Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-217

238 A Nemzetgyűlés 217. ülése 1921. nak neveznek, nemcsak hivatalosan, sablon szerint teljesiti kötelességét, hanem egyszersmind szeretettel összeszedi a pénzeket is, a gazdagokról lehullott ruhadarabokat és odaadja a szegény gyermekeknek, fel lehetne ruházni ezzel magát az iskolaszéket, gondnokságot, mindenekfelett azonban azt az ős intézményt, amely a bibliában gyökerezik és ezáltal érjük el az úgynevezett komolyabb s keresztény erkölcsi alapot. A programm második része a komolyabb erkölcsi alap. Ez tanítja meg a gyermeket a kötelem teljesitésére, a munkára, a jogtiszteletre, az önmegtagadásra. Olyan erények ezek, amelyek nélkül sem az egyén, sem a család, sem a társadalom, sem az állam fenn nem állhat. Becsületes munka, jogtisztelet, önmegtagadás, hogy ne a világi élvezetek után fussanak az emberek, ha a jövedelemből nem jut arra, hogy olyan mértéktelen és szerfelett való szórakozásokba merüljenek el, mint a század, mert hiszen szinte azt lehetne mondani, hogy ma a századunk épen ugy van, mint a sárban fetrengő Róma; panem et circenses-t, kenyeret és cirkuszt kiált. de önmagát nem tudja megtagadni és fizetését nem tudja helyesen és becsületesen beosztani. A másik az általános jólét. Nagyon nehéz kérdés. A szentírás azt mondja, hogy szegények mindig lesznek. De egy jól rendezett országnak oda kell törekednie, hogy abban az országban munkája után mindenki, még a legkisebb ember is becsületesen, aggodalom nélkül megélhessen. Oda kell törekedni, amint a nemeslelkü Lassalle, az ideális kommunista, mondta, hogy ebben az államban, de minden államban, abból a produktumból, amelyet az állam előállít, mindenki olyan arányban részesedjék, amilyen arányban munkájával hozzájárul ennek az egyetemes produktumnak előállításához. E gyönyörű bibliai elv nem Marxé, aki tüzzel-vassal akarta a maga elvét megvalósítani, hanem előrenézett századokkal, és már most rakta le fudamentumát arranézve, hogy azon a fundamentumon becsületes társadalmat alakítsunk. Az az ember, aki ezt az elvet proklamálta, nem merem állítani, hogy a szentírásból merített. Az általános jólét után következik a fejlettebb politikai befolyás. Ez is nagyon nehéz kérdés. Ma, amikor az államról sincs sok embernek tiszta fogalma, amikor az elveketnem ismerik, eszembe jut — a nagy görög bölcsek megszűntek működni Görögországban, a szofisták léptek helyükbe, és három ilyen szofista elment egyszer a még komoly erkölcsű Rómába és azt mondta a szenátusnak, hogy engedje a szenátus nekünk, hogy valamely felállított tétel igazságát vitassuk az ifjúság előtt. Megengedték nekik, és az ifjúság frenetikus tapssal fogadta a szofisták beszédét. (Drozdy Oyozö belép a terembe. Élénk felkiáltások a szélsobaloldalon : Éljen Drozdy ! Mozgás és derültség a hal- és a jobboldalon.) Másnap megint elmentek a szofisták a tanácshoz és azt mondták, hogy engedje meg, hogy az ellen beszélem« június hó 30-án, csütörtöhÖn. jenek, ami mellett tegnap beszéltek, hogy bebizonyítsák, hogy nem az az igaz, amit tegnap beszéltek, hanem az az igaz, amit most fognak állítani. Az ifjúság frenetikus tapssal fogadta ennek az igazságnak fejtegetését is. A szenátus ekkor maga elé idézte a három szofistát és azt mondta, hogy az urakat pedig innen Rómából kizsuppoljuk, mert aki egy igazság mellett és ellene is tud beszélni huszonnégy óra alatt, az nem barátja az igazságnak. Ha már most olyan iskolákat fogunk adni a mi népünknek, amilyent gondol az igen t. vallás- és közoktatásügyi minister ur, akkor akár képviselő menjen ahhoz a néphez, akár népbiztos menjen a néphez, meg fogja érteni és meg fogja érezni, hogy igazságot beszél-e. Ha igazságot beszél, követi, ha nem igazságot beszél, akkor maga a nép fogja kizsuppolni. (Helyeslés.) Csak az első lépés az, amelyet a vallás- és közoktatásügyi minister ur ezzel e felé a nagy cél felé tett. Hiszen az 1868-iki iskolatörvények is azt foglalták magukban erre nézve, hogy az iskolába fel kell adni a gyermekeket. De nem volt ennek büntető szankciója és innen van, hogy nem jártak iskolába, hiszen faluhelyen hatodik osztályt jóformán nem is lehetett látni, pedig a gyakorlati életre szóló dolgokat épen a hatodik osztályban sajátították volna el. Még kevésbé beszélhetünk az ismétlőiskoláról, amely egyáltalán nonszensz volt a háború előtt is, nonsens ma is. Ennek a törvénynek az a nagy előnye, hogy rendelkezéseit büntető szankcióval látja el, hogy kimondja a büntetést akkor, ha igazolatlanul mulasztanak, vagy igazolatlanul nem adják fel az iskolába a gyermeket. Elsősorban szeretettel hívogatja tehát őket, de ha nem megy szeretettel, akkor azt mondja, amit Pál apostol mondott a korintusiakhoz küldött üzenetében : »Mit akartok, hogy hozzátok menjek ? Szeretettel menjek vagy pedig vesszővel menjek?« A vessző is kell sokszor az embereknek, hogy rákónyszeritsék őket a kötelem teljesitésére. Akár tanitó legyen, akár iskolaszék legyen, akár tanfelügyelő legyen az a hatóság, az a közeg, amely kötelességét nem teljesítette, bizonyára el fogja venni a maga büntetését . . . Kerekes Mihály : Először kenyeret kell adni nekik ! Szabó József (bihamagybajomi) : . . . még pedig először a rend büntetést, másodszor pedig fegyelmi utón is el fogja venni a maga büntetését. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Amióta ez a Nemzetgyűlés összeült, csak kértünk az állampolgároktól, de nem adtunk nekik semmit, ígértünk nekik földbirtokreformot, de majdnem azt mondhatjuk, hogy ez az egész országban illúzió. (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) Adtunk valami kis házhelyet, de az ára még ma sincs meghatározva, még ma sem léphet rá