Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-208

A Nemzetgyűlés 208. ülése 1921. évi június hó lé-én, kedden. 39 denkínek, hogy a nemes vad fogalma alá vegye az embert is, akár a törvényszéken, akár a törvényszéken kivül. Ha esetleg mégis alakulna valahol egy vadásztársaság, akkor kijelentem, hogy én kötélnek állok, beugrom a hajtásba és engedem magamat a hajtőktől ahhoz a vadászálláshoz tereltetni, de figyelmeztetek mindenkit, vigyázzon, nehogy vadászbaleset legyen a vadászatnak vége.« T. Nemzetgyűlés ! A t. képviselő urnák erre a kijelentésére csak annyit bátorkodom megjegyezni, (Halljuk! Halljuk!) hogy a t. képviselő ur nagyon is túlértékeli az ő saját személyét, ( Ugy van ! TJgy van ! jobb felöl.) és azt a most már rendszeresen visszatérő törekvését, hogy a kormányzót, környezetét és annak tekintélyét a sárba rántsa. Ezek nagyon értéktelen dolgok a nemzet szine előtt. Azt hiszem, biztosithatom a t. képviselő urat arról, hogy senkinek esze ágában sincs ezért ő ellene bármiféle vadászatot inditani, mert amint a t. képviselő ur magát kifejezte, hajtóvadászatot nemes vad ellen szokás inditani. (Derültség és taps jobbfelöl.) Ami pedig a t. képviselő urnák üres és tartalmatlan fenyegetéseit illeti, ezekre csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy ezen az utón és módon magának szabad menlevelet nem, biztosithat akciójának további folytatására. (Elénk éljenzés és taps jobbfelöl.) Elnök : Következik Dánér Béla képviselő ur sürgős interpellációja. A képviselő urat illeti a szó. Dáné

r Béla : T. Nemzetgyűlés ! A magyar nemzet történelmének egyik legjellegzetesebb vonása, hogy a magyarság nagy erőfeszitésekre és a magyar faji erő koncentrálására csak nagy megrázkódtatások, nagy katasztrófák és nagy tragédiák után szánta el magát. Azt is bizonyos lassú nekibuzditással, bizonyos könnyelmű lustasággal, azt mondhatnám, majdnem érzéketlenséggel a zsidó fajnál pedig például oly nagy mértékben meglevő faji öntudat következményével szemben. Szeretem optimizmussal nézni a dolgokat és amikor a magyar faj e tunyaságának lélektani okait keresem, az alföldi tanyák képe vonul el szemein előtt. Amint ezek a tanyai házak egy-egy gazdasági épülettel, egy-egy kutágassal tarkitva egymagukban állnak, távol más lakóházaktól, nem keresve azok támaszát és oltalmát, oly egyedül való, önmagában bizó, senkire nem támaszkodó életet él a magyar fajnak majdnem minden egyes tagja, mindegyik vezérnek, mindegyik elég erősnek érezvén magát arra, hogy egymaga küzdjön meg a magyarságot fenyegető minden veszedelemmel. Amikor a jelen sivárságát nézem, azzal vigasztalom magamat, hogy ha egyszer ez a faj, a magyar faj öntudatra ébred, tudatára ébred az összetartásban rejlő hatalmas erőnek, tudatára ébred a fajszeretet mindent átfogó hatalmas ipitő erejének, ha szétszórtan, egyedeire bontva ezer esztendőn keresztül meg tudott küzdeni a sors mostohaságaival, mennyivel könnyebben tud majd összetartva, faji öntudatra ébredve megküzdeni a következő ezer esztendő minden veszedelmével. A mohácsi vész óta a magyar nemzet legnagyobb tragédiája, legnagyobb katasztrófája a világháború elvesztése volt. A nemzet ébredező életereje és élni akarása arra tanitott minden egészséges magyart, hogy ebből a nagy katasztrófából egyetlen kivezető ut van: kiküszöbölni a magyar faj gondolat- és érzésvilágából minden elválasztó, minden széthúzásra alkalmas momentumot, eltávolítani a nemzet testéből minden olyan elemet, mely a magyar fajt egyedeire bontja, a magyar faj egymásra találását akadályozza és annak csorbitatlan munkában élését gátolja. Végül megadni a fejlődés, a vagyonosodás és a felemelkedés lehetőségét a magyar demokrácia követelményeképen a magyar faj legalsóbb, legszélesebb rétegeinek és az igy felszakadt és feltörő fajenergiákat összegyűjtve, azokat állandóan a magyar faji öncélúság irányába dobni és vezetni : ez az egyetlen ut arra, hogy régi nagyságunkat visszaszerezzük. Erőgyűjtés, energia koncentrálás nélkül szárnyaszegzett a mi akarásunk, cselekvésünknek nincs lendülete és előre biztosra vehető a megkezdett ut sikertelensége. De a magyar faji erő koncentrálása közben olyan idegen faji erőkre támaszkodni akarna, amely idegen faji erők a maguk külön fajú öncéluságát a magyar faj egyedeire bontásában élik ki, szerintem vétkes könnyelműség. Mert amikor messze, veszedelmes útra indulok, a legjobb lovaimat fogom a kocsi elé, de ugyanakkor nem akasztok a saroglyába egy öszvért, amely útközben megeszi lovaim abrakját és a kocsit állandóan hátrafelé rángatja . . . Andaházy-Kasnya Béla : Majd befoglak abba a kocsiba! Dánér Béla : . . . önt pedig a saroglyába, (Zaj.) , . . amely, mondom, hátrafelé rángatja és alkalmas időben, amint a bolsevizmus alatt láttuk, a kocsit a sárba fordítja. Hogy az eddig szunnyadozó és elnyomott magyar faji erők feltörekvésük és egymásra találásuk közben bizonyos túlzásokat, kilengéseket mutatnak, az egészen természetes. Ezek részben gyermekbetegségek, részben az erő tudatának állandó megnyilvánulásai. Nem szólok természetesen az agent provocateurök által szított célzatos eseményekről. (Halljuk! Halljuk !) Sokkal szomorúbb azonban ezeknél a jelenségeknél azok működése, akik részben érzéketlenségből a magyar faj létérdekei iránt, részben ellenségeink járszalagján járva, részben pedig doktriner elfogultságból és érzéketlenségből állandóan a magyar faji erők egymásra találását gáncsolják és akadályozzák. Halálos bűn, halálos vétek a nemzet integritása ellen minden olyan cselekedet, amely alkalmas arra, hogy csak egy magyarban is megingassa a hitet