Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-216
226 A Nemzetgyűlés 216, ülése 1921. nyomni és ime, most a Ház asztalán fekszik a törvényjavaslat, Karafiáth Jenő : Kedden tárgyalja a bizottság. Belitska Sándor honvédelmi minister ; Amint méltóztatik tudni, kedden tárgyalja a törvényjavaslatot az együttes véderő és pénzügyi bizottság. Én magam örömmel és szívesen csatlakozom a képviselő urnák azon javaslatához, hogy ezt a törvényjavaslatot okvetlenül még a nyári szünet előtt tárgyaljuk le. Tasnádi Kovács József : ügy sincs javaslat ! Belitska Sándor honvédelmi minister: Ugy ítélem meg a helyzetet, hogy ez a Nemzetgyűlés igen tisztelt képviselő urainál általános óhaj. (Ugy van!) Nem hiszem, hogy valami komoly akadálya lesz az egész törvényjavaslat letárgyalásának. Méltóztatnak látni a hangulatból ma is, hogy az egész törvényjavaslat elfogadása olyan életszükségletet jelent a nyugdíjasok számára, hogy igazán a Nemzetgyűlésnek, mondhatnám, erkölcsi feladata ezt a törvényjavaslatot még a nyári szünet előtt letárgyalni, s remélem, hogy az sikerül is. Szilágyi Lajos képviselő ur felsorolt adataihoz legyen szabad nekem is egypárt hozzáfűznöm. 0 felsorolta azokat a differenciákat, amelyek a különböző időkben nyugdíjba ment katonatiszteknél fennállanak. Legyen szabad most a Nemzetgyűlés figyelmét felhivnom azokra a különbségekre, amelyek a legjobban javadalmazott katonai nyugdíjasok — tehát akik legkésőbb mentek nyugdíjba — nyugdíja és a polgári nyugdíjak közt mutatkoznak. (Halljuk! Halljuk !) Egy V. rangosztálybeli katonatiszt, aki a legkedvezőbb nyugdíjtörvény szerint van ma dotálva, 15.960 koronát kap, s ugyanaz a polgári nyugdíjas 21.600 koronát kap. (Felkiáltások : Egy évre ?) Sajnos, csak egy évre. A VI. rangosztálybeli katona kap 12.600 korona nyugdíjat, a polgári nyugdíjas pedig 16.200 korona nyugdíjat; a VIII. rangosztálybeli katona kap 5.700, ugyanaz a polgári nyugdíjas pedig kap 9,800 korona nyugdíjat. Már ezek a számok is mutatják, hogy milyen nagy különbségek vannak a katonai polgári nyugdíjak között. Elismerem, hogy a polgári nyugdíjasok is elég rosszul vannak dotálva, de ha figyelembe vesszük azt, hogy itt 6000—8000 korona különbség van a nyugdíjban, akkor természetes, hogy még a legjobban dotált katonai nyugdíjas is éhezik ma. Azért is kérném, méltóztassék a törvényjavaslat sürgős tárgyalását annak idején tervbe venni és elhatározni. Ami a nemhivatásos katonák nyugellátását illeti, az a népjóléti minister ur reszortjába tartozik. Nekem természetesen épen olyan bajtársam az a nemhivatásos rokkant, mint a hivatásos katona, s annak a nemhivatásos rokkantnak az özvegye ép ugy a szivemhez van nőve, mint a hivatásos katona özvegye. A rokkantellátási törvény végrehajtása a népjóléti minister ur kezeibe évi június hó 25-én, szombaton. van letéve. Én ugy érzem, hogy jó kezekben van s természetesen katonai szempontból magam is azon vagyok, hogy azt még a nyári szünet előtt letárgyalhassuk. A javaslat [tudtommal már a pénzügyminister urnái van és annak hozzájárulása után nem lesz akadálya annak, hogy a népjóléti minister ur azt szintén a Ház szine elé terjessze. Végül röviden rátérek a Szilágyi Lajos képviselő ur által legutolsónak felhozott rendkívüli segélyezésekre. Méltóztatnak tudni, hogy a legutóbbi beszédében kijelentette a pénzügyminister ur azt, hogy ezek a rendkívüli segélyezések a jövő negyedévre, tehát július, augusztus és szeptember hónapokban is érvényben maradnak. Egész büszkeséggel mondhatom, hogy az én érdemem az, hogy ez a dolog igy áll ma, (Éljenzés.) mert én követeltem ezt a katonatisztek és nyugdíjasok számára, s ezen a réven jutottak természetesen a polgári tisztviselők is ehhez a jótéteményhez. (Helyeslés.) Természetes, hogy ilyen premisszák után csak az lehet a válaszom az igen tisztelt képviselő urnák, hogy a július, augusztus és szeptemberi segélyeket is nagy örömmel meg fogom adni. (Altalános élénk helyeslés.) Annál is inkább kijelenthetem ezt, mert a pénzügyminister ur a múlt három hónapra is csak ugy járult hozzá ezen rendkívüli segélyek folyósításához, ha én a megtakarításaimból utalványozhatom azokat. Természetesen erre a célra lesznek megtakarításaim és örömmel jelenthetem, hogy igenis, a következő három hónapra is ki fogjuk ezeket a segélyeket utalhatni. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy befejezésül röviden megköszönjem azt a ma is tapasztalt szeretetet és meleg rokonszenvet, amelyet a Nemzetgyűlés minden nemzeti hadseregbeli kérdésnél mutat. (Ugy van!) Minden alkalmat örömmel ragadok meg, hogy ezt a kedves, nekem olyan kellemes, a nemzeti hadseregnek pedig olyan értékes megnyilatkozását megköszönjem. Kérem az interpellációra adott válaszom tudomásulvételét. (Általános élénk helyeslés.) Elnök '. Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Szilágyi Lajos : T. Nemzetgyűlés ! A minister ur válaszát abban a biztos meggyőződésben hálás köszönettel veszem tudomásul, hogy amíg ő ül a honvédelmi ministeri székben, addig meg vagyunk győződve afelől, hogy a katonai nyugdíjasoksorsa fokról-fokra javulni fog. (Helyeslés.) Elnök ; Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést. Tudomásul veszi-e a t. Nemzetgyűlés a honvédelmi minister urnák Szilágyi Lajos képviselő ur interpellációjára adott válaszát, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző; Karafiáth Jenő!