Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-229

544 "Ä Nemzetgyűlés 229. ülése 19k Forgács MiklÓS : . . . mivel ilyen üres tárcát nem volnék hajlandó elfogadni, ha padig majd tele lesz a tárca, akkor a pénzügyminister ur is ellátja. (Derültség.) A pénziigyminister ur egyik beszédében azt mondotta, hogy a jövőben a gyermekek nagy száma adómentességet jelent. Én ennek ép a megfordító ttját észlelem, tudniillik azt, hogy e javaslatnál a gyermekek száma jelent nagyobb megterheltetett. Nyilvánvaló, hogy annak kell legtöbb kenyér, akinek legtöbb a gyereke. Éo. például mint gyermektelen, fizetni akarom az ellátatlanokra eső részt, de a törvény ezt nem engedi meg. Ezt az adót az a szegény ember fizeti, akinek hat gyermeke van. Reám a törvény szerint csak igen kevés rész esik, mert nekem nem kell annyit őröltetnem, mint annak, akinek nagy családja van. Előhozakodik a pénziigyminister ur avval is, hogy más országokban is hoztak ehhez hasonló adótörvényeket. Elhiszem. Elhiszem azt is, hogy Budapesten nagyobb a nyomor, mint a falun, de én itt megint a budapesti társadalomhoz fordulok. Budapesten azért olyan nagy a nyomor, mert igen nagy a fényűzés {Igazi Ugy van!) s a fényűzők nem osztják meg a maguk luxusát a nyomorban levőkkel. (Igaz! Ugy van!) A falun ez nem igy van. Nálunk, ha betegen fekszik valaki, hat helyről is küldenek neki ebédet. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Tessék itt is a nyomorgók javára lemondani a hatfogásos ebédről s egy fogást elküldeni a nélkülözőknek, . akár pénzben, akár természetben, (Igaz! Ugy van! jobbfelöí.) csak azt ne várják, hogy a budapesti nyomort a falu nyomorával enyhitsük. Ez lehetetlen. Mi a magunk nyomorúságát szociális, emberbaráti és keresztény érzéssel el tudjuk tüntetni ; kövessék példánkat itt is azok, akik milliók felett rendelkeznek, mert ez az ő kötelességük. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl) Annak idején olvastam a lapokból, de meg hallottam is — nagy garral hirdették — hogy milliókat áldozott ez is, az is, háborús célokra. Most utólag kisült, hogy ennek a cselekvésnek nem a keresztényi érzés, nem is a felebaráti szeretet volt a rugója, hanem az a vágy inditotta az adakozókat, hogy az egy millió helyett tizet gyüjthessenek össze. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl.) Bezzeg most, amikor módjukban volna milliókat adni a nyomorgóknak, sehol nem olvasok ilyen híreket. (Igaz! Ugy van!) A pénzügyminister ur beszélt arról is, — legalább én ugy értettem — hogy mi nagyon félünk választóinktól. Ne tessék ezt hinni. Velem megtörtént, hogy kerületemben a szavamat sem mertem felemelni, mert a választők mind ellenem voltak, de azért kitartottam e javaslat mellett, mert tudom, hogy szükség van rá. Viszont, ha minden választóm azt mondaná, hogy ez a törvényjavaslat jó, az én lelkiismeretem még akkor is azt mondatná velem, hogy nem jó. Ha minden választóm azt mondja, hogy ez a . évi jiüius Ikó 15-én, pénteken. törvényjavaslat jó, az én lelkiismeretem még akkor is azt mondja velük szemben, hogy nem jó. Itt megint visszatérek arra, hogy a pénzügyminister ur azt mondta, hogy, aki pedig nem akarja leadni, mit le kell adni, — itt egy kis viccet elegyített bele a pénzügyminister ur, tehát legyen szabad majd nekem is megtennem ezt — be adja annak a purgót. Ezzel a purgóval bizonyos vonatkozásban szeretnék valamit mondani, de életemben most az egyszer vagyok abban a helyzetben, hogy sajnálom, hogy nem tudok franciául, mert akkor falán én is tudnék olyant mondani, amilyent Pallavicini képviselőtársam mondott annak idején. De mivel nem tudok franciául, nem felelhetek rá. (Derültség.) De az eset igy van. Hiszen, ha csak ez az egy adó lenne! Azonban már nem tudom fedni a többi adónemet. Megbocsát a pénzügyminister ur, de mikor ezektől a szegény emberektől be akarjuk szedni az öt kilót vagy négy kilót, azzal szemben tessék elképzelni, hogy, amire a legszegényebb embernek van a legnagyobb szüksége, a gyufát megadóztatják, a só árát, az ecet árát felemelik, a szesznek ára 120 korona literenként. Nem az a célom, hogy védjem az alkoholistákat, de megállapítom és minden ember megállapíthatja, hogy a gazdaságban a szesz nem fényűzést és nem alkoholizmust jelent, hanem az egyúttal gazdasági eszköz is. Méltóztassék elképzelni, hogy ebben a forróságban, ahol mérföldekre nincs kut, mi lenne az aratóval, hogyha nem kapna egy korty szeszt. Ennek az ára pedig 120 korona. Azt látja tehát a tömeg, a dolgozó nép, amely izzad, fárad, hogy minden teher az ő nyakába szakad, és semmi nem olcsóbbodik egy fillérrel sem, sőt minden drágul, épen az drágul, amit neki kell megvennie. Azt méltóztatott mondani, t. pénzügyminister ur, hogy tavaly 500 rossz koronát kaptunk a búzánkért, most 1000 jó koronát kapunk. En azonban hiába megyek a kereskedőhöz azzal, hogy ez az 1000 korona jobb, mint a tavalyi korona volt, az ő árujának ugyanolyan az ára, mint tavaly volt. Nem tudom tehát mindezeket megértetni, t. pénzügyminister ur, odakünn, mert igy van, ahogy elmondottam, és nem is lehetett megérteni. A törvényjavaslatnak ezzel a részével nem foglalkozom tovább, hanem bizonyos vonatkozásban még nem is elvenni akarok a pénzügyminister úrtól, hanem adni akarok. Egy nagy hibát találok itt. Hogy példát hozzak fel, tavaly a községekre kivetették a kontingenst, természetesen mindenkit behívtak, megkérdezték, hogy mennyi termése van és mennyit tartozik abból leadni. Tudjuk, hogy a 100 holdon aluli kisgazdának, de még a 200, sőt az 1000 holdas gazdának sincsen sokszor saját cséplőgépe, azok részért csépeltetnek. Tavaly olajat, munkást, mi adtunk, azok 10°/<rért dolgoztak, de nem adtak le egy szemet sem. Én magam behívtam a