Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-216

A Nemzetgyűlés 2tő. ülése 1921. évi június hó 25-én, szombaton. 213 dul Budapesten, hogy a villamoson zsebtolvajo­kat rajtaérnek azon, hogy lopnak. A mostani rendszer szerint elvitték őket a rendőrségre, hónapokon át ültek ott, mig ügyüket letár­gyalták. Tasnádi Kovács József : Ezt meg kell szün­tetni ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister : Most egyszerűen odaviszik őket az ügyészhez, az ügyész a tanukat, akik jelen vannak, rögtön a bíró elé viszi és az letárgyalja az ügyet. Azt hiszem, ez olyan praktikus eljárás, amely nemcsak nem sérti a terhelt érdekét, hanem egyenesen a ter­helt érdekében áll. Végül ki akarok terjeszkedni a 10. §-ra. Ennél a szakasznál Bródy és Pető t. képviselő­társaim aggályukat fejezték ki abban a tekin­tetben, hogy mégis csak lehetővé kellene tenni azt, hogy a terhelt is valami tekintetben szóhoz juthasson a főtárgyalás előtt, ha az egész for­mális kifogásolási eljárást és a vádtanács előtti eljárást nem is folytatjuk le, mert hiszen ez oly óriási apparátus, hogy ha ezt nem küszöböljük ki ezekben az ügyekben, ha ezt meghagyjuk, akkor igazán nagyon veszélyeztetjük azt a célt, amelyet ez a törvényjavaslat elérni óhajt. Azt azonban honorálom, hogy a terheltet vala­hogyan mégis csak szóhoz lehetne juttatni, és ha olyan inditvánnyal méltóztatnak jönni, amely az igazságügyi bizottságban is szóba került, hogy a terheltnek is lehessen megjegyzéseit, észrevételeit még a tárgyalás előtt a bíróhoz juttatni és ezáltal a biró figyelmét felhivni, és ha a biró ugy látja, hogy itt ugy látszik nem egészen tiszta a dolog, módja legyen neki vagy a nyomozást kiegészíttetni, vagy a vizsgálatot el­rendelni, vagy esetleg módja lehessen arra is, hogy beidézze azt a terheltet, általában a fele­ket és meghallgassa őket. Ha tehát nem is formális vádtanács előtti eljárást folytat, de mégis az ő meggyőződését kissé alátámasztja. Ilyesmiről lehet szó és erről a részletes tárgyalásnál beszélhetünk. Minthogy nem akarom tovább fárasztani a t. Nemzetgyűlés tagjait, kérem, méltóztassék javaslatomat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. Még egyszer kijelentem, hogy ha olyan jelentőségű indítványokkal méltóztat­nak jönni, amelyek azt a célt, amelyet mi a javaslattal elérni akarunk, nem veszélyeztetik túlságosan, nem fogok elzárkózni az ilyen indít­ványok elfogadásától. (Helyeslés.) Elnök : Következik a határozathozatal. Fel­teszem a kérdést, méltóztatik a t. Nemzetgyűlés a bűnvádi eljárás ideiglenes egyszerüsitéséről szóló törvényjavaslatot az igazságügyi bizottság szövegezésében, általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Igen. Ilyen értelemben, mondom ki a határozatot. Következik a törvényjavaslat részletekben való tárgyalása. Elsősorban a cím. Birtha József jegyző: (olvassa a törvény­javaslat címét, amely észrevétel nélkül elfogadta­tilc. Olvassa az 1. §-t). Tasnádi Kovács József! Tasnádi Kovács József: T. Nemzetgyűlés! Az 1. § ezt a kifejezést használja: »ideiglene­sen«, a 13. § pedig megmondja, hogy ez az ideiglenesség három esztendeig tart. Az előadó urnák az a kijelentése, hogy az igazságügy­minister ur azt előbb is megszüntetheti, direk­tívát nem adhat, mert ez tényleg a kormánytól függ, nem a törvénytől. Függ attól is, vájjon feldolgozzák-e az ügyeket, mert hiszen, meg­szünhetik egy fél év múlva, ha az illető ügye­ket letárgyalták. Mivel azonban az ideiglenesen mégis három esztendőre is mehet : hát, ha en­gem Tomcsányi Vilmos Pál igen t. minister ur biztosit arról, hogy ez alatt a három esztendő alatt, ami ellen nekem nincs kifogásom, mindig abban az igazságügyministeri székben ül, akkor nekem az * ő kijelentései és biztosításai után semmi kifogásom sincs az ellen, hogy ez igy maradjon. Miután azonban a politikai világ a legmulandóbb és legforgandóbb, és nem tudom, hogy ez igy fog-e történni, azért kénytelen vagyok elfoglalt álláspontomnál fogva ezt, hogy »ideiglenesen« egy kicsit megtoldani. Már az általános vitánál is mondtam, hogy a 2. §-ban foglalt esetek ugy értelmezhetők egy kormány részéről,hogy politikai hajszából lehet pl. az inscenirozott hatosági erőszakot, insceniro­zott verekedést, az inscenirozott személyes szabad­ság megsértését felhasználni ugy, amint tegnap jel­lemeztem, tanuk előállitása, előleges előtérbe tolása által, akiknek meg sem kell esküdniük, mert a vizsgálóbíró elé nem is kerülnek, hogy becsületes keresztény magyar polgárokat, nem destruktíveket, hanem nagyon is ébredő magya­rokat, egyenesen zaklatásnak tesznek ki. És itt van az az alap, amely ebben a törvényben igenis áttörheti az 1896 : XXXIII. tcikkben le­fektetett azt az alapelvet, amely a polgárok védelmére van felállítva, nemcsak a védelem­ben, hanem az előkészítő eljárásban a megfelelő gondosság megkövetelésében; ezt ennek a tör­vénynek esetleges tendenciózus felhasználása igenis keresztültörheti. Hogy tehát ez meg ne történhessék, ki akarnám zárni azt, hogy a jövőben elbírálandó bármiféle ilyen inscenált cselekményekre rá lehessen fogni, hogy ilyen túlságosan gyorsított zaklatásnak alapját képez­hessék. Épen azért azt indítványozom, hogy — bár a 2. §-ban foglalt összes cselekményekre, — de csak a törvény életbeléptéig elkövetett cselekményekre vonatkozzék eljárás. Maga a törvényt előkészítő minister ur úgyis ezt akarja. Törvényjavaslata indokolásának második be­kezdésében ugyanis mindjárt azt mondja : »annak a körülménynek, hogy a büntetőbiróságok álta­lában nagy hátralékkal küzdenek«, ez és ez az oka. Az igazság agyi bizottság jelentése pedig mindjárt legelői azt mondja 3 hogy »A büntető

Next

/
Thumbnails
Contents