Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-228

ölő A Nemzetgyűlés 228. ülése 1921. évi július kó lá-én, csütörtökön. olyan, kinek sürgős operációra van szüksége, sebesülései következtében, de testi gyengesége és a nehéz viszonyokra való tekintettel nem adhatja ehhez beleegyezését. Várunk, várjuk a csodát, a szabadulás percét. Minden vigaszunk két szó : »Majd otthon«. Tudomásunk szerint Pétervártól Irkutzkig minden nagyobb helyen osztja sorsunkat több­kevesebb szenvedőtársunk, sok helyütt súlyosabb körülmények között, mint mi. Pedig helyzetünk vázolásánál óvakodtunk minden túlzástól, inkább gyengítettük, mint fokoztuk a színeket. Tulajdon­képen gyenge a szó, színtelen minden kifejezés, helyzetünk és lelkiállapotunk festésére. Leirja azután, hogy mennyire kívánják látni hazájukat. Gyönyörű megnyilatkozása haza­fias érzelmüknek! Ez tehát a Krestinek a világa. A Kresti­ben ablaktalan, sötét pinceodukban, aszfalton feküsznek egész télen át ezek a hadifoglyaink. Se ágyneműjük, se ruházatuk nincs. A legtöbbje még azt a ruházatot is, amije volt, kénytelen volt eladni porkolábjának, hogy azért néha-néha valami kis élelmiszert csempésszen be. Egy másik levelem elmondja, hogy nagyon sok százan és ezren ráfizettek arra, hogy ruhát, csizmát adtak élelmiszerekért, mert azután tulajdonképen a fagy következtében ezen az utón pusztultak el. Itt van egy nagyon érdekes jelentésem egy hadifogoly tisztnek, egy vasgyári hivatalnok, tartalékos főhadnagynak naplójából. Egyes részle­tek visszamennek még a korábbi időkbe. De hogy teljesen át tudjuk érezni, milyen nagy ma az a szenvedés, végig kell mennünk röviden azokon a hosszú, láncolatos, kegyetlen, borzalmas eseménye­ken, amelyeknek ezek a hadifoglyok áldozatai voltak. így pl. az ő naplójába feljegyezte az Orosz Vöröskereszt elnökének az Orosz Vöröskereszt gyűlésén mondott beszédét a Kerenski-kormány idejéből. Tehát már a Kerenski-kormány idejé­ben az Orosz Vöröskereszt a következőket állapította meg a mi hadifoglyainkról. Ignatiev, a Vöröskereszt elnöke mondja (olvassa) : »Még a jelenlegi Kerenski-kormány alatt is rengeteg visszaélés és túlkapás történt az emberi méltóság ellen. Hát még régebben ! Bizony nagyon sokat a foglyok közül megöltek. Erdekükben a kormányok még semmit sem tettek, sőt abban hazaárulást láttak, ha valaki a fog­lyokat segítette. A Murman-hegységi vasútépí­tésnél 10.000 ember esett áldozatul — ezt az Orosz Vöröskereszt elnöke mondja — az éh­ségnek és testi szenvedésnek, kozák kancsuká­zásnak, sok ezer pusztult el ragályos betegsé­gekben Novonikolajevsk/ Tomsk és Krasnojarsk városokban. Az összes temetők magyar halot­takkal vannak tele. A Wilajka-kormányzóság famunkálatainál (erdőirtás) számtalan ember halt meg a bestiális kínzások, sőt legyilkolások következtében. A klíma miatt rengeteg pusztult el Samarkand, Turkesztán és a Don-melléki kormányzósági gyárakban dolgozó hadifoglyok­ból, kik 8—10 kopekért voltak kénytelenek dolgozni napi 10—12 órát, kiéhezve s teljesen lerongyolva ; a fizetésüket hónapokig nem kap­ták meg vagy legtöbbször egyáltalában meg sem kapták s ha kérték, megverték őket. Az orosz társadalom csak a bosszúnak él. Mit kö­vettek el a hadifoglyok, hogy velük ily ember­telenül bánnak? Védték hazájukat, mig a bal­sors ki nem verte kezükből a fegyvert. Nem elég a fronton elpusztult s bénává lett ember ? Miért akarjuk még ezeket is munkaképtelenné tenni?« Ezt mind az Orosz Vöröskereszt elnöke mondja! Most jön a naplóban a folytatás, a magyar tisztnek saját feljegyzése (olvassa) : »A tomski szénbányákban, hol a fejtőhelyekhez csak négy­kézláb lehetett eljutni, az irtózatos szenvedést nem bírván, sztrájkolni kezdtek a hadifoglyok. Rögtön jöttek a kozákok, s a körülbelül negyven­ötven embert kitevő csoportot bezsúfolták egy kis cellába (nyáron), rájuk fűtöttek s csak pár sós halat adtak nekik enni; inni nem. Termé­szetes, hogy a szerencsétlenek pár órai kínlódás után beadták a derekukat. A kiszabadulás örö­mére a kozákok még jól megkancsukázták őket.« »1917. május 5. Spasskee (Kelet-Ázsia). A hadifogolytemetőben három tiszt fekszik. Egy osztrák hadnagy búskomorságában agyonlőtte magát. Molnár honvédhadnagy a megőrüléstől való félelmében felakasztotta magát.« Már meg volt őrülve! »A harmadik, egy német repülő­tiszt. Kínaiak szökésre csábították, utána a város szélén agyonverték, kirabolták s utána a gyilkosok egyike még pár rubelt kért az agyon­vert nevében s természetesen kapott is. Az ön­gyilkosság nagyon szapora tünete a hosszú fogság­nak. Ez a fogolytábor volt különösen az öngyilkosok fogolytábora, itt epidémiává vált az öngyilkosság. Volt olyan, aki hétszer egymásután vágta fel az ereit minden őrzés dacára. Egy másik a már bekötött sebről éjjel letépi a köteléket és tin­tát önt sebére. Ezután az orosz őrültek házába került, honnan Kinsky grófnő szabadította ki később.« »1917 október 14. Habarovsk, Kelet-Szibéria. A hastífusz már felütötte fejét táborunkban. Eddig már 30 tifuszeset van. Nem is csoda. Kut a táborban nincs, vizet nem tudtunk szerezni. Köztünk van Bleyer hadnagy, kit az oroszok szökésért némára vertek s most nem akarják kicserélni, hogy ne jöjjenek rá a gyalá­zatra. A szökés miatt elfogottak a krasna­jarietzkai »büntető« táborba kerülnek. Ez egy négy-ötszobás épület. Két-három méternyire a parttól hat-hét méteres kerítés. Kilátás a szép égboltra. Szobánkint hat-heten vannak össze­zsúfolva. Naponkint félóra séta az udvarban. Olvasás és egyéb foglalkozás tilos. Ez az őrültek és öngyilkosok melegágya«. »1917 november hó 17. Habarovsk. Az éhség találékonnyá teszi az embert. Az udvarba ki­tett lavórjainkat egy fácskával feltámasztjuk,

Next

/
Thumbnails
Contents