Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.
Ülésnapok - 1920-212
A Nemzetgyűlés 212. ülése 1921. évi június hó 21-én, kedden. 127 Kimaradna tehát az 5 és 10 év közötti különbség és a jogtudori oklevél, s igy belejönnének azon jegyzők, titkárok és igazságügyministeri tisztviselők is, akik birói vizsgával és 5 évi gyakorlattal bírnak. Bizonyos kifogásom van még a javaslatnak — mondjuk — pongyolasága ellen. Az 1. § ugyanis azt mondja, hogy akik gyakorlati alkalmazásban állottak a vizsga letétele után bizonyos ideig, azoknál pótolja az ügyvédi oklevelet az ő birói vizsgájuk, s itt azt méltóztatik mondani, hogy az ilyenek felvehetők az ügyvédi lajstromba. En a »lajstrom« helyett, habár az ügyvédi törvény is igy mondja, magyarul szeretném bevenni, hogy »névjegyzék«. Igy is hivjuk mi, ügyvédek. Ez azonban mellékes. A fontos az, hogy méltóztassék azt is kitüntetni, hogy csak akkor lehet megadni ezt a jogot, ha megszűntek birói, ügyészi, vagy ministeriurní alkalmazásban lenni, mert bár ez subintelligitur, a törvény igy értelmezendő, de a törvényszerkesztés mégis ugy helyes, ha a törvény teljes mértékben megmondja, hogy mit akar. Ezt különben majd az 1. §-nál fogom indítványozni. Felhivom még a figyelmet ennek a törvénynek arra a pongyolaságára, hogy nincs benne az, hogy kihajtsa végre. A 2. § után inditványozni fogok egy 3. §-t, hogy az igazságügyminister ur hajtsa végre. Ez valahogy elnézésből kimaradt, most sietnek egy kicsit a törvényalkotással. (Derültség.) T. Nemzetgyűlés ! Maga a törvényjavaslat érzi, hogy méltánytalan a fiatalabb emberekkel szemben, mert hiszen itt valósággal hizelgően nyilatkozik róluk, amennyiben elmondja, hogy ezek a háború által erősen sújtva, megkülönböztetést és kedvezményt érdemelnének. En a megkülönböztetést és kedvezményt nem abban találnám, hogy kötéllel fogjuk őket az igazságszolrészére, mert ez nem jutalmazás, nem kedvezmény, hanem sujtás és erőszakkal ott tartása ezeknek, ahol esetleg nem akarnak maradni. Hiszen azok, akiknek nincs meg az összeköttetésük a közönségnél, akiknek nincs kilátásuk arra, hogy az ügyvédi pályán bizonyos mérvig, bizonyos fokig elő fognak haladni és valami praxisra szert tenni, azok úgysem fognak az ügyvédi pályára jönni. Hiszen az ügyvédi pálya nem valami nagyon csábitó képet mutat. Iái régi ügyvédek, akik évek óta magunk is alig jutunk ügyekhez, nagyon jól tudjuk, hogy bizony ezen a pályán is épugy kell nyomorogni, mint a közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, azzal a különbséggel, hogy itt még az a kicsiny, éhenhalásra való biztos sincs meg, ami megvan a tisztviselőknek. Az sem helyes, amit a javaslat mond, hogy az öreg birákon akar segiteni. Hiszen azok az öreg birák tulajdonképen jobb módban vannak, mint a fiatal birák. Az öreg biráknak, pl. a kúriai birónak, vagy a táblabírónak mégis csak nagyobb a fizetése és a jegyzők és fiatal birák között is ismerünk családos embereket. Nehogy ugy méltóztassék érteni, hogy itt nőtlen gavallérokról van szó, akik a jövedelmüket bárokban és kávéházakban költik el, hanem keservesen, 3—4—5 gyermekkel, cseléd nélkül élnek épugy, mint az öreg birák, vagy még keservesebben, mert hiszen ezeknek a fiatalembereknek a gyermekeik még apróbbak, tehát még nem is tudnak a háztartásban segiteni. Én tudom, hogy az igazságügyminister ur valószínűleg a financiális szempontokra gondol, azonban mégis vannak bizonyos határok, ahol ezt a meddő szükkeblüséget valahogyan korlátozni kellene és meg kellene szüntetni, mert ha mindenütt arra fogunk hivatkozni, hogy nekünk nincs semmire pénzünk, még arra sem, hogy a-biráknak enni adjunk, jóformán az alkotmány egyetlen biztositékára, a bíróságra sincs pénzünk, akkor mi már igazán temetkezünk. T. Nemzetgyűlés ! Ezeket kívántam elmondani és bejelentem, hogy módosításaimat majd az illető szakaszoknál előterjesztem. A javaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés bah fetol.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Waigandt Antal! Waigandt Antal: T. Nemzetgyűlés S Hogy Magyarország a részére ellenségei által megásott sírból egyáltalán visszatérhetett, azt a magyar fajiságnak s a magyar nemzet életrevalóságát kifejező nemzeti hadsereg mellett — szerintem — egyedül a magyar biróságnak köszönheti. A magyar bíróság ugyanis olyan időben vette kezébe a magyar igazságszolgáltatást, amikor tulajdonképen jogrendről ebben az országban nem is lehetett beszólni. Annak a biróságnak tagjai, akiket a kommunisták anynyira megsértettek, hogy kényszeritették a méltóságos címmel ellátott curiai bírákat, hogy az igazságügyi alkalmazotakkal, szolgákkal egyetemben négyessorban táblák alatt odamenjenek a gyűléseikre, ezek az emberek felülemelkedtek a bosszuérzésen és az igazságszolgáltatást rögtön olyan irányba terelték, hogy ez Magyarországnak olyan erkölcsi erőt adott, amely beigazolta ellenségeink előtt, hogy Magyarország életképes ország és megérdemli, hogy évszázadokig, évezredekig tovább is éljen. A magyar bíróság a szószoros értelmében éhezik. Yolt valamikor egy igazságügyministerünk, aki maradandót akart alkotni és a biróságnak talárt akart adni. Nagyon sajnálom, hogy ez az igazságügyminister, mielőtt ezt a tervét keresztülvihette volna, megbukott, mert akkor a biráknak legalább volna egy ruhadarabja, amely az ő foltosságukat, rongyosságukat eltakarná. Hiszen ha a t. Nemzetgyűlés bármelyik tagja betekint akár a legelőkelőbb bírósági termekbe is, — értem a Curiát — akkor látják, hogy azok az emberek, akik a legszentebb kötelességüket, az igazságszolgáltatást gyakorolják,