Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-227

480 A Nemzetgyűlés 227. ülése 1921. évi július hó IB-án, szerdán. fehér kenyeret eszünk, akkor megdől a hit a kormánynyilatkozatok iránt. Ha ezt látjuk, ugyebár jogosult az aggodalom, hogy azok, akik a kormánytagokat informálják, vagy szándékosan félrevezetik, vagy pedig nem ismerik teljes egészében, hogy mi van az országban, mert különnen nem hangzanának el ilyen nyilatkozatok, amelyeknek épen az ellenkezője történik az országban. Amint mondottam, a pénzügymmister ur egész politikája tisztán a fogyasztási adóra bazirozódik. Annyiféle adónem lesz, hogy azokban talán maga a pénzügyminister ur sem fogja magát kiismerni. Minden vonalon az alsóbb népréteget sújtsák. Ott van a sóadó. A só adóját 2 koronáról 6 korona 20 fillérre emelte fel a pénzügymmister ur. Kit sújt a sóadó ? Az alsóbb népréteget, mert a szegény nép van milliószámra az országban. Gaal Gaszton : Marhasó nincs ! Kerekes Mihály: Az nincs! Ott van a boradó. A minister ur megígérte, hogyha a bor ára le fog szállni, akkor bizonyos százalékban leszállítják majd a boradót is. Megtörténik azonban az, hogy a pénzügyminister ur alkalmazottai, a fináncok nem ismerik a törvényt, vagy ha ismerik, annak ellenére cselekszenek. Három hektoliter bor után 84 koronás adókat hajtanak be, holott tudják, hogy csak 14 koronát kell lefizetni. Ha tudják, hogy 14 koronát kell fizetni, miért hajtanak be 54 koronát ? Amikor pedig elmennek hozzájuk reklamálni, azt mondják, hogy még nem kapták meg a rendeletet ; de azt tudják, hogy a törvény 84 koronát ir elő és ezt be is tudják hajtani. Ott van a luxusadó. Ismételten felvetődött, hogy luxuscikkeknek vannak olyan dolgok megjelölve nálunk, amelyek egyáltalában nem luxusdolgok. Nem lehet luxusdolog az a kávé, amelyet az a szegény ember megiszik a kávéházban, de luxusdolog valakinek 40 szobás lakást tartani. Ha a kormány meg akarja inditani Magyarországon az épitőipart, akkor tessék behozni a négy szobás lakásokon felüli luxusadót és aki ennél többszobás lakásban lakik, azzal azt erősen megfizettetni. Gróf Apponyi Albert ur, aki Magyarország disze, felhívta Magyarország teherbiró embereit, hogy nyissák meg a menekültek előtt ajtaikat és akiknek felesleges szobáik vannak, adják át azokat a menekülteknek. Kérdem, hány kastély ajtaja nyüott meg azóta a szegény menekültek előtt, akik még ma is vagonokban laknak? Amikor erre a lelkes felhívásra nem nyílnak ki a kastélyok ajtai, a kormánynak erkölcsi kötelessége arról gondoskodni, hogy ezeket megadóztassa. Nincs szükség arra, hogy egy család 50 szobás lakásban lakjék és vagy engedjék be ezek lakásukba a vagonlakókat, adjanak nekik helyet, vagy pedig fizessék meg ezért a luxusadót. Az ebből befolyó összeget az épitőipar fellendítésére kell fordítani, oda kell adni teljes egészében ezeknek a szegény embereknek lakásépítés céljaira, vagy ha az állam akarja, maga építsen bérházakat, de helyezze el ezeket a szegény szerencsétlen embereket. A nép már a világháború után várta azt, hogy az országban behozzák a háborús nyereségadót. Nem a pénzügyminister ur bűne, hogy ez nem történt meg, ezt nem az ő rovására írom, hanem igenis azoknak a pénzügyministereknek rovására kell írnom, akik szinte felhivást intéztek Magyarországon azokhoz, akik milliókat és milliókat szereztek, hogy meneküljetek, mert itt meg lesztek adóztatva. Hiszen tudjuk, hogy Magyarországról kivándoroltak azok a nagytőkék és ma, amikor arról van szó, hogy a pénzügyminister ur esetleg megfogja a háborús nyereséget, a levegőbe fog markolni, mert ez tulajdonképen nem létezik. Ismétlem, ez nem a pénzügyminister ur bűne, mert meg vagyok győződve, hogy ő ezeket megfogná, ha meg tudná fogni, de nem tudja megfogni, mert ezek már kimenekültek Magyarországról. Nem tudom, — azt a pénzügyminister ur jobban tudja — vájjon a bankoknál nem lehetne-e még ilyen rejtett tartalékokat találni ? Tudjuk nagyon jól, hogy rejtett tartalékai vannak a szövetkezeteknek, a bankoknak, stb. Ma a rejtett tartalék vagy árleszállításban, vagy akármiben nyilatkozik meg, de feltétlenül megvan, és igen sok helyen magát az alaptőkét is meghaladja. Erről majd beszélni fogunk a vagyon váltsággal kapcsolatban. Amikor a földbirtokreformnál nem lehet a földet a mellényzsebbe rakni, sem titkos tartalékba elhelyezni, amikor igy a földből kihozzuk az adót, ugyanakkor ott adózatlanul maradnak a rejtett, vagy titkos tartalékok, vagy hogy nevezzük őket, hiszen a pénzügyminister ur ezt sokkal jobban tudja, mint én. Ha tehát lehetséges, ugy ezt feltétlenül meg kell fogni, mert ez olyan összeg, amelyre okvetlenül szüksége van az államnak. Künn a népet fel kell eziránt világositani, mert pl. hallottam egy megjegyzést, amely jellemző a magyar ember felfogására, aki hozzá volt szokva ahhoz, hogy igen sokat becsapták az országban. Beszélget két ember egymással, és az egyik azt mondja ; mégis csak jó pénzügyminister ez a Hegedüs. Azt mondja neki a másik ; koma, vigyázz, légy óvatos, mert már az is Amerikába akar menni. (Derültség.) Hát a magyar ember azt gondolja, hogy a pénzügymínisternél a mellényzsebben, vagy a szobájában a trezortban van a pénz és ezzel akar elszökni Amerikába, holott ez az amerikai ut egy tudományos ut volna. Szóval csak rá akartam mutatni arra, hogyan gondolkozik a nép. Én nem ezt gondolom, távol legyen ez tőlem, de ime igy gondolkozik a magyar paraszt, hogy óvatosan vele, mert már ez is Amerikába készül. (Derültség.) Ez a törvényjavaslat szociális törvényjavaslatnak készült és mégis antiszociális lett. Csodálatos dolog ez, mert hisz ugyebár az ellátatlanok ellátása nagy állami érdek lévén, ez szociális dolog, mégis ha magát a törvényt bíráljuk és magába