Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-208

32 A Nemzetgyűlés 208. ülése 1921. évi június hó 14-én. kedden, minister urnák, mint a kultuszminister urnák azért, hogy ezt a kérdést idehozták és előzékenységükkel ennek megoldását elősegítették. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Elnök: Szólásra következik ? Gerencsér István jegyző: Herrmann Miksa! Herrmann Miksa: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Noha itt a Házban nem volt ellenvetés egyhangúan alakult ki az a vélemény, hogy a törvényjavaslatot el kell fogadni, mégis tudomásom van róla, hogy komoly ellenvetések merülnek fel abban az irányban, vájjon az ország elbirja-e a sok egyetemet, illetőleg nem volna-e helyesebb az ezek fentartására szükséges pénzt inkább a népnevelésre, alsóbb iskolák létesítésére és támogatására forditani s vájjon nem rejlik-e a mi egyetemeink nagy számában veszedelem, hogy a szellemi proletariátust fokozzuk azon a mértéken is túl, amely már eddig is elég bajt okozott ebben az országban, (Az elnöki széket Rakovszky István foglalja él.) Ezek komoly ellenvetések, ezt elismerem s mivel komolyak, lelkiismeretben dolognak tartottam, hogy magam is tisztába jöjjek a magam személye szempontjából ezzel a kérdéssel akkor, amikor hozzájárulok ehhez a törvényjavaslathoz. Méltóztassanak azért megengedni, hogy épen ezen meggondolás eredményeképen egypár ideát fűzhessek a javaslathoz. (Halljuk ! Halljuk !) Teljesen igaz az, hogy első feladatunk az alsó oktatás fejlesztése, támogatása, de én ebben a tekintetben egészen meg vagyok nyugtatva, mert legutóbb tegnapi pártértekezlet alkalmával, a kultuszminister ur a leghatározottabban kifejtette, hogy ők számbavették az ország anyagi erejét, megtalálták a módját annak, hogy fejleszthessék oktatásunk alappilléreit, az alacsonyabb népnevelést, de amellett megmaradnak az eszközök arra is, hogy kellő anyagi támogatásban részesitsük — természetesen az adott lehetőségek között — felsőbb oktatásunkat is. így tehát az alsófoku oktatás kérdését ki lehet kapcsolni, most már csak annak taglalása marad hátra, vájjon tényleg megokolt-e a kolozsvári egyetemnek Szegedre való átvitele vagy sem. Ebből a szempontból akarok ón is e kérdéssel foglalkozni. Mindenekelőtt méltóztassanak megengedni, hogy rámutathassak arra, hogy az egyetemeknek ma tulajdonképen kétféle feladatuk van. Az egyik a szakképzés, a másik pedig az általános kultúra terjesztése és a búvárkodás. Ha az első feladatot, a szakképzést vesszük szemügyre, akkor anélkül, hogy a numerus clausus vitáját felujitani kívánnám, konstatálnom kell, hogy épen ezt a numerus clausust igen sokan tévesen és egyoldalúan állítják be, mert a numerus clausus behozatalának nemcsak politikai okai voltak, hanem oka az a komoly meggondolás is, hogy a szakképzést igazán, becsületesen csak akkor valósithatjuk meg, ha a hallgatóság száma arányban áll a rendelkezésre álló tanerőkkel és taneszközökkel. (Igaz! TJgy van! jobb felöl.) Konstatálnom kell, hogy ez az arány nincsen meg, egyedül Budapesten nem is lehet megcsinálni és teljesen megokolt, ha még más egyetemek fenntartásáról is gondoskodunk. Ez szorosan Összefügg a szellemi proletariátus kérdésével is. Egészen bizonyos, hogy egy igen súlyos társadalmi kérdéssel, a magyar középosztály ifjainak elhelyezkedési lehetőségével állunk szemben. Es ha igaz is, hogy minden erővel azon kell lennünk, hogy ifjainkat a produktiv pályák felé tereljük, mégsem lehet ezt a problémát máról-holnapra gyökeresen megoldani és számolnunk kell azzal, hogy bizonyos túlprodukció lesz még továbbra az intellektuális emberekben. Ezekkel az emberekkel tehát kell valamit csinálni és amit velük az állam és az egyetem tehet, az elsősorban az, hogy mennél tökéletesebb, mennél alaposabb szakképzést biztosit számukra. De felmerül még egy másik nagyon nehéz kérdés is. Ha mi nem tudjuk ebben az országban eltartani egész intelligenciánkat, akkor gondoskodnunk kell az intelligencia megélhetésének az országon kivül való biztositásáról. Hiu ábránd azonban, ha azt hisszük, hogy intelligenciánkat még mindig elhelyezhetjük a Nyugaton. A nyugati államok már annyira szaturálva vannak az intelligenciával, ott már olyan túlprodukció van intelligens emberekből, hogy arra gondolni sem lehet, hogy mi Németországba, Eranciaországba vagy Amerikába exportálhassunk. Ha valahol van meg a boldogulás lehetősége túltermelésünk számára, — bár elismerem, hogy ez rendkivül nehéz — azokban az országokban kell keresnünk az érvényesülést, amelyekkel most mint legádázabb ellenségek álluuk szemben, de amelyekkel szemben kulturfölényünk van : Keleten és Délen kell fölösszámu intelligenciánkat elhelyeznünk, amihez azonban meg is kell nekik, adnunk a szakképzésen felül a lehetőséget. Ezért nagyon szeretném, ha a szláv és román nyelvnek tanítása, a nii intézeteinkben intenziv módon történnék és nemcsak nyelvtani szempontból, hanem abban a tekintetben is, hogy a szaktudást kiegészitő nyelvtudáshoz is megadjuk a lehetőséget. Igen szeretném, ha a közoktatásügyi minister ur ezt az eszmét megfontolná. T. i. a nyelvtanítást olyan módon értem, hogy ez egyúttal kapcsolatba hozassék a szaktanitással magával is. Meg vagyok győződve, hogy ez hozzájárulna ahhoz, hogy a mi intelligenciánk elhelyezkedését a Keleten megkönynyitse, mert ne feledjük el, Angolország és részben Németország is nagyrészben annak köszönheti nagyságát, hogy fiai nem otthon ültek a rögön, hanem volt annyi bátorság, volt annyi energia bennük, hogy a munkahelyeket másutt is felkeresték. Igaz, nekik sokkal könnyebb volt a hely-