hatalmas fizetésekre kell, amelyeket Linderék saját maguknak megszavaztak, (Mozgás ) és kell azoknak a terroristáknak eltartására, akik innen átszöktek és akiket ott a katonai csapatszolgálatban a város költségén tartanak el. Kuna P. András : Dolog nélkül ! Perlaki György : Igen sürgős az intézkedés A tisztelt kormányt arra kérem, hogy minden egyes alkalmat ragadjon meg arra, hogy itt a Nemzetgyűlésen nyilatkozzék ezekről a kérdésekről, mert mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy esetleg négyszemközt vagy a pártkörben, vagy másutt kapunk erre a kérdésre vonatkozólag megnyugtató nyilatkozatot, hanem nekünk itt a nyilvánosság előtt van erre szükségünk, hogy azok az emberek, akik már két év óta szenvedik ezt a rettenetes rabságot, néha-néha kapjanak egy kis vigaszt, hogy hivatalos helyről kapják ezt, amiben azután bizhatnak, esne csak kacsák által legyenek állandóan felültetve és biztatva. Ezen kérdésen kivül részletesen rá akarok térni a szénkérdésre is. A szénkérdés közgazdasági életünk egyik legfontosabb kérdése. Szén nélkül nincs munka, megáll minden, ez az éltető eleme a közgazdaságunknak, ez tehát olyan kérdés, amellyel feltétlenül foglalkoznunk kell. A kormány a széntermelés biztositására mindjárt a kommunizmus letörése után rendeleteket adott ki. Az első rendeletben a bányamunkásokat katonai felügyelet alá helyezte ; a második rendeletben megtiltotta azt, hogy a bányamunkások munkahelyeiket elhagyhassák ; a harmadik rendeletben még tovább ment és megtiltotta, hogy a munkások nagyobb bányából kisebb bányában vállalhassanak munkát. Lshet, hogy akkor ezekre a rendeletekre szükség volt. Én azonban, aki hosszabb időt bányában töltöttem és ismerem tulajdonképen a bányának a lényegét, tudom azt a munkát, amely ott folyik, azt mondom, hogy bárhol lehet rendeletekkel, erős rendszabályokkal valamit elérni, de bányákban az teljesen ki van zárva. A széntermelés tulajdonképen attól függ, hogy az a vájár mennyit dolgozik. A bányákban pedig az a helyzet, hogy a munkások egy-egy műszakban annyira szétszórva dolgoznak, hogy azokat ott ellenőrizni a szó szoros értelmében alig lehet. Vannak, akik arra hivatkoznak, hogy talán a kidolgozott szén mennyiségével lehet a bányászok munkáját ellenőrizni. Ezt sem lehet megtenni, mert a szénnek különbözősége, a szénrétegeknek különböző fekvése folytán az egyes műszakokban különböző eredményeket lehet elérni. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ha az a munkás ma kevesebb eredményt ért el, mint az előtte való műszakban, akkor bizonyosan nem fejtett ki olyan munkát, mint azelőtt. Az ilyen rendszabályokkal tehát nem lehet náluk eredményt elérni. Itt csak azzal lehet tulajdonképen eredményt elérni, ha a bányamunkások munkakedvét a szociális kérdések megoldásával emeljük, s ha tényleg ezen a téren már történik is valami. A bányamunkásoknak annyi régi jogos követeléseik és kívánságaik vannak, hogy bűn volt már azelőtt is ezeket meg nem valósítani, tehát nekünk annál inkább erkölcsi kötelességünk ezeket megvalósítani. Ilyen pl. a bányatársládák ügyének rendezése stb. Ez igazán régi kívánság és ennek megoldásával sokkal többet érünk el, mint az ilyen kivételes rendeletekkel. Nagyon keserves dolog az, amikor látja az ember, hogy azt a szerencsétlen bányamunkást katonasággal kisérik munkára és ugy kényszeritik, hogy idő előtt szálljon le a bányába és esetleg munkájának befejezése uján is lenn maradjon. A széntermelés fokozása tekintetében sokkal nagyobb eredményeket érhetett volna el a kormány akkor, ha azokat a szénterületeket, amelyek teljesen kiaknázatlanul feküsznek, amelyek a szó szoros értelmiben spekuláció tárgyát képezik s amelyekkel ép ugy láncolták az utóbbi időben, mint bármely áruval, jobban kihasználtatta volna. Csak egy-két példát akarok erre nézve felhozni. Kerületemben van 2—3 község, amelynek határában elsőrendű szenet találtak. Fel is tárták már azelőtt, azonban természetesen a régi békebeli állapotban az ilyen kis üzem nem tarthatta fenn magát, nem birta a konkurrenciát, tehát a további munkát beszüntették. Az illető vállalat éveken keresztül egyáltalában nem is fizette azt a bizonyos kikötött bért, a terragiumot, feléje sem nézett a községnek. Most azonban, mikor a háború után egyszerre nagyszerű konjunktúra keletkezett a szénre, eszébe jutott, hogy lenn Baranyában valahol ilyen kiaknázatlan szén" területe van, lement és meg akarta kezdeni a munkát. Természetesen a község időközben már más vállalattal és pedig a MÁK-kal kötött szerződést. A MÁK beavatkozott ; ezt egyszerűen kidobta, hivatkozva régi szerződésére. A kettő között per keletkezett és ez a per megakadályozza azt, hogy azt az elsőrendű szenet, amelyhez hasonlót szakértők szerint Magyarországon talán nem igen lehet találni —• mert elsőrendű kovács-szén, sokkal jobb, mint a szászvári —• kiaknázzák azért, mert két spekuláns veszekedik afelett, hogy kié tulaj donképen az a terület. (Mozgás jobb felől.) Oláh Dániel : Béküljenek ki ! Perlaki György : A ministerium illetékes ügyosztályával tárgyaltunk ezeknek a tarthatatlan állapotoknak a megszüntetéséről. Ekkor azt fejtegették, hogy ezek a régi vállalatok évtizedekkel ezelőtt milyen potomáron kötöttek lehetetlen