Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-225
'A Nemzetgyűlés 225. ülése 1921. évi július hő 11-én, hétfőn. 431 Másik megjegyzésem erre a törvényjavaslatra az, hogy ugy látom, a vidékről teljesen megfeledkeztek. Én nem is kívánom, hogy minden faluban építsenek ilyen állami kis lakásokat, mert hiszen a 300 millió korona kevés és nincs is erre szükség. Csak arra kérem a kormányt, hogy legalább imittamott, ahol a tisztviselőket nem tudják elhelyezni, építsen az állam egy-két házat. Nagyon sok községet tudok, ahol az orvosokat nem tudják elhelyezni, a község pedig nincs abban a helyzetben, hogy házat tudjon építeni. Kívánatos volna az is, hogy mielőtt a falu hozzáfog az építkezéshez, legalább egy mintalakást építsenek fel, hogy a többiek, akik építeni akarnak, mintát vegyenek róla a szerkezetre és beosztásra vonatkozólag, hogy mikép lehet anyagot megtakarítani és praktikusan építkezni. Ha nem is mindenütt, de a nagyobb községekben erre is kellene egy pár koronát fordítania a kormánynak. A törvényjavaslatra különben más megjegyzésem nincs, csak arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy a részletes vita alkalmával benyújtandó indítványomat szíveskedjék támogatni, amely indítványom lehetővé teszi azt, hogy a családok, ha kikerülnek a környékre, a maguk jólétét elő tudják mozdítani és megélhetési szükségleteiket minél könnyebben előteremthessék. Egyébként a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Vasadi Balogh György jegyző : Nagy Pál ! Nagy Pál : T. Nemzetgyűlés ! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot üdvözlöm és pedig két szempontból, amennyiben a lakásínségen óhajt segíteni és az építkezési folyamatot akarja megkezdeni. Ezáltal az építkezéssel rokon foglalkozásokat szintén munkához juttatja és a termelést ezáltal némileg megindítja. Ha üdvözlöm is a javaslatot, de a kivitel tervezetét nem helyeslem. Nem helyeslem pedig azért, mert ez a régi politikának a folytatása, amennyiben mindig csak a fővárost növelik, a fővárosra költenek, a fővárost szórakozási és kulturális intézményekkel teljesen ellátják, mig a falut, a vidéket, amelypedig szintén ehhez az országhoz tartozik, elhanyagolják. Szabó Gy. János : A köz rovására ! Nagy Pál : A régi kormányok a gazdag Magyarország pénzéből megtehették azt, hogy a fővárost növesztették, azonban ez az összezsugorodott, összetépett kis csonka Magyarország nagyon helytelen útra tér akkor, ha ezt a politikát folytatja, mert úgyszólván bűn az a politika, amely itt akarja újra csoportosítani és ide akarja ismét csődíteni az embereket, a már úgyis nagy fővárosba. A vidéken is van lakásínség, nemcsak a fővárosban. Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Már beszéltek is róla ! Nagy Pál : L?galább 7 év óta a vidéken sem építettek egy putrit sem. Eddig a háború és a forradalmak folytán nem építettek semmit, most p; dig az anyagdrágaság miatt nem építenek. Da még egy szempont van, amelynél fogva nem építenek. Azt tapasztaltam ugyanis a vidéken egyes helyeken, hogy a vármegyei hatóság a lakásokat, amelyek csak egy-két szobás lakások, — mert a falun nincs két-három szobás lakás — lefoglalta a megszállott területről átköltözött tisztviselők részére, a lakás tulajdonosát pedig, aki — amint ezt az orvos megállapította — beteg volt, a hátsó zugszobába tették be és a tiszta, világos, betegnek való szobát elfoglalták azok, akiket az meg nem illetett. A közigazgatásnak ez a hibás eljárása a népben, még a vagyonosabb emberekben is, akiknek talán volna módjuk építkezni, azt a hitet keltette, hogy nem érdemes építkezni, mert úgyis elveszik tőlük a lakást. Ezért teljesen megszűnt az építkezés, nem hajlandók az emberek építkezni. A szegény népnél megszűnt az építkezés már azért is, mert nincs anyagi ereje hozzá. Rassay Károly : Házhely sincs ! Nagy Pál : Majd erre is rátérek. Tudok a vidéken olyan lakást, amelyben az öreg szülő, a szülőknek családos fia és két leánya, akiknek a férjük a harctéren odaveszett, ott vannak összezsúfolva, — az egyik családos leány nyolcadmagával — mert nem tudnak hova menni, mivel ha talán akarnak is lakást váltani, nem kapnak. A lakáshiány tehát a vidéken is megvan. Pedig ezeknek az asszonyoknak épen ez az állam, ez az ország vette el a legdrágább]'ukat és nekik az ország a legnagyobb adósuk, mert a férjük a harctéren elesett és legdrágább kincsüket a haza védelmében vesztették el. Ez a kötelessége a nemzetnek fennáll valamennyi rokkanttal és hadiözveggyel szemben, de fennáll különösen azokkal szemben, akik egy kis hajlékot sem mondhatnak magukének. A háború vége felé a régi országgyűlés nagyon hangos volt attól a versenytől, amelyben mindenki túl ekarta licitálni a másikat abban, hogy mit adjunk a katonáknak, ha hazajönnek, valamint az elesettek özvegyeinek és a megrokkantaknak. Mindenki többet akart adni, mint a másik. Azonban most, amikor némileg — mert a kis Magyarország nagyon nem jutalmazhat senkit — le kellene rónunk velük szemben az adósságot, akkor sem azokhoz fordulunk, hanem a várost akarjuk fejleszteni. Sziráki Pál : Azokat dicsérik, hogy hazafiak ! Nagy Pál : Ez a Nemzetgyűlés hozott egy nemes törvényt a földbirtokreformról és a házhelyekről, azonban a kivitel olyan nehéz. Cserti József : Nem akarják végrehajtani ! Nagy Pál '. Ahelyett, hogy abban versenyeztek volna, hogy hogyan juttathatnák az igényjogosultakat házhelyhez és földhöz, inkább abban versenyeztek, hogy hogyan lehet ez elé akadályo-