Nemzetgyűlési napló, 1920. XI. kötet • 1920. június 11. - 1920. július 15.

Ülésnapok - 1920-212

118 A Nemzetgyűlés 212. ülése 1921. évi június hó 21-én, kedden. vájjon a záloglevelek fognak-e vagy on váltságot fizetni, mire én, mint Bodóné, mikor a bor árát kérik, másról kezdtem beszélni. Az, hogy a záloglevelek fognak-e fizetni vagyonváltságot vagy nem, azon fordul meg, ami most már körülbelül eldőlt, hogy vájjon sikerül-e rábirni a záloglevélintézeteket arra, ami azt hiszem, sikerül, hogy én záloglevélkölesönömmel az ő záloglevélkölcsönük elébe menjek. Ha eléjük mentem, akkor a záloglevelek vagyonválsága abban van, hogy az ő fedezetük van hátratolva, és ezáltal ők maguk vagyonválság alól mentesek. Erre való a legelső helyen betáblázott záloglevél, amelyet, azt hiszem, jobb lesz, ha magánosok bocsátanak ki és nem az állam. ; az állam csak a pénzt kapja belőle, ha ennek kell lenni az alapnak, annak a papirosnak, amelyen a jövendő magyar államhitel fel fog épülni. Ez a konstruk­ció a Nemzetgyűlés elé fog kerülni egy javaslat­ban, de csak majd az ősszel. Addig azonban, hogy semmi baj ne történjék, tegnap megállapod­tam a magyar bankokkal abban, hogy egyenlőre lekötnek egy milliárd kölcsönt és ha szükségem lesz rá, nekem, vagy utódomnak rendelkezésre bocsátják. Ez az első 5'2°/o alapon kötött kölcsön, tehát jóval jobb, mint bármely kölcsöne szomszé­dainknak, s a pénzügyi politikámnak legnagyobb eredményét látom benne. Tisztelettel megjegyzem, hogy a kölcsönnek azon részével, hogy előleget vegyek igénybe, nem akarok élni, mert ez az inflációt növelné. Én nem akarok a bankba bemenni, és igyekezem majd kimászni úgyis, hogy majd a vagyonvált­sággal és az adókkal fizetem az adósságokat, de biztositani kellett magamat és utódaimat, hogy ne legyenek folyton egy irtózatos idegállapot­nak kitéve, hogy minden hónap elején kétmillió­háromszáz koronát elő kell teremteni és nem tudják, honnan. Egy megnyugtatás van abban, hogy van egy háttér, — s itt meg kell mondanom, hogy a sokat szidott magyar tőke, amelyre e Házban és a Házon kivül is annyi méltatlan­ságot mondtak, a helyzet magaslatán volt. Az ember ugy van, hogj vannak napok, amelyeket sohasem felejt el. En sohasem fogom elfelejteni május 30-át. Május 30-a volt az, amikor a valutapiacon egyszerre egy záporeső támadt, ultimo volt, és a magyar korona egyszerre le­esett 2'lO-re. Mindenféle profociák jelentek meg, különféle lapok támadtak meg, hogy a közép­osztály ismét tönkrement. A középosztály tönkre­menését azonban nem kell összetéveszteni némely cikkiró urnák börzei angazsmánjával. (Derültség.) Különféle próféciákat hallottam, hogy a magyar korona megint vissza fog esni l-re, s abba a nagyablaku szobába, a pénzügyminis­teriumban, ahol dolgozom, egyre-másra ugy jöttek a hirek, mint a vezérkarhoz, hogy emel­kedik a szokolj a, márka, a magyar korona meg esik lefelé. En akkor magamhoz vettem két t. barátomat, báró Ullmann Adolfot, a Hitelbank és "Weisz Fülöpöt a Kereskedelmi Bank vezetőjét. Ök nemcsak, hogy megerősitettek abban a hitemben, hogy a magyar valuta javulása biztosan várható és hogy ez csak egy momentán zápor, amely el fog múlni, aminthogy már el is múlt, hanem velem együtt tudták, hogy hogyan kell értékelni a zürichi árfolyamot, amely nyá­ron mindig emelkedik. Annyi bizonyos, hogy amikor jöttem, a zürichi jelentés szerint az osztrák volt duplája a magyar koronának, most pedig a magyar korona épen duplája az osztráknak, amennyiben a magyar 2'30, az osztrák 115. T. barátaim tehát akkor nemcsak megérő­•sitettek ebben, hanem már akkor, amikor ilyen helyzet volt, mindketten felajánlották az egy­milliárdos kölcsön megkötését. Ez példája annak, hogy a magyar tőke épugy, mint a hadikölcsön idején most IS S) helyzett magaslatán állt. Ezt ki kellett emelnem azért, mert higyjék meg nekem, az adópolitika nem elég. A költsé­gek leszorítása, ami különösen az önök dolga, nem elég. Hitelpolitika nélkül boldogulni nem lehet. Mindhárom szükséges ahhoz, hogy költ­ségvetésünk rendben legyen és mindhárom megy arra, amerre megyünk, t. i. a jóvátételi bizott­ság elé, hogy az egész igazságot feltárjuk. Erre kéreni még szives figyelmüket. Önök látják, hogy van itt egy költség­vetés, amely 6 1 /ä milliárd, a beruházások nél­kül iVs miliard deficittel végződik. Most azt kérdezik tőlem, hogy mikor fog ez a négy és félmilliárd deficit eltűnni a költségvetésből. Azt felelem önöknek, hogy ez részben önöktől függ, részben, nagyobb részben azonban Európa nagyhatalmaitól. Itt van az a pont, ahol a jóvá­tételi bizottság elé érkezünk. Először is függ tőlünk azért, mert az adókat fenn kell tarta­nunk, biznunk kell magunkban és tovább [kell kiépítenünk a vagyonváltságrendszert. Amint mondtam, evvel a ma beadott javaslatommal, amellyel elértem a 25. számot, a pénzügyi programmomnak több mint felét elvégeztem. Önök kegyesek emlékezni arra, hogy kész rend­szerrel jöttem, amely 32 javaslatot foglalt ma­gában. Ma is igy van. A 32 javaslatból 25-öt beadtam, minthogy azonban három indemnitás volt, 22 a valóságos javaslatok száma. E 22 javaslaton kivül tehát még 10 javaslat az, amely őszre vár. E tiz javaslat közt van, amint voltam bátor mondani, a két illetékkódex, a jövedelem­adó átalakítása a gyermekszám alapján, a vagyonadó átalakítása a szociális méltányosság alapján, a kereseti adó akkénti szabályozása, hogy a tisztviselők kijöjjenek és ne fizessék, és azt hiszem, a hadinyereség adóját a vállala­toknak át kell alakítani, hogy több osztalékot kell fizetin; ehhez jön az adókezelési törvény, idetartozik a vámtörvény, amelyet feltétlenül szükségesnek tartok, a hitel javaslat, amelyről szóltam, az Angliával való konvenció, mely meg lesz kötve, és végül a pénz értékének sza­bályozásáról szóló javaslat, amely hogy mikor

Next

/
Thumbnails
Contents