Nemzetgyűlési napló, 1920. XII. kötet • 1921. július 16. - 1921. augusztus 23.
Ülésnapok - 1920-235
A Nemzetgyűlés 235. ülése 1921. évi jnlnis hó 22-én, pénteken. 123 jegyében és mindjárt két igen tekintélyes, de mégis csak különálló pártra szakadtunk. Megszabadultunk egy osztály elnyomásától és mindjárt hozzáláttunk egy másik osztály társadalmi túlíúlyának megalapozásához ; meghóditottuk a politikai arénát, de jóformán misem történt a gazdasági szolgaság leküzdésére. A parlament padsoraiba beküldöttük képviselőinket, de a kereskedőházak pultjainak csak eléje mertünk, ha volt pénzű"k, vettünk, de nem iparkodtunk mögéjök kerülni eladóként, hogy legyen pénzünk. A bankoknak is csak a pénztár-rácsáig jutotta k el, hogy alázatosan átny jts k inkább megőrzésre, mint gyümölcsöztetésre betéteinket, ha ugyan nem elfogadványairkat leszámolásra és adósleveleinket. A gyárak kapui kőiül ólálkodunk lesve, hogy nyilik-e már a kapu, hogy méltóztatott-e már a mindenható tőkének megelégedni szenvedéseinket, hajlandó-e már hozzányúlni a háborús milliókhrz, melyeket a mi izmaink munkája árán rakott halomba, vagy még most is ül a pénzes zsákon, melyet megoldani és az üzemet megindítani még nem tartja rentábilisnak, nem törődve azzal, hogy lesz-e munkaalkalom és kenyér azok számára, akik a háborús konjunktúra minden előnyét az ölébe rakták. A számvetéshez tartozik az is, hogy a nép beküldötte ide képviselőit, a képviselők azonban eddig nem hóditották meg a nép részére a megyét, a városházát, a főbirói hivatalt, a jegyzői irodát. Pedig bizonyára ismeretes előttünk, hogv egy régi szerkezetű gép mellé hiába teszünk uj gépész, egy régi szerkezetű közigazgatási apparátus mellé hiába uj kormányt, mert ha ezt a gépst szét nem szedik, ha mir den lemezét, kerekét, csavarját meg nem vizsgálják, ki nem tisztogatják a meg nem felelőt belőle ki nem dobják és ujjal nem pótolják, szóval, ha az egész apparátust át nem alakítják, az a gép a legjobb igyekezet mellett is csak olyan termékeket fog produkálni, amilyeneket a múltban előállított s nem amilyeneket a mellette álló gépész óhajtana, és amilyenek ezen parlament Ízlésének és várakozásának megfelelnek. Meskó Zoltán : A gépész akarja ! A főgépész nem akarja, ! Es a, baj ! Drozdy GyŐZŐ: Ki a főgépész ? Neveket kérünk, rem szimbólumokat ! (Zaj.) H aller József: Felvilágosítást szeretnék kapni arra nézve, mit szándékozik tenni a kormány ebben az irányban és különösen arra nézve, mit gondol legközelebb tenni a társadalmi igazságtalanságok leküzdése tekintetében. Eá akarok itt egyes dolgokra mutatni és már előre kérem igen t. gazda párti képviselőtársaimat, ne méltóztassanak nyugtalankodni, hanem méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy fogok oly igazságtalanságokra is rámutatni, melyek különösen a gazdatársadalmat érintik. Rá akarok mutatni arra, hogy az egyes társadalmi rétegeknek a megélhetés legelemibb eszközei még oly arányban sem állanak rendelkezésre, mint ahogy rendelkezésre állottak a béke idejében, pedig kétségtelen, hogy az arány akkor sem volt igazságos. Ma a gazdálkodónak megterem — és hála Istennek, hogy megterem — a kenyere, gazdasága mindent előad, ami aszsalára szükséges, tojást, tejet, húst, vajat, sőt még a hordó sem száradt ki mindenütt. Házi berendezése, ha nem is szaporodott, de legalább is nem apadt, gazdasági felszerelése és állatállománya hasonlóképen, s ha ruházatát drágábban is kell beszereznie, mégis be tudja szerezni. Ugyanez állnagvjában az iparosokról, de különösen a kereskedőkről akik, amikor ezt az ugy látszik, képzeleti életet élő olcsósági hullámot közeledni érezték, mindjárt jajveszékeltek ugyan, de akiknél sük^t fülekre találtak a fogyasztók panaszai, amikor békebeli áruikat napról-napra drágábban sózták a fogyasztó publikum nyakába. Ezek is kétségtelenül megtalálják életszükségleteik kielégítését a legteljesebb mértékben. Ezzel szemben azonban a hivatalnokseregek és a munkástömegek még most, a forradalom utáni második esztendő végén is, hallatlan nélkülözéseket kénytelenek elszenvedni. Meskó Zoltán : A főurak jelmezestélyt rendeznek és maskarába bújnak ! Haller József : Pedig ez a két társadalmi réteg is épugy teljesítette kötelességét, mint a többi, ki a harcvonalon, ki a hideg hivatalszobában meggémberedett ujjal dolgozva és pótolva azok munkáját is, akik nem voltak itthon. Igaz, kaptak fizetés ja vitást, de ha ezeket a fizeté* javításokat a számszerüség csalhatatlan mértékével vizsgáljuk, akkor azt látjuk, ha koncedáljuk is, hogy előbbi fizetésüknek kétszeresét, háromszorosát, ötszörösét, vagy a legjobb esetben tízszeresét kapták, még mindig borzasztó igazságtalanság érte őket, mert az a pénz, melyben fizetésüket kapták, volt idő, amikor százszorosan romlott le, de most is 50—60-szoros különbséget tüntet fel a békebeli viszonyokhoz képest. A tisztviselőknek tehát, ha igazságos mértékkel akartunk volna mérni, 50—60-szoros fizetésre lett volna igényük. Ezzel szemben pénzügyi politikánk oda irányul, hogy nem a fizetéseket kell emelni, hanem a valutát kell javítani. Hát mi már több mint egy félesztendeje figyeljük a valuta javulás ingadozásait, sokszor örömmel is tapasztaltuk, hogy ime pénzük k értéke mán majdnem háromszorosára emplkedett azóta, amióta a valuta javulás megkezdődött, de ezek a fixfizetéses emberek még ezt a háromszoros javulást sem nagyon érezték meg. Ha igazságosan funkcionált volna a mérleg, akkor ennek a háromszoros valutajavulásnak azt kellett volna eredményeznie, hogy a tisztviselők háztartásában is háromszoors könnyebbség álljon elő. Erről azonban szó sem volt, még félszeres könny-bb p dést sem tapasztalhattak. (Felkiáltások jobbfelől : Ennék nem a termelők az okai !) D3 még ha lett volna is ilyen, javulás, hol van ez még attól, hogy b p hozza az 50—60-szoros értéke?okker ést, ami a pénzben előállott % (Igaz ! Ugy van !) Itt tehát egy alapvető igazságtalansággal 16*
