Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-225

444 A Nemzetgyűlés 225. ülése 192: komolyan vévén azt, mit itt annak idején Korányi pénzügyminister ur nem egyszer mondott, hogy milyen károsak egyes dolgok, melyeket a kormánynak takargatnia kell, melyekről ő sem nyilatkozott, mint pl. a jogrend ellen napról-napra elkövetett támadások, a polgári szabadság folytonos kockára vetése, annak napról-napra való megtámadása, a biztonság érzetének kiirtása a magyar földről. Figyelmeztetett bennünket, gyakran, hogy a külföld szemében milyen szörnyű megitélést vonnak maguk után az atrocitások, romlását idézhetik elő ezek az országnak. Éreztük pénzünk értékének romlásából is, a készülő rossz békéből is. Elébe álltunk tehát, elébe vetettük magunkat ennek az áradatnak, hogy megállítsuk a veszélyt, mely a szegény országot fenyegette nemcsak gazdasági téren, hanem jól tudjuk, egészen más téren is, egészen más irányokban is. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbáloldalon.) Azonban ugy látszik, a kormányzat nem okult, a kormányzat nem veszi komolyan ma sem a dolgát ; a kormányzatnak nem fekszik annyira a szivén egy szerencsétlen, nagyrahivatott és örök életre rendelt nemzet élete, hogy saját érdekeitől izolálva, egyes-egyedül csak a nemzet érdekeit tekintené fontosaknak, azokat venné a lelkére és ezek megóvása érdekében politizálna. Még ma sem vetettek gátat az atrocitásoknak, a jogrend elleni támadásoknak és épen ezért, miután már sokat vártunk és ugy látjuk, hogy a helyzet mindinkább fajul, mert a rossz állandósul, megint itt az ideje annak, hogy ide álljunk a nemzet elé, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a nemzet közvéleményéhez appelláljunk és a nemzet közvéleményének erejével megint visszaűzzük a sötét erőket, (Ugy van ! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) hogy ennek a nemzetnek megint legyen ideje lélekzetet venni, megint legyen ideje egy darab ideig magához térni, hogy egyelőre újból erőt gyűjthessen a további megpróbáltatásokra. T. Nemzetgyűlés.! Sokszor panaszoltuk itt azt, hogy a polgári szabadságot milyen súlyosan érinti és milyen súlyosan sérti az, hogy a polgárság ellen katonai részről beavatkoznak. Már százszor szólítottuk fel itt a kormányt, hogy a katonaság az ő érdekében is, azért, mert olyan katonaságot akarunk, melyet szeretni tudunk, melyet nekünk tisztelnünk kell és lehet, hogy a nemzeti hadsereg mentesittessék minden idegen szereptől, az legyen, aminek mindannyian tartani akarjuk, hogy az szivünkhöz nőhessen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Kontra Aladár : Ha vörös volna, akkor tetszenék ! (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbal-oldalon : Micsoda beszéd ez !) Rassay Károly : Nem szégyelli magát, gyanúsítani pap létére ? (Zaj.) Szilágyi Lajos: Majd mi is igy beszélünk! (Nagy zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak közbeszólni ! Ugron Gábor : Ëp egy papról lesz szó ! Szilágyi Lajos : Majd azután beszéljen ! 1. évi július hó ll~én

} hétfőn. Rupert Rezső : Azt hiszem, teljesen felmentve érezhetem magamat attól, hogy a t. képviselő urnák teljesen színvonal alatti megjegyzésére csak egy szóval is reflektáljak. Rassay Károly:'Ugy van í Nagyon jól mondja ! Kontra Aladár: No megállj! (Kezével int. Nagy zaj a szélsobaloldalon.) Szilágyi Lajos : Nem kell fenyegetőzni ! Elnök : Azt hallom, hogy Kontra képviselő ur azt a közbeszólást tette : »Hogy ha vörös lenne, az; tetszenék neki«. Ez gyanúsítás . . . Szilágyi Lajos : Súlyos sértés ! Elnök : . . . melytől tartózkodni kell és én azt hiszem, hogy a képviselő ur túllépte azt a határt, melyet magának képviselőtársával szemben megengedhet, (ügy van ! Ugy van ! a szélsobaloldalon.) Rupert Rezső: Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy mindazt, aminek korolláliumát adtam, most itt a Nemzetgyűlés előtt, konkrét tartalommal is megtöltsem. Egy koronatanút fogok szerepeltetni annak bizonyítására, hogy okom volt mindazoknak elmondására, amiket elmondottam, hogy el kellett azokat mondanom a nagy nyilvánosság előtt, bár teljes reverenciával megengedem, sőt meg vagyok róla győződve, hogy aki ebben a dologban elsősorban érdekelt, akinek intézkedésére elsősorban lesz szükség, Bslitska Sándor, a gentleman, mindazt megtette volna interpelláció nélkül is, amit elérni akarok. A dolog azonban olyan jelentőségű és méretű, hogy azt egyszerűen a kulisszák mögött elintézhetőnek nem tartom, mert hiszen itt nemcsak valakinek a polgári szabadságáról van szó, hanem szó van a nemzet jogrendjéről s anyagi javairól, millióiról, az állam pénzéről is, szó van egy szegény, szerencsétlen, koldus államéról, mely alig birja az adókat, mely államban tehát nem tűrhető, nem engedhető meg, hogy csak egyetlenegy fillért is elfecséreljenek semmitérő célokra. Német István tartalékos századoslelkész ügyéről lesz szó. Ez az a váz, amelyre én most mindazt, amit mondok, felépítem. Ez a tartalékos századoslelkész egyúttal a koronatanuja is mindannak, amit el fogok mondani. Mivel eleve hallom már egyes oldalakról, hogy megbízhatatlan ember, hogy személyének leleplezésével majd tönkre fogják tenni, tönkre fogják silányitani mindazokat a vádakat, melyeket én itt felhozok, méltóztassanak megengedni, hogy a koronatanút itt egy kissé bemutassam. Német István századoslelkész nehéz időkben, a forradalmi időkben, a kommunizmus alatt is az ellenforradalmi szervezeteknek volt a tagja, jelentékeny szerepet játszott pl. annak idején a budapesti júniusi forradalomban is, összekötője volt az újpesti és budapesti mozgalmaknak s annyi érdemet szerzett, hogy a végén csak Romanelli ezredes tudta őt megmenteni a vörösök megtorlásától, az-ő védeme alá kellett helyezkednie, hogy életét megmenthesse. Ez a századoslelkész, mikor a forradalomnak és a kommunizmusnak vége