Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-213

160 A Nemzetgyűlés 213. ülése 1921. évi június hó 22-én, szerdán. ezt a legnagyobb gazságát, (Igazi Ugy van!) szégyenét és gyalázatát világgá kürtöljük, hogy az egész emberiségnek lelkiismeretét felébresszük ugy, hogy minden országból azok, akik odautazhatnak mint Vöröskeresztes missziók vagy a nemzetközi Vöröskeresztnek kiküldöttjei, feltétlenül menjenek és mentsék meg ezeknek az embereknek életét és lelkét. A hadifogolykérdés azonban nemcsak anuak a 60.000 embernek élete és nemcsak azoknak az emberi sorsa. Méltóztassék elgondolni, hogy idehaza ennek a 60.000 hadifogolynak hány hozzátartozója van. (Ugy van! ügy van!) En tapasztalatból tudom, a nyomorakcióból, a népgondozóakcióból, hogy a hozzánk jövőknek nagy kategóriája épen ezekből a családokból kerül ki, akik most már minden háborussegélytől elestek, ahol családi szentélyek omlottak össze a nyomorúság következtében, ahol öngyilkosok lettek tucatszámra anyák, akik képtelenek voltak gyermekeiket eltartani, ahol kora ifjúságukban a prostitúció áldozatai lettek kenyérkereső nélkül maradt fiatal leányok és gyermekek, ahol a züllés útjára jutottak egész rétegek azért, mert már 7—8 esztendeje tart ez a modern rabszolgaság. De hogy ebbe a borzalmas pokolba egy kis reménysugarat varázsoljak, hogy mutassam, hogy ebbe a rettenetes nyomorúságba micsoda erkölcsi tisztaság is létezik, engedjék meg, hogy egy levelet olvassak fel, amelyet a napokban kaptam egy hadifogoly gyermekétől, aki valahogy az iskolában meghallotta, hogy a múltkor már szóvá tettem a hadifoglyok dolgát. Az emberben majd megfagy a vér, ha olvassa, hogy ezekben az irtózatos állapotokban még vannak ily gyönyörű, kristálytiszta lelkek, akik igazán megérdemlik, hogy az apjukat mielőbb visszakapják. A levelet nem olvasom fel, (Halljuk ! Halljuk !) ez inkább személyes természetű, a levélhez azonban mellékelve van, hálából az én felszólalásomra, három kis hazafias versecske. Az egyik, egy negyedik elemi iskolás fiu, Nagy Ferenc Kispestről, megírja az ő sorsát. (Olvassa) : »Egy hadifogoly gyermekének panasza. Egy az én kérésem, Istenem, Atyám, Hozzad vissza édes, jó apám. Anyám elhagyott, apám orosz fogoly, Senkim sincsen, senki se pártfogol. Apám fogoly, anyám nincsen, Te vagy, én Istenem, Jézusom, egyetlen kincsem. Istenem, hozz hirt apámról, Én is hirt küldök a szellők által beteg kis fiadról. Sok nélkülözés heteggé tette kis testemet, Nem tudom, hogy ki tud meggyógyitani engemet. Te vagy, ón Istenem, kiben bizom és reménykedek, Ugy-e nem hagyod el a Te árva gyermeked. Bármerre fordulok, kérem segitsenek, Durván azt felelik : eredj, már nem lehet. így jár az, aid árva, Kinek jó apja, anyja nincsen, ki ölelő karjába zárja. Ezért könyörgöm, jó Istenem hozzád, Szánd meg az árvát, hozd vissza az apját, Hogy törölje le könnytől ázott halvány, beteg arcát. Nincs más óhajtásom, nincs más kérésem, Ne hagyj el, légy velem én édes Istenem.« Mélyen t. uraim ! Méltóztassanak elgondolni, micsoda lelkület van ebben a levélben és méltóztassanak elképzelni, hogy ilyen ember és ilyen család előttem százezrével fordul meg. Lehetetlen, hogy ezt mi összetett kezekkel nézzük. (Ugy van ! Ugy van!) Valaminek kell történnie és itt nem lehetnek szabályok és nehézségek. Ezen a dolgon valahogyan át kell törni. Én ugy gondolom, hogy a következőket kell megkísérelni. Már a múltkor felemiitettem az ülésen és most itt a ministerelnök urat kérem, hogy szíveskedjék ehhez hozzájárulni. Méltóztassék még ezen a héten a magyar parlamenti pártokat, valamennyit, pártkülönbség nélkül összehívni egy konferenciára és ezen a konferencián a honvédelmi minist er iumnak, külügyministeriumnak és a ministerelnökségnek, a hadifogoly-bizottságnak össze srendelkezésére álló adataiból részletes beszámolást adni arról, hogy ez a kérdés ebben a pillanatban hogyan áll, mit tesz a kormány. Ez az első. Ez a pártközi bizottság egyezzék meg abban, hogy itt a parlamentben egy ülést szentel a hadifogoly-dolgoknak és mindenki jöjjön ide, a parlament elé azzal az anyaggal, amely alkalmas arra, hogy egész Európa közvéleményét felkorbácsolja. (Helyeslés.) Gondoskodjunk arról külügyi képviseletünk utján, hogy ezek a beszédek, ezek az adatok kikerüljenek az egész világba s akár brosúrák alakjában küldessenek meg a külföldi parlamentek tagjainak. A Nemzetgyűlés pedig hozzon határozatot, melynek értelmében kiáltványt intéz a többi parlamentekhez, és keressük, kutassuk összeköttetéseink révén minden parlamentben egy vagy több képviselőt, hogy a világ összes parlamentjeiben ezeknek az embereknek megmentése érdekében felszólalások történjenek. Ez az, ami — hogy ugy fejezzem ki magamat, a dolog agitât órius része és propaganda. Ezenkívül azonban arra is szükség van, hogy a kormány maga cselekedjék. (Igaz! Ugy van!) Ugy tudom, hogy ezidőszerint bizonyos tárgyalások folynak Oroszországgal Junghert osztálytanácsos ur révén. Nagyon kívánatos volna, hogy ezek a tárgyalások végre valahára pozitív eredményre vezessenek s azt kell mondanom, t. Ház, hogy nincs olyan nagy ár, amit meg ne kellene adnunk azért, hogy mi szerencsétlen hadifoglyainkat visszakapjuk. (Igaz ! Ugy van. Általános helyeslés.) A múlt hónapban már azt hittük, hogy Vladivosztok egészen ki van üritve és a Kelet-Szibériában volt összes foglyok hazajöttek. Értesüléseim szerint ez a helyzet megváltozott, mert az Oroszországban lévő hadifoglyok hallván azt, hogy Vladivosztokból mindenkit hazavittek, errefelé tehát mégis egérutat találtak, és most egész Oroszországból Vladivosztok felé törekednek, vagyis ellenkező irányt vett a népvándorlás, és most már nem Pétervár felé, hanem Vladivosztokba igyekeznek a fcglyok, akiknek száma e pillanatban ott Vkdivosztokban már ismét százezrekre rug. Ezeknek hazaszállításáról valamilyen úton-módon