Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-224

420 A. Nemzetgyűlés 224. ülése 1921. évi Julius hó 8-án, pénteken. Hogy egyebet ne mondjak, a nemzeti kisebbségek védelmének kérdése, amely annak az intézménynek oltalma és ellenőrzése alá van helyezve, ahol a mi fellépésünk egészen más súllyal bir, ha mi annak tagjai vagyunk, ha nekünk bent szavunk van, mintha csak mint kívülállók döngetjük annak kapuit. Különösen melegen óhajtom, hogy ebbe a nemzetközi munkahivatalba beleilleszkedjünk és hogy e tekintetben magunknak az utat oda egyengessük. A washingtoni munkásvédő egyezmény egyes javaslatait már magukévá tették olyan államok is, amelyek ma a nemzetek szövetségének nem tagjai, amennyire én tudom, és azért nagyon kívánatosnak tartanám, hogy ha a magyar kormány is kezdeményező lépéseket tenne, hogy ennek a washingtoni egyezménynek azon javaslatait, amelyek a mi termelésünk mai helyzete mellett megvalósíthatók — és én nem ismerek olyant, amely meg nem valósitható —, a mi törvényhozásunk is magáévá tegye, a mi törvényhozásunk is ebbe az akcióba beleilleszkedjék. Azért interpellációm második kérdése a következő : (olvassa) : »Tekintettel továbbá arra, hogy a békeszerződések által létesített nemzetközi munkahivatal 1919-ik évben tartott washingtoni közgyűlésén egy, a munkaidő szabályozására, az éjjeli, valamint a női- és gyermekmunka korlátozására vonatkozó programmot, illetve egyezmónytervet dolgozott ki, amelyet számos állam már a magáévá tett, illetve ratifikált : kérdezem a kormányt, szándékozik-e ehhez a washingtoni egyezményhez hozzájárulni és annak esetleg fokozatos megvalósítása iránt törvényhozási és kormányzati intézkedéseket kezdeményezni?« (Élénk éljenzés és taps.) Elnök ". Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Bethlen István ministerelnök : T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt az interpellációra magára felelnék, legyen szabad nekem is néhány szóval megemlékeznem a diáknyomorról. (Halljuk! Halljuk!) A kormány evvel a kérdéssel máris behatóan foglalkozik, mert hiszen a diáknyomor ez évben is oly terjedelmet öltött, hogy szociális gondoskodásunk tárgyát kell képeznie, hogy a jövő télen hasonló jelenségek elő ne forduljanak. Azonban ez a kérdés is, sajnos, elsősorban financiális kérdés. Oly megoldási módot kell tehát keresnünk, mely egyrészt a pénzügyminister ur tárcájának túlságos igénybevétele, másrészt a karhatalmi segítségnek felhasználása nélkül is képes a diáknyomoron enyhíteni. Talán lesz alkalmam, hogy erről a kérdésről a költségvetés rendjén bővebben beszélhessek és erre az időre tartom fenn magamnak azt, hogy evvel a kérdéssel foglalkozhassam. Ami magát az interpelláció tárgyát illeti, nagyon sajnálom, hogy ma kell a választ megadnom, miután épen a mai délutáni ministertanács fog evvel a kérdéssel foglalkozni ós talán már holnap abban a helyzetben lettem volna, hogy konkrét feleletet adhattam volna egyikmásik kérdésre. Ennek ellenére azonban bátor leszek nagyjában ismertetni azt a gondolatmenetet, mely a kormányt ezen kérdés megoldásánál vezeti és azon terveket, melyeket alkalmasaknak tartunk arra, hogy a munkáselbocsátásokkal szemben a munkásosztályt segíthessük. Ami mindenekelőtt a kérdés statisztikai oldalát illeti, én is rá kell hogy mutassak arra, amit a kereskedelmi minister ur a mai nap folyamán mondott, hogy a jelen pillanatban katasztrofális munkanélküliségről beszélni nem lehet. Arról lehet beszélni, hogy vannak jelenségek, melyek arra utalnak, hogy a munkanélküliség nálunk is fokozódni fog, azonban ez a jelen pillanatban még nem krizises jelenség. A kereskedelemügyi minister ur beszédénél nem voltam jelen és nem tudom, mely adatokat közölte. Kénytelen vagyok tehát, — amennyiben ismétlésekbe bocsátkoznám — az adatokat ismét a Ház elé terjeszteni. Az ő adatai az 1920. évi népszámlálásból vannak véve, tehát ezen adatok a munkanélküliséget 1920 december 30-ára nézve állapítják meg, illetve a f. évi január hó 1-ére. Bátor leszek beszédem későbbi folyamán rámutatni arra, hogy azóta milyen változások jöttek létre. 1921 január 1-én a Budapesten és környékén lévő 631.000 kereső népességből 29.604 munkanélkülit állapított meg az akkori népszámlálás, tehát az összes kereső népesség 4'7°/o-át. A többi városokban és községekben 368.000 keresőből 10.511 volt a munkanélküli, tehát az egész lakosság 2'9%-a. És ha ezen számokat összevonjuk, a munkanélküliek akkori együttes száma körüliéiül 40.000 volt, tehát az összes kereső lakosságnak 4%-a. Ha már most ezt a számot részekre bontjuk, azt látom, hogy az ipari munkanélküliek teszik ki a munkanélküliek számának legnagyobb részét. Budapesten és annak környékén ugyanis az ipari segédszemélyzet összesen 224.000 munkáslelket számlált, amelyből 21.294, azaz az egésznek 9'5%-a volt munkanélküli; a többi városoknak és községeknek pedig 83.190 munkáslelket számláló összlétszámából 7609 munkás, vagyis az egésznek 9'4%-a állott munka nélkül. Ezek között természetesen a vas- és fémipar, mint legnagyobb kategória, vezetett a számban : 4634, illetve 1829, összesen 6463 volt itt a munkanélküli. Eá kell azonban mutatnom arra is, hogy a munkanélküliek legnagyobb száma nem Budapesten volt, hanem Hódmezővásárhely vezetett ebben a tekintetben 18%-kal, második helyen Kecskemét 12'9°/o-kal, azután jön Szeged 12'2°/o-kal,Dobrecen 10%-kai és csak azután jött Budapest 9'6%-kal. Arra nézve, hogy mit jelentenek ezek a számok, egy összehasonlítást kell tennem az 1920/21 január 1-ei munkanélküliség és az 1900 illetőleg az 1910. évi népszámlálásban konstatált munkanélküliség I közt s azt látom, hogy az 1921. január 1-én